Régi idők kézije

Pénteken este ültem a Hódos sajtóhelyén, volt még egy óra a Mosonmagyaróvár elleni meccs kezdetéig, és eszembe jutott, hogy lassan fél évszázada nem tudok az érzéstől szabadulni. Egy ember­öltő is eltelt már, iskolába járnak az unokáim, és én még most is végigizgulom a bemelegítését is a lokis csajoknak.

Annak idején Komáromi Ákos mondta egy Vasas elleni derbi után:

„Néha kiszámíthatatlanok, mert ők nők!”

Igaz! De milyenek! Néhány napja a maiak megmutatták elődeiktől jogosan örökölt oroszlánkörmeiket. A mostani DVSC bennem felidézte az anno veretlenül bajnok együttest. Évekkel ezelőtt kijelentették a vezetők, hamarosan a dobogót kell megpályázni. Remélem, ennek a pályázatnak a nyertesét Debrecennek hívják majd jövő májusban.

A napokban kezembe került az EHF statisztikája, melyben leírják, a magyar női NB I. a legerősebb Európában. És magyar csapatnak a mieink a legjobbak. Mert sem a Győr, sem a Fradi nem tud annyi hazai játékost pályára küldeni, mint a cívisvárosiak. Könnyű milliárdokból egy világbajnok norvég válogatottat üzemeltetni a Rába partján és azzal villogni. Savanyú a szőlő? Nem! Csak ha sokat eszem belőle, összerándul a gyomrom.

És ha már válogatott. Öt játékosunk van az elitben. Mert én Kovács Annát is odasorolom, biztos vagyok benne, hogy Golovin mester is.

Öt meccsből tíz pont. Mert ennél több nem lehet. Szerdán megyünk a Ferencvároshoz, a pontvesztés benne van a kalapban, bár... A következő egy hónap hajtós lesz, jön a nemzetközi kupameccs a románokkal, de ez a mai, fiatalokkal tűzdelt gárda tudom, hogy megbirkózik a nehézségekkel. A B közép újra a régi, a parkolóban ismét foglalt minden hely, az aréna falai megint remegnek, én meg azon elmélkedem: miért szép az élet?

A fentiekért!