„A sport életre nevel bennünket”

Miskolc mellől, egy kis faluból jutott el a cívisvárosig Senánszky Zsolt. 11 évig a helyi kosárlabdacsapat játékosaként tevékenykedett, majd lányai úszókarrierje miatt vált apránként az uszonyos úszás egyik aktív tagjává. Arról, miként lehet a sport bevonásával értékeket átadni az utókornak, lapunknak nyilatkozott a tapasztalt szakember a Magyar Sport Napján.

– Általános iskolás koromtól sportoltam, foci, kosárlabda, bármi jöhetett. A Földes Ferenc Gimnáziumba jártam Miskolcon, és ott jelentkeztem kézilabdázónak, végül a létszámstop miatt a kosárlabda felé fordultam. 15 évesen kezdtem bele igazán, az alapok elsajátítása nélkül, és a gimis éveket követően – a katonai szolgálatom alatt – a Zalaegerszeg NB II.-es csapatának tagjává váltam. Onnan kerültem a cívisvárosba 1989-ben, ahol több mint egy évtizedig aktívan szerepeltem, végül 31 évesen a Vadkakasoktól vonultam vissza – mondta.

Az életre nevel

Fiatal apukaként három gyermeke továbbvitte a sport iránti szeretetét. Amíg legnagyobb lánya, Vera csak rövid ideig úszott, Flóra már az ifjúsági csapatokban tündökölt, Petra pedig a finswimming többszörös világ- és Európa-bajnoka, Világjátékok-győztes uszonyos úszó lett. – Petra hamar ráérzett a sportágra, és talán tőlem örökölte a kitartását. 2008-ban lett először junior világbajnok Kolumbiában. Kimentem vele két hétre, és úgy összebarátkoztunk az edzőkkel, hogy onnantól aktív szerepet vállaltam a csapat életében. Olyan autót vettem, amivel szállítani tudtam a gyerekeket világ- és Európa-bajnokságokra, illetve egyéb versenyekre, ezáltal is támogatva őket – emelte ki.

Mint mondta, számárra maga a gyermeknevelés mindig is a példamutatásról szólt. 

– Ha cigizel, nem mondhatod a gyermekednek, hogy ne cigizz vagy majd akkor tedd, ha 18 éves vagy… Ilyen nincs. Ha látják, hogy reggel elmész dolgozni, aktív vagy, hétvégén meccsre mész, téged kezdenek utánozni, mennek veled a meccsre, mozognak. 

Én 20 évesen lettem apuka, ösztönből neveltem a lányokat, nem gondoltam túl, csak jó értékrendet akartam nekik átadni, ez volt a legfontosabb. Azt gondolom, a sportban sincs ez másként, ha példamutató vagy, alázatosan, keményen dolgozol, annak mindig meg lesz a gyümölcse. Petrában magamat látom ilyen szempontból. Az pedig külön örömmel tölt el, hogy más sportágakkal ellentétben, ahol teljesítmény nélkül, a verseny elején lejátsszák a nemzeti himnuszt, ő csak akkor hallhatja azt, ha eredményt ért el – hangsúlyozta.

Bár legkisebb lánya, Flóra a junior évek után 18-19 évesen modelkarrierbe kezdett, a sport így is megtalálta a családot. Nem más, mint a Mezőkövesd labdarúgócsapat kapusa, Antal Botond vette el, akiről a lány édesapja elismerősen nyilatkozott. – Boti nagyon rendes srác. Sokszor eljöttek hozzánk Budaörsre, ahol jelenleg a párommal élünk, és egy alkalommal már eleve úgy készült, hogy megkéri Flóra kezét tőlem. Vera lányom lassan megajándékoz egy unokával, de ha Flóráéknál is jönne a baba, nem számítana, hogy úszó, futballista, vagy kosaras szeretne-e lenni. A gének adottak, ha sportolni fognak az unokák, nagy baj már nem lehet. A sport és a nevelés összeolvadása azért is fontos, mert amennyiben egy sportember fiatalon hetente találkozik vereséggel, győzelemmel, hullámvölgyekkel, sokkal hamarabb, és magabiztosabban tanulja meg kezelni a nehezebb élethelyzeteket. Egy meccsen, egy versenyen belül is gyorsan és sokszor kell dönteni, és az is jó tapasztalat, ha látod, mi történik, amikor rossz irányba mentél. A problémák tehát az idő elteltével egyre könnyebben megoldhatóvá válnak – foglalta össze.

Senánszky Zsolt kiemelte, büszkeséget sosem érzett a gyermekei, a pályafutása miatt, inkább csak arra fókuszált, hogy bármit is csináljon a család, boldog emberként éljék az életüket. – Ahogy mondtam, a gének adottak. Ha például Petra valóban örökölt tőlem valamit, azon ő már biztosan túltett. Persze érdekes lenne látni, ha neki is gyermeke születik, és továbbörökíti a kitartásunkat, a versenyszellemet, vajon még rajta is túltehet-e? Azt hiszem, akkor az unokám már maga lenne a női Michael Phelps – mondta nevetve.

Péter Szabolcs