Ferenczi János a jövőben edzőként képzelné el magát – interjú

Már 2011-ben sejteni lehetett, hogy az akkor még szemtelenül fiatal Ferenczi János nem egy átlagosnak mondható utánpótlás játékos, aki csak a létszámot fogja növelni a DVSC életében. A Janika becenévre hallgató futballista amióta bekerült a cívisvárosi köztudatba, kirobbanthatatlan a Vasutas együtteséből. A legtöbbet balhátvédként foglalkoztatott, ám eredetileg szélsőként nevelkedett védő beírta magát a Loki történelmébe, hiszen eddig több mint 200 találkozón szerepelt piros-fehér szerelésben. A válogatott labdarúgó a HAON-nak adott interjújában beszélt többek között a jubilálásról, a csapat helyzetéről, a családfői szerepéről, a jövőbeli céljairól és a mai napig tartott szokásukról, miszerint még mindig járnak a debreceni Zsibire reggelizni az együttes tagjaival. A beszélgetés során az is kiderült, hogy a jelenleg aktív játékos mögött már van másfél év edzői tapasztalat is. 

Több mint 200 meccs a DVSC-ben, gondoltad volna? 

Őszinte leszek, nem. Anno, amikor 2011-ben debütáltam, akkor csupán az volt a szemem előtt, hogy minél több lehetőséget kapjak. Mindig kisebb célokat tűztem ki magam elé. Először az 50 meccs, amikor az meglett, akkor a 100, és így tovább. 

Szerinted ez sok vagy kevés, ha figyelembe vesszük a sérüléseidet is? 

Lehetne több is, hiszen 12 év eltelt az első meccsem óta. Sajnos a sérülések mindig benne vannak a futballban, de a 200 mérkőzésre már úgy tekintek, hogy elég szép szám. 

Amikor debütáltál a Lokiban, mit szóltál volna, ha valaki azt mondja neked, hogy ennyiszer pályára léphetsz a Debrecenben? 

Azonnal aláírtam volna. Benne volt a pályafutásom korábbi szakaszaiban, hogy külföldre szerződök, de nem vagyok elégedetlen. Ahogyan említettem, komoly céljaim vannak még, s azon leszek, hogy sikerüljön ezeket teljesíteni. 

Hogy érzed, sikerült kihozni magadból azt, amit szerettél volna? Van esetleg benned némi hiányérzet? 

Egyetlen egy konkrét megkeresésem volt eddig külföldről, ami tényleg komolynak tűnt, viszont nem egyszerű a váltás. Mindig szoktam hangsúlyozni, nagyon büszke vagyok arra, hogy fiatalon lettem apuka. Valamilyen szinten ez is befolyásolta, hogy nem feltétlen akartam másik országba igazolni, de nem szeretném csak erre fogni. Szeretem a várost, így nem bántam meg egy percig sem, hogy maradtam. 

Apropó, apaság! Hogy telik egy napod, mennyire veszed ki a részed a családfő szerepből? 

Minden energiámmal azon vagyok otthon, hogy segítsek a páromnak. A kezdetektől úgy álltam hozzá, hogy be tudjam tölteni a családfő szerepét, és kimondottan élvezem is, sőt ez számomra a legnagyobb kikapcsolódás. Nagyon büszke vagyok erre, plusz emellett a pályafutásomat is sikeresnek nevezném. A kisfiam már 10 éves, szerencsére van utánpótlás, hiszen nagyon érdekli a futball. Kicsit magamra ismerek benne, nekem is végig kellett járni azokat a lépcsőfokokat, amiket neki, de ebben is mindig a segítségére sietek, s ha esetleg szüksége van tanácsokra, akkor minden alkalommal igyekszek eleget tenni a kérésének. Az élet majd természetesen eldönti, hogy labdarúgó lesz-e, nem erőltetem, addig csinálja, amíg élvezi. 

El is fogadja azokat a tanácsaid? 

Nyilván nehezebben, hiszen mégiscsak az édesapja vagyok. Velem szeret inkább játszani, vagy felszabadultabban labdázni, de azért nagyrészt megfogadja azokat, amiket tanácsolok neki. 

Mennyire nehéz összeegyeztetni azzal, hogy minden nap edzésre kell járnod, hétvégén pedig meccsekre? 

Mostanra már mondhatni belerázódtunk, de a kezdetekben sokat segítettek a nagyszülők, ez természetesen megkönnyítette a dolgot. Nekik nehezebb volt abból a szempontból, hogy nem voltam otthon sokszor hétvégén, de nem panaszkodok, hiszen így is sok időt tudok velük tölteni, ami segíti ezeket a folyamatokat. 

Mindent megéltél a debreceni labdarúgásban, bajnoki cím, nemzetközi mérkőzés, kiesés, mégis hogyan emlékszel vissza erre a több mint egy évtizedre? 

Ritkán gondoltam bele ebbe, de a bajnoki címben is volt részem, amikor igaz még kiegészítő ember voltam, mégis úgy érzem, én is kivettem belőle a részem. A kupadöntőben kezdőként léptem pályára a Győr ellen, nagyon kedves emlék számomra. A kiesés éve viszont a mai napig gyötör, hiszen akkor is mondhatni stabilan szerepeltem, sokan emlékezhetnek a Paks elleni utolsó pillanatos kapufámra, ami még most is fáj. Akárhányszor visszanézem azt a videót, minden alkalommal rosszul esik, hogy néhány milliméteren múlott a bennmaradás. Ennek ellenére úgy érzem, fordult azóta a kocka, s nagyon jó irányba megyünk a csapattal. 

Azt a lövést egyébként már bent láttad? 

Annyira gyorsan történt az az egész, hogy nem gondolkodtam ezen, de tényleg nagyon kicsin múlott. 

Úgy néz ki, a cívisvárosban tervezel a továbbiakban is, hiszen itt élsz, itt lettél apuka és még szerződésed van a Lokival. Debreceniként hogyan látod a várost, rád is igaz, hogy itt szeretnél megöregedni? 

Abszolút így van. Szerencsére a város nagyon fejlődik, ami szerintem egész Magyarországon egyedülálló. Itt élek gyermekkorom óta, mondhatni le is telepedtem, és mindig találok új helyeket a kikapcsolódásra. Igazi debreceninek vallom magam, hiszen akárhova megyek az országban, egyből tudják a megszólalásom után, hogy a cívisvárosból származok. Erre nagyon büszke vagyok, és itt is szeretnék megöregedni. 

32 évesen nem gondolom, hogy azon kéne törnöd a fejed, mikor vonulj vissza, mégis eljátszottál már a gondolattal, mit tervezel a futball után? 

Szerintem sem kell még ezen gondolkoznom, de mindig azt mondom, hogy jó az, ha egy játékos pályafutása alatt is gondol a visszavonulását követő időszakra. Mindenféleképpen szeretnék a futball világában tevékenykedni a jövőben is, különösen vonz az edzői vonal. Az utóbbi években már tettem ezért lépéseket, de nem annyira szeretik, ha egy futballista úgy jár ilyen képzésekre, hogy még közben NB I.-es labdarúgó. A kisfiam korosztályánál már korábban voltam másodedző, így nem teljesen ismeretlen a terep. Nagyon élveztem azt a feladatkört, s a gyerekeken is azt láttam, hogy tetszett nekik a jelenlétem. 

Szerinted miért nem szeretik, ha a tanfolyam mellett valaki első osztályú játékos? 

Ennek a pontos okát nem tudom megmondani, de szerintem az lenne a legjobb, ha valaki a visszavonulását követően akár egyből tréner lehetne, ez segíthetné a magyar futballközeget is. Huszti Szabolcs esetében is ez volt a helyzet, sokszor meg is kapta, hogy „nincs papírja”, de csak kevesen tudják, hogy miért nem volt neki egyből. Rengetegen jelentkeznek edzőnek, s egy NB I.-es futballista esetében előfordulhat, hogy nem tud ott lenni minden tanfolyamon, ez pedig abszolút érthető. 

