Futsal

2023.04.14. 10:13

Nagy a tét, a döntőbe jutásért harcolnak a DEAC női futsalosai

Csepregi Gabriella szerint a Debreceni Egyetem alakulata tökéletes összpontosítással húzhatja be a párharc első felvonását.

Csepregi Gabriella bízik a sikerben

Forrás: deac.hu

A DEAC női futsalosai vasárnap 18 órától a DESOK-ban kezdik meg a Tolna elleni elődöntőt, amely az egyik fél második sikeréig tart, a másik ágon a TFSE a Budaörssel csap össze. Quirikó Vivien tanítványai magabiztosan nyerték az alapszakaszt, ám a tolnaiakkal vívott három meccsen nem sok babért termett, ugyanis két döntetlen mellett egyszer kikaptak. Érdekesség, hogy ezeken a találkozókon csupán egy gólt szereztek a debreceniek, Horváth Viktória tízméteresből köszönt be – számoltak be róla a klub honlapján.

– Nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mi történt korábban – szögezte le Csepregi Gabriella. – Egyébként a győzelem ugyan egyik mérkőzésen sem jött össze, de a játékunk rendben volt, sok lehetőséget kidolgoztunk, azonban a befejezésekbe rendre hiba csúszott. 

Nehéz dolgunk lesz a hétvégén, de maximális koncentrációval és jó helyzetkihasználással reális esélyt látok a sikerre. Nagy tét forog kockán, ugyanis mindkét gárda szeretne döntőt játszani. Az mindenképpen előnyt jelenthet, hogy nálunk van a pályaelőny, ez magabiztosságot adhat. Sajnos Krascsenics Csilla ebben a szezonban már nem léphet pályára, a hiánya természetesen érzékeny veszteség.

Mindenkinek kicsit többet kell nyújtania, így pótolhatjuk majd Csicsut. A jelek szerint Tóth Nórira számíthatunk, neki még az Európa-bajnokság négyes döntőjében sérült meg a bokája, ám úgy fest, hogy már bevethető állapotban van. Gőzerővel készülünk az összecsapásra, az edzéseken a védekezés mellett a támadásvezetést is gyakoroljuk, emellett sokat videózunk – nyilatkozta a rutinos futsalos a deac.hu-nak.

A DEAC-Tolna meccset a szurkolók ingyen tekinthetik meg, a klub Youtube-csatornáján élő közvetítéssel jelentkeznek. 

HBN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában