Az Eb-esélyekről és a Debrecen feljutásáról is beszélt a volt Loki-játékos

Az Origo Sallai Sándorral készített interjút, aki két világbajnokságon, 1982-ben és 1986-ban is a magyar válogatott kulcsjátékosa volt, de az 1986-os bundaügy kettétörte a karrierjét. Az 55-szörös válogatott futballista ma sem tagadja elkeseredettségét, ám azt is elárulja, mi történt a szovjetek elleni 0-6 előtti napokban. Azzal kapcsolatban viszont boldog, hogy unokaöccse, Sallai Roland méltó utódja a magyar válogatottban – olvasható az origo.hu-n.

Sallai Sándor az NB I.-ben a Debrecen és a Honvéd csapatában szerepelt. Éppen ezért negatív élmény volt számára a Loki tavalyi kiesése, azt viszont üdvözli, hogy az ország második legnagyobb városának újra NB I.-es csapata van. A volt játékos Dzsudzsák Balázs Debrecenbe való visszatéréséről is elmondta véleményét. – Gyakran fordul elő, hogy a külföldön játszó futballisták hazatérnek nevelő egyesületükbe. Balázst nyilván a segítő szándék vezérelte, és nem az anyagiak. Ám azzal, hogy a másodosztályba tért haza, lemondott a válogatottságról, hiszen Marco Rossi tartotta magát az elveihez – elemezte a helyzetet.

„Balázs egy korszakos játékos, mindenkinek van példaképe, nekem is volt, de a keret összeállítását azért bízzuk a szövetségi kapitányra.”

– emelte ki.

A volt válogatott játékos hosszasan beszélt arról is, miért csömörlött meg a magyar futballtól. Az 1986-os bundabotrány kapcsán talán Sallai Sándor neve volt a legnagyobb, akit bedobtak. – Ezzel a mondvacsinált üggyel az egész életemet tönkretették, erkölcsileg és anyagilag is ellehetetlenítettek, a házasságom is ráment. 28 évesen a pályafutásom csúcsán voltam, a spanyol Real Oviedo hívott, már aláírt szerződésem volt az elsőosztályú klubbal – ecsetelte. – Azonban a magyar futball illetékesei úgy döntöttek, hogy rendet raknak a sportágban, egy 1986-os Debrecen–Honvéd meccset vettek elő, s mivel kellett egy ismert név, engem dobtak be. Így ahelyett, hogy a Real Madrid és a Barcelona ellen játszottam volna, előzetesbe, egy pedofil és egy rablógyilkos közé kerültem. Utólag kiderült: ők is csupán beépített emberek voltak, azt hitték, hogy esetleg ki tudnak szedni belőlem valami használható infót.

„De erre esély sem volt, hiszen tényleg nem történt semmi azon a mérkőzésen.”

– hangsúlyozta Sallai. Mint mondta, egy hétig volt előzetesben, és utána az MLSZ hosszú ideig elő sem vette az ügyet, így két évig nem is játszhatott. – Amikor pedig visszakaptam a játékengedélyem, valósággal elmenekültem a magyar labdarúgásból, a svájci harmadosztályú Délemonthoz, ahol először el sem akarták hinni, hogy 55-szörös válogatottként elfogadom az ajánlatukat. Négy évig játszottam ott, és irányító középpályásként járultam hozzá a történelmi feljutásukhoz. Ezzel az üggyel nem csak nekem ártottak rengeteget, a magyar futballt is vagy 30 évre tönkrevágták, amely most kezd újraéledezni – jelentette ki.

Az újraéledés egyik jele Sallai Roland, aki a mostani válogatott alapembere, és Sallai Sándor unokaöccse. A volt labdarúgó kiemelte, unokaöccsét már kiskorától kezdve támogatták az édesapjával, Sallai Tiborral, aki szintén élvonalbeli játékos volt. – Először az Olasz Focisuliban kezdett, Siófokon folytatta, majd a Puskás Akadémiánál lett belőle NB I.-es labdarúgó. De amikor nem volt edzésen, akkor is éjjel-nappal fociztunk vele. Látszott, hogy van érzéke a játékhoz, hihetetlen robbanékony volt és gólerős. De azért mindez kevés, ő is kellett ahhoz, hogy NB I.-es, majd válogatott labdarúgó váljon belőle – avatott be a részletekbe.

Sallai Sándor beszélt a magyar válogatott esélyeiről is az Európa-bajnokságon. Szerinte a portugálok ellen – az előző Eb-hez hasonlóan – ismét tud a csapat legalább egy döntetlent játszani, a németek pedig egy hullámvölgy után érkeznek az Eb-re, így ott is lehet keresnivalója a válogatottnak. – A legnehezebb dolgunk pedig egyértelműen a világbajnok franciák ellen lesz. De azért bízom benne, hogy tudunk pontokat csipegetni – vélte Sallai.

A volt válogatott labdarúgó az 1986-os vb-ről is megosztotta gondolatait. – Erről hosszasan lehetne beszélni, talán könyvet is lehetne írni, de röviden csak annyit mondanék, hogy sem fizikálisan, sem mentálisan nem voltunk a topon.

„Nem szeretnék összefüggés-elméleteket gyártani, de azért furcsa volt, hogy a meccs előtt a szovjet „pizsamás„ katonatisztek bejárkáltak a rezidenciánkra, majd a mérkőzésen két perc alatt minden erő kiment a lábunkból, és az összes párharcról lemaradtunk.”

Lehet, hogy kicsit túledzettek is voltunk, de azért az elgondolkoztató, hogy mindannyian egyik napról a másikra nulláztuk le magunkat, és egyszerre kerültünk padlóra fizikálisan. A mai napig nem tudjuk, hogy mi okozhatta ezt. Arról nem is beszélve, hogy a mérkőzés vége után fokozatosan tért vissza az erőnk, nem véletlen, hogy a sokk után Kanadát legyőztük, és utána hiába kaptunk ki 3-0-ra az Európa-bajnok franciáktól, csupán egyetlen gólon múlt, hogy nem jutottunk tovább a csoportból. De az a 0-6 egy akkora pofon volt, amelyből több nap után sem tértünk magunkhoz – mesélte a volt játékos.

Sallai Sándor manapság az üzleti életben tevékenykedik, de a koronavírus-járvány az ő életét is megnehezíti. Arra a kérdésre, hogy visszatérne-e valamilyen formában a magyar futballba, azt felelte, erről nem őt kell kérdezni.

„Úgy vettem észre, hogy a mi generációnk egész egyszerűen kimaradt a magyar futball edzői palettájáról.”

Amikor visszavonultunk, még fiatalnak tituláltak minket, aztán gyorsan elrepültek az évtizedek. Nem véletlen, hogy a nyolcvanas évek Honvédjából ma már csak Dajka Laci nevével találkozhatunk néha az élvonalban, Détári Lajos évek óta nem kap komoly feladatot, a többieknek pedig szinte az esélyt sem adták meg, hogy bizonyíthassunk. Pedig talán lenne egy-két hasznos tanácsunk a mai generációnak is.