Labdarúgás

2021.05.21. 12:47

Egy győzelemmel biztosan NB III.-as maradna a kis Loki

Élethalálharcot fognak vívni a Gyöngyössel vasárnap.

Forrás: dvsc.hu

Fotó: Picasa

Hamarosan véget érnek az NB III. Keleti csoport küzdelmei. A bajnoki pontvadászatból mindössze két forduló maradt. A DVSC második csapata a kiesés elől végleg megmenekülhet, amennyiben győzelmet arat május 23-án – írja a dvsc.hu. A vasárnap 16 óra 30 perckor kezdődő találkozót a Nagyerdei Stadionban rendezik, a mérkőzést Takács Tamás játékvezető dirigálja majd.

A 3 pontért minden bizonnyal foggal-körömmel meg kell majd küzdenie a debrecenieknek, mivelhogy a kis Loki a 17. helyen álló Gyöngyöst fogadja, amely szintén élethalálharcot vív a végső hajrában.

A Gyöngyös mérlege 9 győzelem és 9 döntetlen mellett 18 vereség. A csapat az elmúlt héten a bennmaradási reményeit életben tartotta, mivel előbb a Jászberénnyel 2-2-es döntetlent játszott, majd kétgólos hátrányból felállva szintén egy pontot szerzett DVTK II. ellen.

A kis Loki nyolc meccs óta tartó veretlenségi sorozata az elmúlt játéknapon megszakadt, pedig nem sok hiányzott a jó széria folytatásához. A debreceniek egy peches hazai mérkőzésen vannak túl, hiszen a Füzesgyarmat ellen már 2-0-ra vezettek, ám a 60. perctől kezdve egyre inkább a vendégek akarata érvényesült, így fordítani is tudtak, és végül a Békés megyei gárda meg is nyerte a találkozót.

A két csapat decemberben már találkozott egymással. Az első félidőben egyik fél sem tudott a másik felé kerekedni, azonban a szünet után a Gyöngyös megszerezte a vezetést, és a hajrában az előnyét megduplázva be is húzta a meccset. A mérkőzést védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók a helyszínen is megtekinthetik. A drukkerek ingyenesen, az A-szektorban foglalhatnak majd helyet. A helyszínen büfé nem lesz.

Azok a drukkerek, akik nem tudják a stadionban megtekinteni a találkozót, az alábbi streamen keresztül követhetik majd az eseményeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában