Bennük a vér, piros-fehér: 120 éves a Loki!

A Debreceni VSC szombaton ünnepli alakulásának 120. évét, melyre színes programsorozattal készül a klub. A Hajdú-bihari Napló a jeles alkalom kapcsán Szegedi Péter szociológus-sporttörténész segítségével elevenítette fel a klub történelmének kezdeteit, szín- és névváltozásait.

A DVSC 1902. március 12-én alakult meg az 1898-ban megnyitott vasúti javító műhelyben, Egyetértés FC néven, az alapítók a piros és fehér színeket választották. A névválasztás 2022-ből visszatekintve meglepő lehet, mégis teljesen logikus lépés volt. A futball csupán a 19. század végén jelent meg Magyarországon, a vasutasok úttörő szerepet vállaltak a sportág terjesztésében, már az első világháború előtt több vasutas sportegyesület is alakult az országban. Az ilyen klubok nem klasszikus értelemben vett, alulról szerveződő munkásegyesületek voltak, jellemzően a vasúti műhelyekben működő dalárdák keretében jöttek létre a műhely vezetőségének támogatásával. Jó okuk volt a vállalatvezetőknek, hogy támogassák ezeket az egyesületeket: a műhelyekbe tömegesen érkeztek távoli településekről sok esetben német vagy szlovák származású munkások, a dalárdához, majd a sportegyesülethez tartozás a gyárhoz, illetve az új lakóhelyhez való kötődést erősítette. Nem véletlen tehát, hogy a dalárdák elnevezése több esetben utalt az összetartozásra vagy valamilyen pozitív, lelkesítő hatást kívánt elérni, a sportegyesületek pedig sokszor ezek nevét vették át. Így születtek meg a régi vasutas egyesületek: Budapesten a Törekvés és a Testvériség, Érsekújváron az Összetartás, Szombathelyen a Haladás, Debrecenben pedig az Egyetértés. A cívisvárosi műhelyben ugyanis a dalárda az Egyetértés nevet viselte, ahogy az üzem művelődési háza a mai napig is őrzi ezt az elnevezést.

Különváltak

– A debreceni vagongyár sportklubját a futball hívta életre, tegyük hozzá, hogy a városban ekkor még nem volt számottevő labdarúgóélet – elevenítette fel Szegedi Péter. – A település régi sportegyesülete, a DTE – akkori nevén DTKE – is ekkor alakította meg futballcsapatát, de bajnokság és környékbeli riválisok hiányában csak elvétve rendeztek meccseket. Az Egyetértés is csak barátságos mérkőzéseken szerepelt, még akkor is, amikor az 1910-es évektől sorra alakultak az új cívisvárosi sportegyesületek és azok futballcsapatai. A klub 1912-ben különvált az Egyetértés Dalárdától és nevét Debreceni Vasutas Sport Clubra változtatta, de a vidéki kerületi bajnokságban csak később mutatkozott be. Paradox módon az első világháború hozta el a klub első fénykorát. Miközben a legtöbb debreceni futballklub lényegében szüneteltette tevékenységét, a javítóműhely egyre több embert foglalkoztatott, a vasutasok pedig a háború dacára is fenntartották csapatukat. Sőt, a világégést követő nélkülözés közepette a csapat még fővárosi játékosokkal is erősített, akiket vagongyári munkalehetőséggel csábítottak Debrecenbe – világított rá az elismert szakember.

1920 tavaszán írták ki a háborút követő első keleti kerületi bajnokságot, a DVSC pedig megszerezte első bajnoki címét. A klub keleten szinte legyőzhetetlen volt, a Diószegi úton, a mai Vágóhíd utcán pedig az alapítás 20. évfordulójára új klubházat és tribünt épített a vezetőség. A vasutasok uralták a keleti bajnokságot, pedig a riválisok száma csak gyarapodott. Két nyíregyházi klub is igyekezett megszorongatni a piros-fehéreket, a régi debreceni klubok, a DTE és a DKASE mellett 1919-től új vetélytársak is feltűntek, az egyetemiek klubja, a DEAC, továbbá a MÁV üzletvezetőség egyesülete, a MÁV Testgyakorlók Egyesülete, a zöld-fehér DMTK.