Ahogyan a jó bor, úgy te is, mintha idővel lennél egyre jobb. Ezt igazolja az is, hogy Marco Rossi is számított rád legutóbb. Milyennek értékeled a válogatottnál töltött időszakot? Kaptál hasznos tanácsokat a Mistertől? 

Az egyik célom pontosan a válogatottról szól, nagyon szeretnék újra a keretben lenni. Az első alkalomnál is folyamatosan azt hangoztattam hogy, aki egyszer ebbe belekóstol, mindig ott szeretne lenni. Azt követően elengedtem a dolgot, hiszen 4 évig nem számítottak rám, meglepett, amikor kaptam a hívást márciusban, ám jó visszaigazolás volt a teljesítményemmel kapcsolatban Marco Rossi hívószava. Kaptam tanácsokat is tőle, amelyeket igyekszek megfogadni. Nem lesz egyszerű dolgom, hatalmas a konkurencia a posztomon, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy az egy meccsem mellé tudjak még gyűjteni. 

Szerinted egy ilyen nagyszerű kezdés után meglesz a kijutás egyenes ágon? 

Valóban remekül kezdtünk Bulgária ellen. Annyit elárulhatok, hogy nem írtuk le őket, sőt óvatosan is kezeltük az ellenfelünket. Utólag mondhatom, hogy simára sikerült. Ennek ellenére nehéz feladat előtt állunk, hiszen minden válogatott harcolós futballt játszik, s idegenben sehol sem lesz egyszerű feladatunk. Ott kell majd igazán megmutatnunk a csapat karakterét, a szerbek és a montenegróiak elleni találkozókon fog talán a legtöbb múlni. Amennyiben sikerrel vesszük ezeket az összecsapásokat, akkor meglehet az egyenes ágon való kijutás. 

Szrdjan Blagojevics rendszerében remekül teljesítesz, mondhatni új „szerepkörben”. Hogyan látod, hanyadik helyen végezhettek a szezon végén? 

Úgy érzem, az én játékomat nagyon feljavította, sőt mondhatom azt is, hogy ennek is köszönhető a válogatott meghívó. Az egész csapat megértette, mit vár tőlünk a mester, mindenki vevő rá. A mérkőzéseken többet támadhatok, ez inkább az erősségem, mint a védekezés. Nem szeretek ilyenekről beszélni, hogy hanyadik helyen szeretnénk végezni, csak a következő meccsre koncentrálunk, meglátjuk mire lesz elég a szezon végén. 

Folyamatosan azt halljuk és olvassuk, hogy nagyon családias a légkör az öltözőben, mit takar ez? Milyen programokat szoktatok szervezni és milyen gyakran? 

Ez így van, igyekszünk minél több időt együtt tölteni. A csapat magja természetesen magyarokból áll, de olyan idegenlégiósok vannak velünk, akik remekül beilleszkedtek. Bátran állíthatom, hogy ők is kiveszik a részüket az edzéseken kívüli „foglalkozásokból”. Gyakran előfordul, hogy egy vacsora mellett megnézzük az éppen aktuális Bajnokok Ligája mérkőzéseket. A szakmai stáb is szokott kvízeket összeállítani. A mai napig járunk a debreceni Zsibire reggelizni, és az is fontos, hogy a csapattársi viszony mellett barátságok is kialakultak, ami az egyik legnagyobb fegyverünk lehet a jövőre nézve is. Hála Istennek, nincsenek klikkesedések sem, nagyon összetartó a brigád. 

Végezetül, egy esetleges harmadik pozíció milyen polcon helyezkedne el Ferenczi János vitrinjében? 

Először érjünk oda, aztán érdemes erről beszélni. Rengeteg dolgon ment keresztül a debreceni futball az elmúlt években, de amennyiben sikerülne odaérni, nagyon előkelő helyen lenne abban a bizonyos vitrinben. A legjobb dolog az a mostani helyezésünkben, hogy ebben rengeteg munka van, amiből mindenki kivette a részét. Szerintem az NB I.-es együttesek is egyre erősebbek, így remek visszajelzés lenne számunkra, de egyelőre csak a következő edzésre koncentrálunk. 

Orosz Krisztofer