A családja is külön költözött Bényei Balázstól a diploma érdekében

Sokak emlékezetében még aktívan él az emlék, amikor Bényei Balázs rendre kezdőként lépett pályára a DVSC szerelésében. Azóta már egy másik debreceni együttesben, a DEAC-ban rúgja a bőrt a kiváló jobbhátvéd. A sportoló a Haonnak adott interjújában nem csupán a futballról beszél, hanem a mesterdiplomájáról is, melyet a közelmúltban vehetett át. A beszélgetés során szó esik többek között Bényei szakmai képesítéséről, céljairól, esetleges foci utáni életéről, egykori csapata, a Loki tavaszi esélyeiről, továbbá azt is elárulta, az elmúlt időszakban miért töltött heteket távol tőle a családja.

Egyre gyakoribb, bár még mindig ritka, ha egy labdarúgó diplomát szerez, főleg aktív játékosként. Te mikor és miért kezdted el a felsőoktatási tanulmányaidat? 

Még a Lokiban játszottam, amikor felvételiztem az egyetemre. Az a szezon nagyon szomorú véget ért, hiszen kiestünk az NB I.-ből.  Azon a nyáron derült ki az is, hogy felvettek a mesterképzésre. Próbáltam keresni a lehetőségét annak, hogy DVSC-játékosként is tudjam teljesíteni a követelményeket, de szinte lehetetlen volt. Rengeteg reggeli edzés, napi két tréning mellett mondhatni esélytelen volt hatékonyan tanulni. Utólag mindig okosabb az ember, mert kiderült, hogy tudtam volna úgy is csinálni. Mindent egybevetve azt láttam, hogy nem játszom a csapatban, ennyi erővel akár tanulhattam is volna.

És ekkor jött a fekete-fehér „mentőöv”? 

Mondhatni. Ezt természetesen a DEAC-nál is látták, hiszen egyik hónapról a másikra a kezdőcsapatból kikerülve sokszor a keretben sem voltam, így megkerestek az egyetemi klubtól. Úgy döntöttem, hogy élek a lehetőséggel, így a januári felkészülést is jelenlegi egyesületemnél kezdtem. Az online oktatás is bejött ebben az időben a képbe, így mondhatni segítség is volt a tanulmányaim szempontjából az otthoni tanulás. Innentől kezdve be tudtam fejezni a tanulmányaimat.

A klubváltást követően hogyan alakult a napirended? 

Az első félévem úgy nézett ki, hogy az edzéseim végig délelőtt voltak, így annak kezdete előtt online bejelentkeztem az órákra, amíg nem kezdődött a futball, majd a tréninget követően ismét becsatlakoztam az előadásokba, előfordult, hogy a kocsiban ülve hallgattam. Amikor azonban visszaálltunk jelenléti oktatásra, akkor az egyéni tanrend volt segítségemre. Hála az égnek addigra a tanárok is jobban megismertek, és segítőkészek is voltak velem szemben. Volt olyan alkalom is, amikor nem tudtam bemenni órára, de szerencsére elnézőek voltak, rugalmasan kezelték a helyzetet. Ekkortájt még megpróbáltam eligazolni NB II.-be, úgy éreztem, van még bennem annyi, hogy egy osztállyal feljebb szerepeljek. Ez nem jött végül össze, így a maximumot próbáltam kihozni a szituból, végül maradtam Debrecenben, és ez abszolút előnyömre vált.

A családod hogyan kezelte a helyzetet, miszerint a futballista apuka immár egyetemre is jár? 

Nem volt egyszerű őszintén szólva. Amikor belevetettem magam a tanulásba, akkor már a kislányom megszületett, de akkoriban ő még csak egy éves volt. Az itthoni tanulás ekkor viszont nem volt segítségemre, hiszen egy gyermek nyilván apával is szeretne játszani, de szemináriumok közben ez szinte lehetetlen. Szerencsére hamar megértette, hogy arra a kis időre dolgom volt. A diplomamunkám és az államvizsgára való felkészülést volt az egyik legnehezebb megoldani, hiszen a feleségem a gyermekekkel karöltve elköltöztek tőlem. Első körben négy hétig volt így, ezt követően pedig további két hetet „éltünk” külön. Óriási köszönet ezért a páromnak, és a szüleinek, hisz nélkülük ez az interjú sem készülhetne el, mert ez is kellett ahhoz, hogy diplomát szerezzek. Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyáltalán nem találkoztunk, de megközelítőleg sem annyit, mintha itthon lett volna mindenki.

A jelenléti oktatás ezek szerint segített abban, hogy felsőfokú mester képesítést szerezz?

