Fogyni lemondások nélkül is lehet

Alig múltam harminc­éves, de a mérlegre tavaly rá sem mertem állni. Egészségügyi problémáról nemigen tudtam, de valami mégsem volt jó, mégsem volt az igazi. Aztán csak elővettem a mérleget, de minek? Úgy sem mertem ránézni. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem a 2020-as év elején. Nem mozogtam igazán, nem sportoltam, elvoltam a kis világomban; vőfélykedtem, írogattam, tanítgattam, konferálgattam, na meg ettem, minden rendezvényen, amit szemem s szám megkívánt.

Majd eljött az ominózus 2020-as január, konkrétan az első napja. Édesanyámnál – aki igencsak jól főz – nem kívántam az újévi ebédet, egy falatot ettem, kolbász és persze a kihagyhatatlan lencsefőzelék, de mindössze egy falat ment le a torkomon. Majd elkezdett szorítani a gyomorszáj felül, légszomjam lett, s nagyon megijedtem. Soha nem voltam az az „orvoshoz szaladgáló” típus, de akkor megtettem a szükséges lépéseket. Azt mondta az orvos barátom:

„Pisti, ha nem hagysz fel ezzel az életvitellel, baj lesz!”

Mit volt mit tenni, felhagytam, s ezzel meghoztam életem eddigi egyik legjobb döntését. Tíz nap alatt felépültem a betegségből, majd jött egy új, egy merőben más élet. Nem akartam, de következett a sokak által évről évre használt mondat: új év, új én!

Magadért csináld!

Először az étrendemen változtattam, nem szokványos módon, nem segítséggel. Ugyanis senkinek nem hagytam beleszólást abba, hogy mit és hogyan csinálok, magam akartam végigjárni az utat. Lehet, hogy furcsa lesz, vagy sokan megvetnek azért, amit most írok, de a magam példáján tudom, hogy nem kell dietetikus, meg gasztroenterológus, meg influenszer feltétlenül a fogyáshoz, nem bizony.

Kitartás, akaraterő, család, barátok s a mértékletesség kell hozzá! Reggel a három szelet kenyér helyett már csak egyet ettem. Ebédre feleannyi levest és főételt, vacsorára pedig szintén feleannyit, mint előtte. Nekem a vacsora a tavalyi évig este 8-9 óra körül volt, büszkén mondhatom, hogy tavaly januártól viszont este öt után semmit nem eszem.

Fokozatosan, teljesen elhagytam a cukros üdítőket, sőt a kávét is. A kávé az első rádöbbenések egyike volt arra, hogy lassan megöl a cukor. Kiszámoltam, mennyi ,,édes életet” használok el a reggeli kávékba egy hónapban, az eredmény pedig megdöbbentő volt. 75 dkg cukor, csak reggeli előtt, a kávé miatt. Máshogy nem ízlett a „jó öreg fekete”, így inkább felhagytam vele, azóta sem igazán hiányzik. Minderre pedig jött az állandó testmozgás. 2020. január 17-én 1,2 km-t tudtam „futni” 11 perc 48 másodperc alatt. Nem szégyelltem, a nulláról indultam, valahol el kell kezdeni. Egy futó barátom ajánlására elkezdtem szépen, fokozatosan emelni a távot. Elkezdett jólesni a futás, kétnaponta mindig mentem, ha valami miatt nem tudtam menni, s két napot kellett kihagynom, úgy éreztem, hogy valami nem kerek, valami hiányzik, pont, mint amikor szerelmes az ember. Az lettem, rá kellett döbbennem, hogy „berántott”, „megfogott”, „elkapott” egy szenvedély, egy igazi szerelem. Sorra jöttek az élmények: folyamatosan, ütemesen fogytam; a futásban pedig egyre nagyobb távokat bírtam egyszerre megtenni.

Csak élvezd!

Április 17-én lefutottam az első 7 km-t, az idő az 48 perc 28 másodperc volt, de talán nem is ez a legfontosabb. Három hónap alatt hat kilométert emeltem a távon, az időm pedig folyamatosan javult hozzá, a kedvem, az egészségem pedig ezzel egyenes arányosságban állva, szintén. Május elején 44 perc alatt sikerült teljesítenem az általam nagyon megszeretett 7 km-t. Május közepén pedig ott tartottam, hogy 8,5 kilométert is lefutottam egyben, séta nélkül, mosolyogva. Elkezdtem edzeni is közben egy személyi edzővel, aki megértette, hogy az étkezést magamnak szeretném összerakni. Ő ahhoz kell, hogy a testemet építse hétről hétre egy-egy óra erejéig. Nem is csinált mást, „csak” a legfontosabbat, nem hagyta, hogy összeessen a bőröm. A futás lett a szenvedélyem, de az edzés is hiányzik, ha nincs. 110 kilónál valamivel többet nyomtam 2019 decemberében, ha én nem is mertem ránézni a mérlegre, volt, aki igen, tőle tudom. Mára alig várom, hogy mérjem magam szombatonként. Legutóbb 82 kilót mutatott a mérleg. Nem szenvedek, nem kínlódok, élvezem minden percét ennek az időszaknak.

Rájöttem – bár lehet közhely, amit sokan szoktak mondani –, de tényleg nincs lehetetlen, csak tehetetlen!

Sőt arra is rávezetett az élet, hogy igenis lehet jókat enni – a mai napig is eszem zsírosat, szénhidrátot, cukros dolgokat –, de mértékkel, és hiszem és tudom, hogy ebben rejlik a ,,titok”. Nem a lemondás a kulcsa a fogyásnak, hanem az akaraterő és a mértékletesség, valamint a rendszeres sport! Ha én meg tudtam csinálni, bárki, csak el kell kezdeni, és nem feladni, soha!

Palánki István

Borítókép: A két szélső kép, valamint a két középső kép között mínusz 30 kiló és két ruhaméret van, s mindez tipikus diétázás nélkül