Mészáros Norbert: „Ha az Anfieldre gondolok, még ma is kiráz a hideg”

Mészáros Norbert a német Energie Cottbustól érkezett a DVSC-hez 2005-ben. Akkor kevesen gondolták, hogy a nyurga szélső – akiből Debrecenben védőt faragtak – másfél évtizedet tölt majd el piros-fehér szerelésben, ráadásul egyik alapembere lesz a sikert sikerre halmozó Lokinak. Mészi – ahogy a barátai és a szurkolók nevezik – hatszoros magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-, ötszörös Szuperkupa, egyszeres Ligakupa-győztes. A csapatsikereken túl kilencszer ölthette magára a nemzeti válogatott mezét, illetve egyszer elhódította a legjobb lokistának járó Zilahi-díjat.

Mészáros a profi pályafutása után is maradt a DVSC család tagja, jelenleg az utánpótlásban pályaedző, de a célja nem más, mint hogy pár év múlva vezetőedző legyen. A 41 esztendős sportember készséggel válaszolt a Hajdú Online kérdéseire, s mivel több mint másfél évtizede ismeri a cikk szerzőjét, ezért a tegező viszony az interjúban.

Amikor egyeztettük a beszélgetés időpontját, éppen a DVSC Labdarúgó Akadémia U19-es csapatának öltözőjében voltál, de az év végén a Fáraó Bútor kispályás öregfiúk alakulatával megnyerted a Farkas Divatház Kupát Nyíradonyban, illetve az NB III.-as Tiszafüred igazolt játékosa vagy. Edzőnek vagy labdarúgónak tartod magad?

Mindkettőnek, de most már inkább edzőnek. Amikor véget ért a profi karrierem, éreztem magamban még annyit, hogy alacsonyabb szinten futballozzak. Szalánczi Zoli segítségével Tiszafüredre igazoltam másfél éve, ahol nagyon jól érzem magam. Tavaly újoncként a 10. helyen végeztünk az NB III.-ban, idén nem fut ennyire a szekér, viszont bízunk a biztos bennmaradásban. A DVSC Labdarúgó Akadémián az U19-es csapatnál Sándor Csabi pályaedzője vagyok, s mivel ez a munka sok időt igényel, nem tudok edzésekre járni, csak meccseken próbálom segíteni a Tiszafüred gárdáját.

Tudatosan készültél az edzői pályára?

Mindenképpen szerettem volna a sportágban maradni, s kedvet éreztem az edzősködéshez. Örültem, hogy a karrierem befejeztével egyből lehetőséget kaptam Szatmári Csabi mellett a kis Lokinál. Jelenleg C licences edző vagyok. Jelentkeztem arra a speciális tanfolyamra, ahol egyszerre lehetett megszerezni az UEFA B és A licences képesítést, de nagy bánatomra nem vettek fel. Nem adom fel, célom, hogy a lehető legmagasabb szintű edzői engedéllyel rendelkezzem.

Számos magyar és külföldi szakember irányítása alatt játszottál a Lokinál, például Supka Attila, Miroslav Berának, Herczeg András, Zdenek Scasny és Kondás Elemér volt az edződ. Melyik mestertől mit vettél át a saját edzői stílusod kialakításához?

Remek szakemberekkel dolgozhattam együtt, ám nem szeretnék neveket kiemelni. Maradjunk annyiban, hogy minden edzőmben voltak olyan kvalitások, amelyeket alkalmazni akarok a karrierem során. Jelenleg pályaedző vagyok, ami most tökéletesen megfelel a számomra. Még abban a fázisban van a karrierem, hogy mindenkitől tanulok, akitől lehet és érdemes. Természetesen az idő előrehaladtával szeretnék vezetőedző lenni.

Mi az edzői hitvallásod?

Aki ismert játékosként, azt tudja, hogy mindig is a munkában hittem. Nincs ez másként most sem. Persze legyen jó hangulat az edzéseken, de a kijelölt feladatokat maradéktalanul el kell végezni! Ha a taktikai részre térünk, akkor én is azt vallom, hogy a játék alapja a jó védekezés, ami nemcsak a védők, hanem az egész csapat feladata. Azt pedig az idő megmutatja, hogy milyen stílusban játszik majd a jövőbeni alakulatom.

Szélsőként érkeztél a DVSC-hez, majd belső védőként lettél magyar válogatott. Mikor érezted azt, hogy bekké váltál.

Érdekes, ha anno kispályáztunk, akkor mindig hátul voltam. Ennek ellenére mégis meglepett, hogy Miroslav Beránek a 2006-os idény utolsó meccsén hátra vezényelt belső védőnek, Sándor Tamás mellé. Ezután a felkészülést már úgy kezdtem, hogy bekk leszek. Úgy érzem, gyorsan ment a váltás, amin én is meglepődtem, mert sosem tanultam, miként kell védőként védekezni. Talán mondanom sem kell, a gólszerzés vágyát nem lehetett kiölni belőlem, amikor felfutottam, mindig reménykedtem, hogy betalálok az ellenfél kapujába. De el kell ismernem, nem a góljaimról voltam híres.

Valóban nem a találataidról jutsz a szurkolók eszébe, hanem a gyorsaságodról. Valld be őszintén, ki volt a gyorsabb, te vagy Dombi Tibi?
 

