Az éjjel nem ér véget

A gyermekünket sem utáljuk meg, ha valamit rosszul csinál, legfeljebb elmagyarázzuk neki, hogy lehetne jobban csinálni. A kutyánkat sem eresztjük szélnek, ha rossz helyre csinálja ügyes-bajos dolgát, maximum megszidjuk. Akkor a válogatottat vajon miért ítéljük el ennyire egy-egy rosszabbul sikerült meccs után?

„Nem szabad, hogy csak ennyi legyen a szeretet, nem tarthat csak percekig, meg amíg jól megy minden!”

Meg kell tudni bocsátani otthon is, a munkahelyen is, mindenfelé, emberek vagyunk, hibázhatunk. Persze, jól tudom, a labdarúgáshoz ebben az országban minimum hét, nyolc millió ember ért, de akkor az is ott kell legyen az emberek fejében, hogy nem lehet mindig nyerni, nem lehet mindig a legnagyobb hőfokon teljesíteni, vannak rosszabb napok, sőt periódusok, a hibákat ki lehet javítani, az idő pedig mindent megold.

Ahogy egyszer egy ötvenedik házassági évfordulón hallottam: a szeretet, a béke titka nem egyéb, mintsem ha valami elromlik, azt nem kidobjuk, hanem megjavítjuk. Javítsuk meg együtt, legyünk mi a jobb lator a Bibliából, aki odaszúr, de szeretettel, tisztelettel, érzéssel. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekelt az eredmény az angol-magyar meccsen, de eszembe jutott a történelmi 6-3 és a magyar foci minden szépsége. Gondoltam, ha biztossá válik, hogy nem jutunk ki a katari vb-re, akkor is a mi kicsi, pici országunké ez a nemzeti csapat, mely annyiszor okoz örömöt, bocsássunk meg a sikertelenségekért, nekünk is jól esik, ha a rosszabb napokon is van kihez odabújnunk egy véget érni alig akaró éjszakán.