A sportos énje olyan, mint egy leopárd: a Nagyerdei Kultúrpark igazgatójával beszélgettünk

A Civil a pályán rovatunkban közismert emberek sporthoz való viszonyát vesszük górcső alá, ezúttal Dr. Nagy Gergely Sándort, a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük. A Zoo Debrecen első embere elárulta, gyerekként imádta rúgni a bőrt, ígéretes teniszező volt, majd áttért az úszásra, edzőtermi tréningekre és a kerékpározásra. Az ügyvezető igazgató szereti azokat a sportolókat, akit egyéni teljesítményükkel is kiemelkednek a mezőnyből és példát mutatnak emberségből is, de érdeklik azok a szakemberek, akik „hátulról mozgatják a szálakat”.

Melyik állathoz hasonlítaná a sportolói énjét?

Nagyon elgondolkodtató kérdés! Mindenképpen ragadozó, s azok közül is egy nagymacskát választanék. Fontos jellemzője legyen a támadó jelleg, a tesztoszteron, az egyéni teljesítmény fontossága, a gyorsaság, a fondorlatosság, a kitartás, illetve sugározzon belőle az akarás. Mindent egybevetve egy leopárdhoz hasonlítanám a sportos énem.

Ilyen felvezetés után meglepő lenne, ha nem valamilyen egyéni sportágat űzött volna gyerekként.

Lehet, most csalódást okozok, de gyerekként leginkább fociztam. A Haláp utcai játszótéren a barátaimmal sokat rúgtuk a labdát, ugyanúgy, ahogy tanítás után az osztálytársakkal az iskola udvarán. Ballábas vagyok, s ez előnyt jelentett a meccsek során. Főként a játék szervezéséből vettem ki a részem, leginkább hátvéd és középpályás voltam. A futball mellett később a tenisz vált az életem fontos részévé. Ebbe a sportágba édesapám avatott be, s igazából családi sporttá vált, hiszen mindkét testvéremmel együtt ütöttem a labdát. A téli időszak is mozgalmas volt a számunkra, gyakran jártunk síelni, élveztem a sebességet és a veszélyt; megfordultunk piros, fekete pályákon is. De korcsolyázni szintén nagyon szerettem, a régi, Oláh Gábor utcai műjégpályát bátyámmal rendszeresen karcoltuk.  

Igazolt játékosa volt valamelyik csapatnak? 

A szüleim részéről nem volt efféle elvárás, s miután hamar eldöntöttem, hogy nálam inkább a tanulás élvez prioritást, így külön energiákat nem mozgósítottam ennek érdekében. Nem voltam igazolt sportoló, bár amikor teniszeztem, akkor megkörnyékezték édesanyámat, hogy sportoljak versenyszerűen, ám végül visszautasítottuk a lehetőséget. Ha jobban belegondolok, kicsit furcsán hat, hogy mindig is nagy volt bennem az elvárás, a versenyszellem – elsősorban magammal szemben –, ám ezt igazán versenyszerűen sohasem bizonyíthattam a sportpályákon.

Az évek múlásával mennyire változtak meg a sportolási szokásai?

Az egyetemi éveim alatt a tanulmányok és a kötelező testnevelés mellett az úszás vált sportéletem rendszeres részéve. A következő váltás 27-30 éves koromban jött el, akkor két-háromnaponta jártam edzőterembe, a súlyzózás monotonitását kerékpározással oldottam. Amikor Svédországban tanultam, a biciklizés a mindennapi életem részét képezte, és ahogy visszajöttem, igyekeztem az egyetemi hallgatói életben is propagálni. A Hallgatói Környezetvédelmi Bizottsággal sokat tettünk azért, hogy fejlődjön az egyetemi infrastruktúra. Mindig is fontos volt számomra, hogy a szabad ég alatt mozogjak, így a természetjárás a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozott. Az utóbbi nyolc évben emellett az edzőterem, a tenisz és a futás dominált nálam, de a monotonitástűrés ott is közbeszólt, ezért a DEAC rekortánja helyett már egy ideje a Nagyerdő fái alatt teljesítem az adott távot.  

Napjainkban milyen rendszeres testmozgást végez?

Bevallom, főként az egykori aktív sportéletemből, a konditermi edzésekből élek a mai napig. Nagy hiányossága jelenleg az életemnek, hogy az utóbbi években eseti jellegű lett a sportolás, ami egyértelműen a munkahelyi elfoglaltságaimra vezethető vissza; stílszerűen fogalmazva, a Nagyerdei Kultúrparkra gyúrtam az utóbbi időkben. Tisztában vagyok vele, hogy ezen változtatnom kell, ezért meg is fogadtam, hogy ebben az esztendőben a rendszeres mozgás még inkább a mindennapjaim szerves része lesz újra.

A sportesemények, meccsek mennyire kötik le a figyelmét?

A legutóbbi időkben átbillentem a sportolás fogyasztói oldalára. Már gyerekkoromban is jártam focimeccsre, az első élményeim a Loki Garamvölgyi-érájához köthetők. Édesapámtól a testvéremmel kaptunk jegyet a B-középbe, s bevallom, hamar beszippantott az a semmihez sem fogható miliő, az Oláh Gábor utcai stadion hangulata. Persze a DVSC szereplését azóta is figyelemmel kísérem, bár ritkábban járok meccsekre, de egy Loki–Fradi rangadóra általában kapható vagyok.

Más gárdáknak nem szurkolt? 

A Loki női kézilabdacsapatának meccseit is nyomon követem. Fontos számomra, hogy figyelemmel tudjam kísérni a debreceni csapatok szereplését. Úgy gondolom, Debrecen város rangjához méltó minden sportágban az élmezőnyben lenni.

A televízióban sok sportközvetítést néz?

Napjainkban rengeteg inger éri a sportkedvelőket, így nekem is meg kell válogatni, mire szentelek időt. A debreceni csapatok támogatásán kívül szeretem, ha világ, vagy európai értelemben is meghatározó pozícióban játszunk, ezért előszeretettel követem a Szeged és a Veszprém kézilabdacsapatának Bajnokok Ligája mérkőzéseit, a magyar vízilabda-válogatottat. Ezen kívül lekötnek a Forma–1-es közvetítések, de az olyan összetett sportot is kedvelem, mint az öttusa.

Vannak kedvenc sportolói?

Azokat kedvelem leginkább, akik egyéni teljesítményükkel kiemelkednek és példát tudnak állítani elénk. A vízilabdázó klasszisok, Benedek Tibor és Kásás Tamás számomra mindig nagy példaképek voltak. De engem mindig is érdekelt a hátország, és az, aki mozgatja a szálakat a háttérben. Éppen ezért számomra Kemény Dénes is a sport egyik legkiemelkedőbb alakja. Ugyanúgy, ahogy Garamvölgyi Lajos is, aki amellett, hogy remek eredményeket ért el a Lokival, a „jó és gondos családfő” kisugárzásával bírt.

Ha már szóba hozta a „jó és gondos apa” kisugárzást: amennyiben majd gyermeke születik, mennyire lesz fontos irányelv, hogy sportoljon?

Szerintem minden családapának kötelessége megismertetni a gyermekét a sporttal. Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kipróbálhasson minél több sportágat, professziót. S az is fontos, hogy ne a szülők meg nem valósított álmát próbálják véghezvinni, hanem önmagukért csinálják azt, amibe belevágnak. 

Boros Norbert