Nagyon jó kérdés, de őszintén mondom, nem tudom. Sosem futottunk versenyt Kicsivel. De úgy gondolom, mivel alacsonyabb, mint én, rövidebb távon utolérhetetlen volt, ám hosszabb vágtánál talán izgalmas lett volna a befutó. Maradjunk annyiban, hogy Tibi volt a fürgébb.

A DVSC legsikeresebb korszakának egyik alapembere voltál. Visszagondolva a régi szép időkre: miben rejlett a csapat sikerének titka?
 

Az egyik tényező az volt, hogy a gárda magja nem változott az évek során, ráadásul a csapat gerincét saját nevelésű, vagy a Lokinál már hosszabb ideje játszó labdarúgók alkották. S emellett kiemelkedően fontos volt a csapatszellem. 

Kiváló egységet alkottunk, küzdöttünk egymásért, egy célért hajtott mindenki.

Nem volt olyan, aki ne állt volna be a sorba, mondjuk ebben szerepe volt a csapatkapitányunknak, Sándor Tamásnak, aki ezt megalapozta az öltözőben.

Tizenöt évet húztál le a Loki piros-fehér szerelésében, a másfél évtized alatt többször is kicserélődött a játékosállomány. Hogyan állítanád össze a klubtársaidból az álomcsapatodat?

Ez egy beugrató kérdés? Rengeteg csapattársam volt, jobbnál jobb focisták, nem szeretnék kihagyni senkit a felsorolásból, éppen ezért passzolnám a választ. Próbáltam mindenkivel megtalálni a közös hangot, s úgy érzem, ez sikerült is. De azt azért kiemelném, hogy óriási megtiszteltetés volt olyan klublegendával együtt játszani, mint Sándor Tobe és Dombi Tibi.

A régi csapattársakkal tartod a kapcsolatot?

Sok sráccal lényegében napi szinten találkozom a pallagi edzőközpontban, hiszen többen kaptunk feladatot az utánpótlásban, míg Szatmári Csabival szinte szomszédok vagyunk. Amúgy másokkal is szoktam beszélni, Szakály Petivel, Kulcsár Tomival, Verpecz Pistivel és Kiss Zolival viszont az átlagnál többet

A Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában és a nemzeti csapat tagjaként világbajnoki selejtezőn is pályára léptél. Kik voltak a legnagyobb sztárok, akik ellen futballoztál?

Amikor bejutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ott minden meccsen világklasszisok ellen léptünk pályára, a Liverpool, a Lyon és a Fiorentina csapata is ragyogó futballistákból állt. Elég megemlítenem, hogy a franciáknál ott volt Hugo Lloris, Cris, Sidney Govou, Bafétimbi Gomis, Kim Källström, Miralem Pjanic, míg az olaszoknál Cristiano Zanetti, Adrian Mutu, Alberto Gilardino vagy éppen Riccardo Montolivo. A legnagyobb élmény számomra a Liverpool elleni idegenbeli meccs jelentette. Amikor az Anfield Roadon a játékoskijáróban meghallottam, ahogy a hazai drukkerek a klub himnuszát, a You’ll Never Walk Alone-t énekelték, teljesen lefagytam. 

Ha rágondolok, most is kiráz a hideg attól a pillanattól, annyira felemelő volt. 

Ráadásul hiába játszott „A Vörösöknél” Steven Gerrard, Pepe Reina, Glen Johnson, Martin Skrtel, Jamie Carragher, Jossi Benayoun, Dirk Kuyt, Fernando Torres és Ryan Babel, végig tartottuk magunkat. Való igaz, a Poolnak több lehetősége volt, ám az utolsó percekben nyomás alá helyeztük őket, arra rúgták a labdát, amerre álltak. A meccs jegyzőkönyvében az állt, hogy 1–0-ra nyert a Liverpool, de azt hiszem, igazán kitettünk magunkért. Erre a meccsre vagyok a legbüszkébb a karrierem során.

Pályafutásod befejezése után is Debrecenben maradtál. Mi tartott a cívisvárosban?
 

Maga a város. Falusi gyerek vagyok, Pápa mellett egy kis településen nőttem fel. Meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer egy nagy városban telepedek le. Egészen addig, amíg Debrecenbe nem igazoltam. Itt már a második évemet követően eldöntöttem, hogy maradok. Kicsit furcsa volt még nekem is, hogy ennyire megváltozott a véleményem, s hiába kerestem az okokat, nem találtam. Egyszerűen debrecenivé váltam. Ráadásul itt talált rám újra a szerelem, s azóta már családot alapítottunk a kedvesemmel.

Két fiad van. Valamelyikük átveszi a stafétabotot? 
 

Erőltetni egyiknél sem fogom, de ha lesz hozzá kedvük, akkor mindenben segítem őket. Az első házasságomból született fiamat, a 13 éves Norbit nem igazán foglalkoztatja a foci, míg a kisebbik gyermekem, a 6 esztendős Milán korábban már járt futballozni, de most inkább más érdekli.

Köztudottan élvezettel hódoltál a vadászatnak, Kiss Zolival nagy párost alkottatok ezen a téren is a Lokinál. Napjainkban még mindig riogatod az állatokat? 

A vadászatot nem lehet feladni! A sok feladatom miatt nem egyszerű időt szakítanom a vadászatra, de ha tudom, akkor a vállamra veszem a puskát. Számomra ez jelenti az igazi kikapcsolódást: csendben, jó levegőn, szép környezetben tudok megfelelően feltöltődni.

Boros Norbert