– A DVSC először 1925-ben változtatta meg színeit, a város két vasutasklubja fuzionált, a DMTK tulajdonképpen beolvadt a DVSC-be, az új klub pedig a DMTK zöld-fehér színeit vitte tovább. Hazánkban 1926-ban bevezették a profi bajnokságot, ennek révén először adódott lehetőség arra, hogy vidéki csapatok is az első osztályban szerepeljenek. A vasutasok játékereje adott volt ehhez, de a MÁV végül nem engedélyezte, hogy alkalmazottjai profik legyenek. Így a debreceni sportbarátok új klubot alapítottak Bocskai néven, és több DVSC-játékost is szerződtettek. A vasutasok a keleti amatőr bajnokságban folytatták szereplésüket, és hiába volt népszerű klub, másfél évtizedig csak a másodhegedűs szerepét tölthette be Debrecenben a profi Bocskai mögött. 1937-ben a DVSC ismét színt váltott, a zöld-fehéret lila-fehérre változtatta, a korabeli forrásokból sajnos nem derült ki, hogy ezt a cserét mi indokolta – fogalmazott Szegedi Péter.

Feljutás és változások

A háborús viszonyok a magyar futballéletet is átformálták, sorra szűntek meg a profi egyesületek, és a harmincas évek közepétől már az amatőr klubok számára is lehetővé tették, hogy az NB I.-ben szerepeljenek. Több vidéki városban az élvonalbeli profi egyesületet – többnyire egy gyár által támogatott – amatőr klub váltotta fel, így jutott az első osztályba Szegeden a vasutas Tisza, Miskolcon az Attila helyére a Diósgyőr, Szombathelyen a Sabaria helyére a Haladás érkezett. 1940-ben megszűnt a Bocskai, a DVSC pedig 1943-ban, története során először feljutott az első osztályba. A piros-fehérként alakult, később zöldbe, majd lilába öltözött csapat ebben az időszakban nem ragaszkodott a színeihez, az is előfordult, hogy fekete-fehérben léptek pályára. A háború után a klub visszavette színét, de nevet többször is cserélt.

Ám történt más, nagyon jelentős esemény is az egyesületnél ebben az időszakban: ugyanis a DVSC másik zászlóshajója, a női kézilabdacsapat történetét ettől az időszaktól számíthatjuk. Bokor Ferencnek, a MÁV-igazgatóság pénzügyi ellenőrének felhívására ugyanis 1948. május elsején gyűltek először össze a kézilabdát szerető debreceni lányok, akik elsősorban vasutas szülők gyermekei közül kerültek ki.

Nagy felháborodás

1948 késő nyarán – összhangban a politikai változásokkal – a DVSC „megszabadult” az angolos Club névtől, és Egyesületre váltott, vagyis DVSE néven folytatta működését. Mindez azonban csak rövid ideig tartott, hiszen 1949-ben eljött a sportélet szovjetizálásának ideje, vagyis a sportéletet „bázisalapra” helyezték.

– A sportegyesületeket országos szinten minisztériumok, szakszervezetek, vagyis bázisszervek alá sorolták, és szovjet mintára átnevezték, így a DVSC-ből Debreceni Lokomotív lett. Ekkor kapta a gárda a ma is használt Loki becenevet – hívta fel a figyelmet a szakember, aki hozzátette, az enyhülés jegyében 1955-től már Törekvés néven működtek a vasutasklubok, a Lokomotív pedig 1957-ben vette vissza a DVSC nevet. – A klub ingázott az első és másodosztály között, az újabb szín és névcsere pedig 1979-jött el: a DMTE-vel való fúzió után egy évtizeden át DMVSC néven és kék-sárgában szerepelt a Loki. Sok szurkoló számára ez megbocsáthatatlan esemény volt! Az ellenállást minden bizonnyal az váltotta ki, hogy a fúzió politikai nyomásra történt. Az egyesület végül majd csak a rendszerváltás idején, 1989-ben vette vissza a most is használt nevét és piros-fehér színeit – mondta el Szegedi Péter. 

MSZ