Jótékony debreceniek teljesítették a Budapest-Bamako Rallyt

Olykor-olykor elképzelhetetlennek tűnik, hogy autóval elinduljunk, és néhány nap alatt már egy másik kontinensen találjuk magunkat. A Budapest-Bamako Rallyval kapcsolatban ez a helyzet, s egy debreceni társaság úgy döntött, vállalja az utat és az ezzel járó nehézségeket. Bányainé Adamecz Zsófia a HAON-nak elmondta, nem bánta meg döntését, s hálás az afrikai kalandért. – Egészen elképesztő, hogy sikerült elérnünk a kitűzött célt. Nem gondolkodtunk olyanban, hogy minél gyorsabban, mindenkit leelőzve teljesítsük a távokat. A mi koncepciónk az volt, hogy biztonságban érjünk célba. Olykor-olykor persze volt, hogy csipkednünk kellett magunkat, de tartottuk az eredeti tervet. Akadtak természetesen nehézségek is, például Marokkóban az autó szervizre szorult, de ebből is jól jöttünk ki a végén. Nagyon profin volt megszervezve a verseny, hiszen egyetlen egyszer sem éreztük magunkat veszélyben. Sok esetben találkoztunk olyan utakkal, amik nem is igazán nevezhetőek aszfaltnak, ami nagy nehézséget jelentett. Összességében nagy kaland volt az egész, és feledhetetlen élményeket kaptunk a megmérettetéstől. Sok csodálatos helyre jutottunk el, emellett pedig a versenyzés is végig kísérte utunkat – mondta a debreceni induló, akik olyan országokban járt útja során, mint Marokkó, Szenegál, vagy Sierra Leone. 

Jótékony cél 

Talán senkinek sem kell bemutatni, hogy az afrikai kontinensen milyen mindennapi problémákat kell megoldania az ott élőknek. A debreceni versenyző szerint megdöbbentő látni az egyes országokban uralkodó életkörülményeket, ám Bányainé Adamecz Zsófia elhatározta, ahol tud segít: nagy értékben adományozott a rászorultaknak – többek között – gyógyszert és ruhákat. Emellett a cívisvárosi lakóknak is nagy szerepe van a segítségnyújtásban, hiszen amikor úgy döntöttek, hogy útra kelnek, akkor gyűjtés indult az afrikai emberek megsegítésére – Őszintén, rossz volt látni, hogy egyes afrikai gyerekek milyen szegénységben élnek, s gyakorlatilag, ha esznek már boldognak is érzik magukat. Olyat is láttam, hogy nejlonzacskó volt egy kisgyermek lábán cipő helyett. Szerencsére nem kellett sok gyógyszert használnunk, így azokat is ott tudtuk hagyni nekik. Tudatosan úgy csomagoltunk, hogy vigyünk ruhákat az ott élőknek. Véleményem szerint az ilyen pillanatok, az önfeledt öröm az afrikai gyermekek arcán minden kilométert megérnek. Nekünk ez egy apró gesztus, de számukra nagy segítséget jelenthet – számolt be. Végezetül elmondta: hiányoztak neki gyermekei, de tervei közt szerepel a későbbiekben velük együtt teljesíteni ismét a versenyt. 

Orosz Krisztofer