Labdarúgás

2023.06.18. 08:44

Balkáni túra, beszélgetés Szoboszlai Dominikékkal és döntetlen Montenegróban - helyszíni beszámoló

Szombaton Montenegróban lépett pályára a magyar válogatott, ahol Európa-bajnoki selejtezőn igyekeztek megszerezni a három pontot Sallai Rolandék. Ennek apropóján már tavaly novemberben elhatároztuk a baráti társaságunkkal: ott a helyünk a nemzeti együttes mellett.

Szoboszlai Dominikkel is sikerült összefutnunk

Forrás: Orosz Krisztofer

Már napokkal korábban megérkeztünk Montenegróba, amelynek egyik célja az volt, hogy kiderítsük, vajon mennyire hozza lázba a futball a helyieket. Nagyjából négy nap után sem találkoztam hazai mezes fanatikusokkal, ellenben magyarokkal:

kis túlzással elfoglaltuk a budvai kikötőt.

Jól mintázta a helyiek lelkesedését, hogy a meccs előtt három nappal kezdték el árulni a jegyeket.

A láblógatás után eljött a meccs napja, s ekkor döbbentem rá - jó szokásomhoz híven -, hogy nem olvastam az e-maileket, s ezért a találkozóra szóló akkreditációmat „sajnálatos” módon a legdrágább podgoricai szállodában kell átvennem. Kis bonyodalommal ezt meg is tettem, és a megpróbáltatások után úgy döntöttem, helyet foglalok az egyik széken. Mindössze néhány perc telt el, és megláttam az első magyar melegítőfelsőt, egyből sejtettem, hogy itt lehetnek Ferenczi Jánosék. Ennek következtében úgy tettem, mint aki ki akar venni egy szobát, csak teljen az idő. Néhány pillanat múlva nyílt a liftajtó, Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos, Willi Orbán, Sallai Roland szálltak ki belőle. Hihetetlenül rendesek voltak a játékosok, váltottunk néhány szót, ezt követően pedig fotózkodtunk. Ekkor szólt ránk a biztonságért felelős szakember, ideje távozni.

Kerkez Milos Haon
Kerkez Milossal
Forrás: Orosz Krisztofer

Ilyen töltettel indultunk a stadion felé, mondanom sem kell, fel voltunk dobva. Az előzetes híresztelések igaznak bizonyultak:

az eladott 500 idegenbeli jegy mellett körülbelül 2000 magyar lehetett jelen a komplexumban.

Montenegró Magyarország Haon
Forrás: Orosz Krisztofer

Érezhetően nem tudták hova tenni a hazai szimpatizánsok, hogy miképpen jutottak be a magyarok, így a kezdést követően néhány perccel a hatóságok és a szervezők megnyitották a vendégszektor további részét. A lelátón abszolút győztünk, a balkáni szurkolók arcán pedig hihetetlen volt a meglepettség.

Montenegró Magyarország Haon
Forrás: Orosz Krisztofer
Forrás: Orosz Krisztofer

Egy percre sem maradt csendben a szurkolósereg, az összecsapás végén pedig nem maradhatott el a játékosokkal a közös himnuszéneklés sem.

Montenegró Magyarország Haon
Forrás: Orosz Krisztofer

A meccsen sajnos nem sikerült győzni, de bátran állítom, hogy nem csupán Marco Rossi tanítványai szenvedtek meg a podgoricai gyepen. Az élmény felejthetetlen, mint az összes válogatott meccsnél, a pontokat pedig lehet tovább gyűjteni Litvánia ellen a következő találkozón.

Orosz Krisztofer

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában