Örömökről és kudarcokról is vallott a Dózsa egykori zseniális irányítója

Olyan gyorsan telnek az évek, mint ahogy a viharos felhők száguldanak a novemberi égen. „Süvi”. Nem is olyan régen volt 1975 vagy 1978, amikor a Debreceni Dózsa bajnok, majd Magyar Kupa-győztes lett.

Aki látta kézilabdázni vagy régóta ismeri, „csak” Süvinek becézi dr. Süvöltős Mihályt, a lila-fehérek legendás irányítóját, kapitányát. Civilben elismert orvos ezredes, rendőrségi főtanácsos, igazságügyi orvosszakértő, aki még 71 éves korában is gyakorolja hívatását.

Munkája elismeréseként a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének birtokosa. Sportolóként a debreceni önkormányzat Hajós Alfréd-díjával tüntették ki. Intellektuelcsalád tagja, felesége is orvos, fia, dr. Süvöltős András Mihály ügyvéd, lánya, dr. Süvöltős Zsuzsa büntetőbíró.

Neki nem volt testvére, de az egykékre olykor jellemző önzőség sosem jellemezte játékát, amiben mások kiszolgálása, helyzetbe hozása talán még nagyobb örömet jelentett számára, mint a góllövés. Gyermekkorát felidézve nagy tisztelettel emlékezik meg sportiskolás nevelőedzőjéről, Nagy Jenő bácsiról, a nemzet színészéről, Cserhalmi Györgyről, aki a Fazekas-gimiben osztálytársa volt, és Kapitány Ferencről, aki felfigyelve tehetségére, elintézte, hogy 12 évesen két hetet tölthessen Harangi Györggyel együtt a tatai edzőtáborban. Akkor dőlt el a fejében, hogy a kézilabdánál marad, pedig lábbal is ügyesen kergette a labdát. Nyilván jól tanult a középiskolában, különben nem vették volna fel az orvosi egyetemre. A tanulás mellett a pályán is helyt kellett állnia a sportiskolában, majd a D. Dózsában. Tizenhét éves korában játszott először Varga Istvánnal, de akkor még ellenfélként. A Tűzér utcában áhítattal figyelte a Bp. Honvéd világklasszisokkal teletűzdelt együttesét, nem sejtve, hogy évek múlva „Pistával” együtt lesznek vezéregyéniségek Debrecenben.

Sajnos már Vargát nem tudjuk megkérdezni, hogy mi a véleménye Süvöltős Mihályról, de szerencsére fordítva még megtehetjük.

Pista hat évvel idősebb generációhoz tartozott, és bevallom, hozzá hasonló képességű játékost sem előtte, sem utána nem láttam! Olyan keze volt, hogy az őrület! Bármilyen sportágban eljutott volna a válogatottságig.

Dr. Süvöltős és Varga tökéletesen kiegészítették egymást a játéktéren, egyikük volt az intelligens irányító, másikuk az őstehetség, akinek a mindenáron győzni akarása még nagyobb volt, s ez olykor kellemetlen helyzetekbe sodorta. Ilyenkor kellett neki a megnyugtatás, amiről leginkább Süvi gondoskodott.

Úgy érzem, hogy Pista Ökrös tanár úrra és rám hallgatott. Ha láttam, képtelen veszíteni, mondtam, hogy néhány percre üljön le a kispadra, és megtette. Egyszer, 1975-ben az egyik meccsen önmagához képest gyengén játszott az első félidőben, semmi sem sikerült neki. Kérdéses volt, hogy érdemes-e kiküldeni a második félidő elején. A szünetben éppen nem volt benn az öltözőben, mire azt mondtam; ha bajnokok akarunk lenni, Pistát nem szabad kihagyni! Bátorítani, dicsérni kell, ami jólesik neki. Így is történt, és Pista a második félidőben úgy játszott, mint az álom, szórta a gólokat.

A Debreceni Dózsa 1975-ben Ökrös István edzővel, és az „álompárossal” az élen feljutott a csúcsra, bajnok lett!

„Gyerekkorom óta két álmom volt. A címeres mez és hogy egyszer az én gólommal döntsek el egy fontos meccset. A szeptemberi, Honvéd elleni találkozón – ami az egyik legemlékezetesebb volt számomra – teljesült a vágyam.”

Az utolsó előtti fordulóban, a Tűzér utcai pályán került sor a bajnoki címet eldöntő ütközetre, óriási érdeklődés mellett! Fej fej mellett haladtunk a Honvéddal, amikor 20–20-as állásnál, kapusunk, Szabó Pista megfogta Hertelendi lövését, aztán Varga szabaddobásából a labda becsorgott a kapuba Verőczi kezéről (21–20 a javunkra). A következő fővárosi támadáskor elcsíp­tem Kenyeres pattintott labdáját, és a kapus lábai között találtam a hálóba (22–20). Végül Kovács Péter gólja ugyan szorossá tette az eredményt, de a Honvédnak már nem maradt ideje az egyenlítésre (22–21)! Megnyertük a rangadót, és mikor hazaérkeztünk, a Nagyállomástól a belvárosig a vállán vitt a szurkolók ünneplő tömege. Igaz, még hátra volt egy forduló, de a Pécs itthoni legyőzése nem jelentett akadályt.

Természetesen ne feledkezzünk meg a csapat többi játékosáról sem!

Tizenhárman voltunk a bajnokcsapatban. A kapuban Szabó Pista szerény, rendkívüli adottságú hálóőr volt. Társát, Pócsi Attilát 19 évesen már meghívták a válogatottba, látványos szemaforozásával sok lövést hárított. Gottdie­ner Lacit az erős fizikum és okosság jellemezte, Montrealban lett volna a helye. Takács Sanyi volt a kis fürge. Kordás Pista talpról elengedett lövései gólerősek voltak. Mészáros Bubu robusztus alkatával tűnt ki, de ritkábban játszott. A felugrásból veszélyes Molnár Ferinek később jutott kulcsszerep. Lukács Laci kőkemény játékos volt, aki bal kézzel, alulról kitűnően lőtt. Kormos Jancsival sok kombinációt és szabaddobás-variációt hajtottunk végre. Sárközi Laci technikás, fantasztikus „rugókkal” rendelkező, rafinált szélső, bohém pesti csibész, aki a kínai figuráknál úgy tudott a védők mögé kerülni, mint senki más. Óriási igazolás, aki nagy hasznára volt a csapatnak. Ne feledkezzünk el a szerény, jóindulatú Lukács Jancsiról sem, aki ha ritkábban is, de a játékban jól tudta kamatoztatni a magasságát. Korán elkerült Szegedre, ahol jogi doktor lett. Később elismert vezető, aki több mint 20 évig töltötte be Csongrád megye rendőrkapitányi posztját, és vezérőrnagyként vonult nyugdíjba. Sajnálom, hogy évről évre fogyatkozik a csapatunk. Tizenhárom tagja volt a bajnokcsapatnak, ma már csak kilencen vagyunk. De a D. Dózsa nagy családja összetart, tizennyolc éve, szeptember végén megrendezzük a találkozónkat, aminek szervezését mindig rám bízzák mondván, hogy én vagyok a csapatkapitány. A vírusveszély miatt idén sajnos nem jöttünk össze, de remélem, hogy rendezvényünk jövőre már nem marad el.

Montreal, 1976. Az áhított, majd elátkozott olimpia. Bármikor, bárhol hallottam beszélni, előbb-utóbb mindig a montreali, számukra kudarcot jelentő 6. helynél kötött ki. Miért nem sikerült valamilyen érmet szereznünk, amikor akkoriban a világ legjobbjai közé sorolták a magyar válogatottat?

A fájdalmas hatodik hely több okra vezethető vissza. Talán most sorolom először így „tollba mondva”! Kezdődött azzal, hogy az akkori szövetségi kapitány, Faludi Mihály sok játékost kipróbált korábban, köztük debrecenieket is – mint Savanyút (Szabó Istvánt), Pócsi Attilát vagy Gottdiener Lacit –, de érthetetlenül hamar lemondott róluk. Tizennégy tagú volt az olimpiai csapat, ám máig nem értem, miért volt köztünk három kapus. Ugyanakkor nem volt balkezes jobbszélsőnk, holott Gottdiener Lacit is beválogathatta volna, de nem kellett neki. Másik talány, hogy a Süvöltős–Varga kettőst miért nem játszatta együtt, amit évekkel később a világbajnok román válogatottban játszó barátaink is megkérdőjeleztek. Nem beszélve arról, hogy nem vitte magával másodedzőnek Kovács Lászlót, a Honvéd volt világválogatott játékosát! Faludi jól felkészített bennünket az olimpiára, napi háromszor is edzettünk, de nem tudott a meccsbe „belenyúlni”, ha kellett. Ezzel a képességgel Kovács Laci rendelkezett, aki értette a játékot! Meggyőződésem, hogy ha Faludi mellett Kovács ült volna a kispadon, mi olimpiai döntőt játszunk! S még egy ok, amire csak évek múltán hívták fel a figyelmemet. Mivel az olimpia előtt két héttel már kinn voltunk Montrealban, több előkészületi meccset vívtunk. Egyszer a nyugatnémetek ellen is.

„Faludi kitalálta, hogy egy félidőt játszunk emberhátrányban. Így is történt, ennek ellenére a szünetben gólokkal vezettünk, aminek híre eljutott a német játékvezetőkhöz is. Az olimpián aztán következett a lengyel–magyar meccs, ahol 15–11-re is vezettünk, de a német bírók 18–16-ra megverettek bennünket azért, hogy később ne kerüljünk össze nemzetük legjobbjaival!”

A lengyelektől Montrealban elszenvedett vereség valós okát Deckarmék három évvel később, a dániai világbajnokságon mesélték el.

Kézilabda és hivatás. Miért lett éppen igazságügyi orvosszakértő?

A kétéves olimpiai felkészülés 1974-ben elkezdődött. Döntenem kellett, hogy sport vagy hivatás. Mindkettőt választottam, de le kellett mondanom egy belgyógyász és egy szülészorvosi ajánlatról. A rendőrséghez kerültem sportállásba. Az olimpia után legalább két évembe telt, hogy felzárkózzak szakmailag. Emberileg is nagyon sokat köszönhetek dr. Debreceni Lajosnak, aki egyben játékostársam volt. Huszonöt évig dolgoztunk együtt. Hasonló tisztelettel gondolok dr. Buris László egykori intézetvezetőre. Munkámban az orvosszakmai tudás mellett a nyomozás jelent izgalmat. Ma is előszeretettel járok bírósági tárgyalásokra, ha kikérik a szakértői véleményemet.

Egy fiú, egy lány. Ki örökölte a kézilabda-szeretetet, esetleg a -tehetséget?

A lányom talán néhányszor a tévében látott játszani, a fiam inkább öregfiúkmeccsen. A játékkal András is megpróbálkozott, 1997-ben tagja volt a svédországi ifi vb-n Magyarországot képviselő Debreceni Sportiskola gárdájának.

Ön szerint manapság miért nincs rangos férfi kézilabdaélet Debrecenben?

Nem tudom a megszűnés miértjét és módját, de nagyon sajnálom. Pedig nagyon jó nevelőedzőink voltak, mint például Benyáts Balázs vagy Dobszai Jenő.

Mit tenne másképp, ha újra kezdhetné?

„Semmit se! Így kerek az életem.”

Csubák Zoltán

Mester és a tanítványa

Munka és edzés lehet a mindenkori siker záloga. „Süviék” sokszor különóráztak a Mikes Kelemen utcai bitumenes pályán.

Az irányító tisztelettel gondol vissza Ökrös Istvánra, amikor felidézi, a „tanár úr” tanácsolta neki, a bal kezét úgy ügyesítse, hogy közben felejtse el a jobbat. Ennek a speciális gyakorlásnak volt az eredménye, hogy Süvöltős a montreali olimpián bal kézzel lőtt gólt a cseheknek. Mester és tanítvány felfogása hasonló volt a kézilabdáról. A mérkőzések előtt sokszor sétáltak együtt az erdőben megbeszélve a teendőket, és amit Ökrös elképzelt, azt a pályán Süvöltős valósította meg. Süvi egyre érettebb játékos lett, a románok elleni első válogatottságát még 113 követte.

A dicséretek közül Nicolae Nedefére emlékezik legszívesebben. A világbajnok román nemzeti csapat mestere egy Kárpát Kupa után úgy nyilatkozott, hogy Süvöltős a világ bármelyik válogatottjában szerepelhetne.