Katonás fegyelemmel neveli az életre is versenyzőit a biharnagybajomi súlyemelés lelke

Gyermekkorától a súlyemelés körül forgott az élete Földi Józsefnek, aki féltestvére, Juhász Sándor hatására vágott bele ebbe a testet és lelket is megedző sportba. Nyolcévesen emelte először a feje fölé a súlyt, majd idővel az edzéseknek és a kitartásának köszönhetően elkezdtek jönni az eredmények is. Ifjúsági korosztályban váltósúlyban versenyzett, 71 kilogrammosan 65 kilót szakított, de 112 fölött lökött. Előbbi nem számított jónak, utóbbi annál inkább. Az országos versenyeken rendre bronzérmet szerzett, ami büszkeséggel töltötte el, hiszen akkoriban még rengeteg súlyemelő volt, például Debrecenben négy szakosztály is működött. Az aktív versenyzéssel egy idő után felhagyott, és a civil élet felé fordulva egy időre eltávolodott a sportágtól, de nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy ismét életre kellene hívni a súlyemelést Biharnagybajomban. Sokáig nem volt lehetősége rá, ám aztán 2007-ben eljött a megfelelő pillanat, augusztusban újraszervezte a súlyemelő szakosztályt, és elindította a műhelymunkát a településen. Erőfeszítéseit azóta számos éremmel hálálták meg tanítványai, országosan is eredményes munkájáért pedig 2018-ban a „Biharnagybajom sportjáért” kitüntetést vehette át a nagyközség polgármesterétől.

Portálunk otthonában látogatta meg a szakembert, hogy saját szemünkkel lássuk, mi a titka a bajomi súlyemelésnek. Megérkezvén a település központjában lévő címre József már a kapuban várt minket, majd beinvitált a takaros portára, ahol szembetűnt, hogy több mezőgazdasági gépjármű is állt a telek végében kialakított nyitott garázsban. Ebből nem nehéz kitalálni, házigazdánk amikor éppen nem edzést tart, mezőgazdasággal foglalkozik: 14 hektárnyi földjén búzát, kukoricát, napraforgót termeszt. 

– Benne vagyok a mezőgazdaságban nyakig, körzeti szerelő voltam tizennyolc évig, tizenöt évig műhelykocsival jártam. Ismerem az összes nagy nyugati traktort, remek gyártmányok, de mégis régi, keleti-európai traktort használok, mert olcsó hozzá az alkatrész. Amikor megvettük őket a fiammal, teljesen kicsontoztuk, és újra összeraktuk őket. Ezek a vasak meghálálják a gondoskodást – mutatja az udvarban álló gépeket. – Gyertek be nyugodtan, a biztonság kedvéért elzártam Hektort, mert ugyan nagyon barátságos, de termeténél fogva könnyen felborítja az embert – ismertette, majd azzal a lendülettel már nyitotta is ki a ház ajtaját. Hektor egyébként boxer, méretét tekintve pedig akkora, mint egy kisebb borjú, szóval nem szívesen haragítanánk magunkra. Ám az is látszik, kölcsönös a rajongás a gazdival, József nem is bírta ki, hogy ne lapogassa meg szeretett kutyája oldalát, aki kissé szomorúan vette tudomásul, ezúttal nem fogja próbára tenni, mennyire állnak biztos lábakon a jövevények.

A ház egyik szobája a súlyemeléssel kapcsolatos relikviákkal van feldíszítve, József ezeket megmutatva beszélt a kezdetekről. Elővette a legféltettebben őrzött ereklyét is: a féltestvére, Juhász Sándor által nyert Sárrét legerősebb embere díjat. – Sanyi ifjúsági sportolóként volt a legeredményesebb, de felnőttként is nyert országos bajnoki címet 1955-ben és 1956-ban is. Az élete és sportolói pályafutása előtt tisztelgő Juhász Sándor-emlékversenyt eleinte Debrecenben és Hajdúszoboszlón rendezték meg, de én szerettem volna, ha szülőfalujában, Biharnagybajomban tartják, így megfogadtam, hazahozom a tornát. Egy év kemény munka után sikerült összeállítani egy jó súlyemelő csapatot, így meg tudtuk hirdetni a biharnagybajomi Juhász Sándor-emlékversenyt. 

Szeretném most is megköszönni a korábbi megyei sportvezetőknek és klubvezetőknek, hogy már jóval a szakosztályunk újjáalakulása előtt ápolták Sanyi emlékét, amikor életre hívták ezt az emlékversenyt – mondta el.

Nagy hagyományai vannak a bajomi súlyemelésnek, hiszen 1955 és 62 között, illetve a hetvenes évek második felében komoly súlyemelőélet volt a településen. Földi József ezt szerette volna feleleveníteni, mert ez a sportág nemcsak fizikailag fejleszti az embert, hanem akaraterőben is. A jól és szakszerűen elvégzett edzések hatására egy idő után a fiatal magabiztossá válik, kiegyensúlyozott lesz gondolkodásban és a munkában is – nem véletlenül tartja a mondás: ép testben ép lélek.

– 2006-ban bementem az általános iskola akkori igazgatónőjéhez, engedjék meg, hogy valamelyik kisterembe betegyek egy dobogót, és elkezdhessük az edzéseket. Eleinte egyedül nyomkodtam a súlyokat délutánonként, a kissrácok akkor még csak távolról lesegettek, ám aztán bekéredzgettek, hogy közelebbről nézzék, mit csinálok. Gyorsan készítettem egy fekpadot, és legközelebb mondtam az egyik kicsinek, ahelyett hogy csak ül, inkább nyomja ki ezt a rudat. Másnap boldogan mesélte, hogy mennyit erősödött, és jönne edzeni. Így kezdődött, azóta nagyjából 100 fiatalt edzettem. Nem is az eredményeikre vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy látom, a foglalkozások hatására megváltozik az életük, a felfogásuk. 

Ha valaki egyszer hibázik, nem zárul be előtte a kapu, mert annál nincs nagyobb nevelő hatás, mint amikor valaki megkapja a második esélyt. Ám ha azt is eljátssza, onnantól már nincs visszaút – ismertette a magyar néphadseregben korábban parancsnokként is szolgált szakember, aki otthonról és a katonaságból hozta magával a rendszeretetet. – A rend és a fegyelem az alapja mindennek, ezek nélkül nem megy! Ha 8-9 gyerek tréningezik, azt még tudom követni. Ez nem olyan, mint a foci, hogy egy labda után szaladnak az emberek, itt mindenki külön dolgozik. Mindenkinek saját nehézségei vannak, amit mindig ki kell javítani, meg kell oldani. Állandóan figyelni kell, hál' istennek, még eddig nem hibáztam. Heti háromszor edzünk, délután öttől. Sajnos egyre kevesebb helyi fiatal érdeklődik a súlyemelés iránt, ezért a környező településeken is szoktunk bemutató foglalkozásokat tartani. Jelenleg a legfiatalabb versenyzőm 10 éves, a legidősebb pedig nemrég végezte a jogi egyetemet – büszkélkedett.

Nem árulunk el újdonságot azzal, hogy – mint minden sporthoz –, a súlyemeléshez is elengedhetetlen a pénz, hiszen a felszerelések kopnak, a versenyzők erősödnek, így idővel óhatatlanul új ruhára és súlyokra van szükségük. József a súlyemelő szövetség és a biharnagybajomi önkormányzat támogatásával tudja fenntartani a sportot a településen, ahogy mondja, ha valamelyik kiesne, komoly bajban lennének. 

– Róbert fiam gépészmérnök, az ő vezetésével gyártjuk a rudakat a műhelyemben. Adtunk már el belőlük Hajdúszoboszlóra, Debrecenbe, Téglásra, Kecskemétre, Székesfehérvárra és Budapestre is. Régen több volt a megrendelés, látszik, hogy jelenleg nem úgy állunk anyagilag, mint valamikor, de bízom benne, hogy ez helyre fog jönni – mondta, miközben körbevezetett a műhelyben is minket. Az esztergán épp az egyik rúd bordázatát alakította ki, ami jobb, erősebb fogást biztosít majd a súly emeléséhez.

– Ha minden hozzávaló megvan, és áramszünet sem lassítja a munkát, akkor is majdnem egy nap, mire elkészül egy rúd. A kicsiknek készült 2,5 kilóstól a felnőttek által használt 20 kilogrammos rúdig mindent legyártunk. Egyedi igényeket is ki tudunk elégíteni, az évek folyamán még nem érkezett olyan kérés, ami kifogott volna rajtunk. 

Akad olyan felszerelés, amit már tizedik éve használunk minden nap. A neten is megtalálnak minket: „Súlyemelő rudak a gyártótól” – a reklám miatt nem mondom meg melyik oldalon, de nem csak ránézésre tűnik jó fogásnak – mosolygott, miközben elővett egy sporttörténeti ereklyét: Juhász Sándor súlyemelőrúdját, a hozzá tartozó fémtárcsákkal. – Annak idején mi, magyarok láttuk el Európát ilyenekkel. Ennek itt a kezemben az a különlegessége, hogy sima siklócsapágy felhasználásával készült. Ez a példány 60 éves, de jól forog a mai napig. Nem rozsdásodik, és mégis kemény, hajlékony. A rudakat azért is készítjük, hogy segítsen életben tartani a magyar súlyemelést, mert nem mondok újat azzal, hogy nincs könnyű helyzetben a sportág, főleg a hátország. Annak idején 2006 körül azért kezdtük el a gyártást, mert a lányversenyzőim számára nem volt megfelelő súlyemelő rudunk. Nem lehetett kapni, megrendeltük Debrecenben, de nagyon sokára jött meg, ráadásul kiderült, hogy gyenge minőségű volt, 80 kilót sem bírt el. Na ekkor döntöttem el, hogy a fiam segítségével inkább legyártjuk mi magunk ezeket, mert akkor legalább tudom, hogy milyen minőségű alapanyagból, milyen eljárással készült rúddal edzhetünk a jövőben. 

Az utóbbi pár mondatot már útban az edzőterem felé hallgattuk, ugyanis szerettük volna azt is szemügyre venni. A takaros teremhez két öltöző tartozik, a sarokban két dobogó van felállítva, edzéseken és versenyeken azokon lökik a fejük fölé a súlyt a sportolók. – A nagy tárcsák kivételével mindent mi gyártottunk az edzőteremben: a dobogókat, a rudakat, a súlyokat, még a versenylámpát is – mutatott körbe József. – A két dobogó közül az egyik Eleiko márkájú versenydobogó, ami 1.3 millióba került, a másik pedig saját gyártmányú bemelegítő dobogó, az 250 ezerből jött ki annak idején, és ugyanolyan minőségű. Nekünk pont megfelelő ez a terem, hálás vagyok a vezetésnek, hogy rendelkezésünkre bocsátották. Itt készülnek a versenyekre a fiatalok, remélhetőleg még nagyon sokáig. Várunk szeretettel benneteket az idei Juhász Sándor-emlékversenyre, nézzétek meg, milyen is egy ilyen viadal minálunk – búcsúzott el tőlünk házigazdánk, mi pedig megígértük, ha tudunk, ott leszünk.

MSZ