futsal BL

2021.01.21. 14:24

Az SL Benfica lesz a Mezei-Vill ellenfele

Kisorsolták a futsal Bajnokok Ligája párosításait az UEFA főhadiszállásán.

20200912 Berettyóújfalu fotó: Kovács Péter KP Hajdú-Bihari Napló MVFC BERETTYÓÚJFALU - DEAC NBI férfi futsall mérkőzés. képen: DE OLIVEIRA PEREIRA #5

Fotó: Napló-archív

A múlt héten szombaton este a Mezei-Vill FC futsalcsapata 2–0-ra legyőzte az Omonia Nicosia együttesét a Bajnokok Ligájában, így bejutott a legjobb 16-os mezőnybe. Csütörtökön újabb izgalmak vártak rájuk, hiszen délután 14 órakor sorsolták ki a következő kör párosításait, ahol már a negyeddöntőbe jutás a tét. A sorsolás előtt Sergio Mullor Cabrera, az MVFC vezetőedzője elmondta, hogy a lehetséges ellenfelek közül a kazah Aktobén kívül bármelyik esélyes lehet a végső győzelemre is.

Az újfalui gárda a portugál SL Benficát kapta ellenfeléül, mivel a lisszaboni együttest húzták ki először, így a Mezei-Vill ismét idegenben játszik majd. A párharcok ugyanúgy egy meccsen dőlnek majd el mint eddig, a mérkőzéseket február 16. és február 21. között játsszák majd le az együttesek.

– A Benfica az egyik legjobb csapat Európában, ráadásul ők lesznek hazai pályán, ami még inkább nehezíti a helyzetünket. Ezt azonban úgy kell felfognunk, mint egy lehetőséget a fejlődésre, úgyhogy ez a találkozó nagyon fontos a jövőnkre nézve. Nagyon szeretem, ahogy a Benfica játszik, támadásban sokban hasonlítanak a megoldásaink az övéikre – árulta el Sergio Mullor Cabrera.

BA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában