A szakma elől nem menekülsz!

Hiába van szabadságon az ember, hiába nyaral, a sportújságírói vér ezeken a napokon is ott csörgedezik az ereiben. Olyan értelemben kell megközelíteni ezt a szakmát is, mint mikor a stand-up comedy hazai sztárjai arról beszélnek, hogy kérdezgetik őket, valójában otthon is humorosak-e, vagy mikor engem kérdeznek arról, hogy esküvőkön kívül is szoktam-e viccelődni, ha már vőfély (is) vagyok. Természetesen otthon nem verssel teszem le a család elé a tökfőzeléket, vagy a palacsintába tekert polipot, de ahogy a humoristák, úgy a vőfélyek, a sportújságírók is megélik szabadnapjukon is a munkakörükből adódó dolgokat.

Akkor a szabadságról: elutaztam Tihanyba, a levendulák igazi hazájába kicsit kipihenni a fáradalmakat. Az élet pedig úgy hozta, hogy éppen ott ért az idei labdarúgó-Eb-döntő, az olasz–angol. Menyasszonyommal úgy döntöttünk, hogy nem a szállodában nézzük meg a meccset, hanem kicsit körülnézünk a településen, és milyen jól tettük! Ahol elfogyasztottuk kései ebédünket, kiderült, hogy a tulajdonos ezer szállal kötődik Debrecenhez és a labdarúgáshoz is.

Lesz még Tihany a Hajdúság?

Nem mellesleg a baráti körébe tartozik Dzsudzsák Balázs tihanyi szomszédja, aki később meg is jelent a vacsoránál. Igen, a vacsoránál, ugyanis, ha már ennyi minden közös volt bennünk, meginvitáltak minket egy vacsira természetesen meccs­nézéssel egybekötve.

Majd Tihany főterének közelében este 8 körül megjelentek éneklő, kék mezes olasz szurkolók, akiknek egy része magyar volt, sőt mi több balmazújvárosi, majd az Akasztó domb irányából már fehér mezes angol szimpatizánsok érkeztek oda, akik között pedig számos cívisvárosi volt. Az, hogy mekkora harc van a két válogatott szurkolótáborai között, illetve hogy miket hallani egy-egy mérkőzésükről, jelét sem mutatta a Tihanyi Bencés Apátság lábainál a hajdú-bihari drukkerek tömkelege.

Mindenesetre furcsa volt látni, hogy a Balaton partjainál, egy angol–olasz Eb-döntőt ennyi hajdúsági kötődésű szurkoló néz meg, bevallom élek-halok az olasz labdarúgásért, egyértelmű volt, hova pártolok, de a levendulás rozéfröccs, az az „angol oldalon” is ugyanolyan hideg, finom, exkluzív és magával ragadó volt.

Mielőtt elkezdődött volna az összecsapás, nyilván megragadtam az alkalmat, hogy a – nevét szándékosan nem említő, egyébiránt rendkívül szimpatikus – helyi úriembert a Loki vezér­egyéniségéről, Dzsudzsák Balázsról kérdezzem, ő pedig elmondta, hogy a DVSC csapatkapitánya nagyon jó szomszéd, sokszor lábteniszeznek együtt, egyet sajnál mindössze Dzsudzsákkal kapcsolatban, hogy még sosem tudta legyőzni lábtengóban. Azt is hozzátette a Porsche-, Dzsudzsák- és Loki-rajongó tihanyi férfi, hogy nagyon szorít az NB I.-ben a DVSC-nek – másnap délben már csörgött a telefonom, hogy kész a slambuc, az a bizonyos hajdúsági különlegesség – ahogy arrafelé mondják. Majd végül annyit kértek, hogy mivel az olaszok győztek, ráadásul a Loki az AS Romával játszik felkészülési meccset, Frosinonéban találkozzunk, s a főtéren főzzünk húsos palacsintát, hortobágyi módra. Ám legyen, de ezúttal nem olasz szurkoló leszek!

PI

Borítókép: elfértek egymás mellett az angol és az olasz szurkolók