HAON
Hajdú-Bihar vármegyei hírportál
november 14., csütörtök
A DVSC épphogy elkezdte az idényt, a szokásos panaszos hangok máris felütötték a fejüket. Adott egy edző, aki képes volt más alakulatokkal szép futballt játszatni, tény azonban, hogy eddig nem találta meg számításait/nem értik a filozófiáját Debrecenben. Adott egy új tulajdonosi kör: ők ütre-botra igazolnak olyan futballistákat, akikről még a kedvcsináló videókból sem derül ki semmi. Ezeket a tartalmakat egyébként általában a játékosok menedzserei töltik fel arra a bizonyos videómegosztó felületre, remélve, hogy lesz olyan csapat, aki 10 perc zenés passzolgatásba beleszeret. És akkor a Without Club akadémiájáról még szó sem esett. Utóbbi nagy játékosteremtője (nem temetője, teremtője!) az NB I.-nek, gyakorlatilag egy régiségvásárral egybekötött zsibogó, ahol többnyire futottak még kacatokba szalad bele az átlag, de egy szakavatott szem akár gyöngyszemekre is találhat. Nem lenne új keletű dolog tehát innen bevásárolni, járt már jól hasonló csiszolatlan gyémánttal szeretett klubunk is.
A gond ott van, hogy későn jött a váltás, ergo későn jöttek az új játékosok, pláne az edző. Mi ilyenkor a megoldás? Megadni a kellő türelmet, bízni abban, hogy sikerült egy-egy kifejezetten technikás „fodballistát” idecsábítani (Romancsuk, Lagator, Horváth stb.), akik idővel (!) beépülhetnek?
Áh, dehogy, várjunk 4-5 meccset, és induljon a H̶u̶s̶z̶t̶i̶, akarom mondani a T̶ő̶z̶s̶é̶r̶, vagyis a C̶a̶rr̶i̶l̶l̶o̶, mármint a Janeiro, takarodj!
És persze rohadjon meg az összes külföldi, aki ide mert jönni, megye szintű kutyaütők, sőt, zsoldosok, akik csak felveszik a milliókat! Bezzeg a fiatal tehetségek, akik vagy elhagyták – más remek szakmai döntés után – a hajót már régen, vagy egész egyszerűen jelenleg pont annyit tudnak, amennyivel anno kiestünk a másodosztályba. De az jó, mert a miénk. Szóval játsszunk el a gondolattal, hogy a Fehérvár ellen paksi mintára 11 magyar áll ki? Ne adj’ isten kapunk egy hatost, mert nincs az az edző, aki 5 meccs alatt ennyi új srácból csapatot kreál, és szerencsétlen, fejlődésben lévő ifijátékos még el is veszíti azt a kevés önbizalmát. Mi lenne rá a reakció? „Ez egy fos, bezzeg Coulibaly, meg Bouadla külföldről! Simac is micsoda védő volt, Mihelic is mekkora szabadrúgásokat lőtt! Minek égetjük magunkat az akadémiával?”
Mert a foteldrukkernek az sem jó, ha a csapatban külföldi játszik, az se, ha magyar. Azonnali eredményt vár, leginkább már tegnapra nyerjük meg a bajnokságot, és baromi jó lenne jövőre BL-meccsekre járni a Nagyerdeibe.
Joggal vetül fel a kérdés: sz*r minden? Dehogyis, csak némi türelemre lenne szükség. Ha ugyanis a minimumot sem adjuk meg, újabb, a nyárhoz hasonló kapkodás jön, majd egyre lentebb süllyedünk… És bizony, bárki bármit mond, a – még ezek után is – idevágyó focistáknak sem fog tetszeni, hogy olyan lóra üljenek, ami hátrafelé szalad, és 5 különböző irányba rángatják a gyeplőt.
Hogy edzőkérdés van-e? Öt forduló után szomorú lenne...
Olyan, mintha nem mérték volna fel, hogy kit hívnak próbaidőre egy céghez, és mielőtt bizonyíthatott volna, indoklás nélkül elküldik. Jöhet a vészmegoldás, a beugrós magyar edző? Remek, azzal legjobb esetben is nyerünk egy újabb ötlettelen szezont az első osztályban. Vagy jöjjön a közönségkedvenc, a magát bármikor a csapatért feláldozó Herczeg Bandi bá', hogy megmentsen bennünket? Még mit adjon szegény ezért a klubért?
Itt egy megfontolt, türelemmel teli időszak kell, ahol nem az minden lépésre a reakció, hogy ez így rossz. A türelem – így vagy úgy, új, gondosan kiválasztott edzővel, vagy a meglévő támogatásával – rózsát terem, a türelmetlenség meg gazt. Abból volt elég az elmúlt időszakban, ha lehet, én még kivárnék, a magam csendességében szurkolva a piros-fehérekért, mert ha a gyomirtót azonnal ráfújjuk mindenre, a rózsa is kirohad…
Szóljon ez szubjektíven mindenkinek, aki magára veszi. A magyar jobb? Háromnál több játékosról nem tudnám elmondani, hogy öt meccsen konzisztensen kimagaslott a mezőnyből. A külföldi jobb? Hiszem, hogy néhány minőségi légiós nagyot dobhat egy magyar klub, ezáltal a bajnokság megítélésén is, akárkit azonban dőreség leigazolni. Akkor mi a jobb? Ha várunk, és rábízzuk azokra a döntést, akik teljes felelősséggel, egy lóhalálában lehozott átigazolási szezon után szakmai (!) szempontokkal igyekeznek újjáépíteni a sokat látott DVSC-t. Ha pedig netalán edzőváltás jönne, bárki is legyen a tűzoltó, álljunk végre mögé hónapokra-évekre, szakítsunk az „azonnal” ars poeticájával, engedjük építkezni, mert a logika ezt diktálja.
Péter Szabolcs