Pozitívum volt, hogy be tudtam járni az órákra, hiszen az akkor megszerzett tudás kellett ahhoz, hogy most diplomáról beszéljünk. Keményen megnyomtam azt a félévet, másfélszer annyi tárgyat vettem fel abban az időszakban, megterhelő volt.

Mik a céljaid a friss dokumentumokkal?

Labdarúgóként még van másfél év a szerződésemből, meglátjuk ezt követően is velem képzeli-e el a jövőjét a csapat. Nem azért végeztem el, tettem energiát a tanulmányaimba, hogy a papírokat betegyem a fiókba és többet ne foglalkozzak vele. Semmiképp sem szeretnék a sporttól elszakadni azt követően sem, ha majd egyszer szögre akasztom a stoplist. A sportvezetés operatív részeiben szeretnék szerepet vállalni, ennek az elméleti részéből már kaptam egy nagy szeletet, de a gyakorlat teljesen más. Az egyik célom, hogy egyszer sportigazgató legyek, ám ehhez rengeteg tanulás áll még előttem.

Az edzői vonal nem hoz lázba annyira? 

Nem zárkózom el tőle, de nem a prioritásom. Megvannak annak a szakmának is a szépségei, így az ehhez szükséges képesítéseket folyamatosan szeretném megszerezni, de nem ebben gondolkozok elsősorban. A C-licences papírjaimat már megszereztem, nyáron fogok felvételizni B-re, az idő majd eldönti, hogyan fog alakulni a sorsom. Szerintem a szüntelen tanulás elengedhetetlen aspektusa a fejlődésnek, nem hagy elkényelmesedni, ezáltal a komfortzónánkat is bővítjük. Egyre inkább érdekel a gazdasági vonal, meglátjuk mi sül ki belőle.

Te is azon sportolók közé tartozol, akik igyekeznek a karrierjük vége utáni életükre is gondolni? 

Abszolút! Próbálom megteremteni az alapjait a jövőmnek. Nem szerettem volna olyan helyzetbe hozni magam, hogy ott álljak tétlenül, ötlet nélkül, amikor megköszönik a „szolgálataimat”. Hogyha összejönne akár egy sportigazgatói szerepkör, akkor igyekeznék nem abból táplálkozni, amit aktív labdarúgóként tapasztaltam, hanem szeretnénk sok területet egyénileg felfedezni.

Azonban még aktív játékosként emlegetünk téged, ebben a tekintetben a DEAC-cal milyen célokat tűztetek ki magatok elé a tavaszi szezonban? 

Az őszi etapban mi is éreztük, és látható is, hogy nem sikerült úgy, ahogy saját magunktól elvártuk. Egymás között is beszéltük, és kívülről is olyan hangok érkeztek, hogy meg kellene csípni a feljutó helyet. Célként sosem fogalmaztuk meg, de ki ne szeretne egy osztályt lépni felfelé? Úgy néz ki, erről egyre jobban lecsúszunk. Reálisan nézve a helyzetünket, amit kitűzhetünk magunk elé az a tavalyi eredmény megismétlése lehet. A BVSC-hez képest sajnos óriási a lemaradásunk, valami hatalmas csodának kellene történnie, hogy a budapestiek elbukják a bajnoki címet. Próbáljuk a helyén kezelni ezt, természetesen szeretnénk minél több meccset nyerni, és a lehető legjobban teljesíteni.

Láthatóan a DVSC-től sem szakadtál el teljesen, hiszen kint vagy a csapat meccsein. Szerinted hol végezhet a Loki idén a bajnokságban? 

A hazai találkozókra rendre kilátogatok a Nagyerdei Stadionba, teljesen elszakadni elég nehéz lenne. Egy-két játékossal a mai napig tartom a kapcsolatot. A kiesés szele néhány rossz eredménnyel sok együttest megcsaphat. Sokan szokták mondani, annyira sűrű a mezőny, hogy elég kettőt veszíteni és máris hátul vagy a tabellán. Véleményem szerint kiegyensúlyozottabb játékot kell nyújtson a DVSC a tavaszi etapban, sokszor csapongónak éreztem a teljesítményüket. Ha a reális célkitűzésekről beszélünk, akkor a hatodik és nyolcadik hely között kell gondolkozni, ám szerintem ez sem lesz egyszerű. A bajnokságnak jót tesz, hogy ennyire fej-fej mellett haladnak az egyesületek, a teljesítmény stabilizálását követően meglátjuk mik a hosszú távú céljai a Vasutasnak.

Orosz Krisztofer