OTP Bank Liga

2023.02.17. 20:00

Egykori gólvágójával néz szembe Szrdjan Blagojevics

A szerb vezetőedző nehéz meccsre számít, de három ponttal jönne haza.

Szrdjan Blagojevics | Forrás: Napló-archív

A Debreceni VSC labdarúgócsapata az OTP Bank Liga 20. fordulójában a Budapest Honvéd vendége lesz vasárnap 17 óra 30 perctől. A Loki eddig veretlen a tavaszi idényben, és egy katartikus, 2–1-es Paks felett aratott győzelem után érkezik a fővárosba. A kispestiek ezzel szemben még nyeretlenek az újrakezdés óta, azonban minden pontra szükségük lenne, hogy kikerüljenek a kiesőzónából. 

A találkozó előtt Szrdjan Blagojevics nyilatkozott a Naplónak.

 

Minden meccs nehéz, nem számít az ellenfél tabellán elfoglalt helye, ugyanez a helyzet a Honvéddal is.

Jó csapatot alkotnak remek egyéni képességű játékosokkal és egy új vezetőedzővel, aki változtatásokat eszközölt az együttesnél. Ebben a bajnokságban bárki legyőzhet bárkit, úgyhogy komoly kihívás előtt állunk – fogalmazott a szakember.

A DVSC vezetőedzője külön kitért Nenad Lukicsra, aki nyolc találatával vezeti a Honvéd házi góllövőlistáját.

 

Tudom, hogy mekkora veszélyt jelent ő az ellenfelek számára, hiszen két csapatnál is volt játékosom Szerbiában, mindig ő volt a legjobb góllövő.

Figyelnünk kell rá, de hiszünk magunkban és a saját játékunkra koncentrálunk. Mindent meg akarunk mutatni, amit tudunk, remélem, hogy 3 pont lesz az eredménye – fogalmazott a szakember.

A vasárnap 17 óra 30 perctől kezdődő Budapest Honvéd–Debreceni VSC összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti. 

Bakos Attila

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában