Sportolóból lett sportpszichológus a debreceni Bíró Zsolt

A magyar akadémiai rendszer felépülésével gyakorlatilag jelezte hazánk, hogy mennyire komolyan is szeretnének foglalkozni a fiatal futballisták nevelésével. Debreceni szempontból talán a legkevésbé sem kell ecsetelni, micsoda jelentősége van a saját nevelésű labdarúgóknak a Vasutas mindenkori keretében. Az utánpótlásképzésben azonban nem elég az insfrastrukturális fejlesztés és a kiváló alapanyag, egyre inkább szükség van a megfelelő szakemberekre, s háttérstábokra is. Nem csupán az edzők személye lehet meghatározó ebben a témában, a sportpszichológusok szerepe is vitathatalan. Bíró Zsolt immár 8. éve dolgozik a Debreceni Labdarúgó Akadémián, s a Haonnak adott interjújában többek között beszélt a kezdetekről, a sport szeretetéről, a jelenlegi fiatalok általános helyzetéről, a hétköznapjairól, a siker különböző összetevőiről és válaszaiban kitért Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolásának legfontosabb pszichológiai részleteire is. 

Hogyan kezdted a pályát, miért éppen a sport részével szerettél volna foglalkozni? 

Békéscsabán nőttem fel, ahol először úsztam, majd triatlonoztam. Az ottani edzőimtől rengeteget kaptam, így kerültem Debrecenbe, abban a reményben, hogy élsportoló szeretnék lenni. Akkoriban 19 éves voltam, mondhatni sikeres is a sportágamban. Mindig komolyan vettem a tanulást, így a cívisvárosban tanultam tovább. Az egyik reggeli edzésem után a Tanítóképző Főiskolán éppen majszoltam a szendvicsemet, félfüllel pedig hallgattam egy órát, s arra lettem figyelmes, hogy elkezdett érdekelni a pszichológia, így erre a szakra is mentem tovább. Ekkor nagy dilemmában voltam, hogy a sportot vagy a tanulást válasszam. Elég hamar világos lett, élsportolóként nem lehet nappali tagozatos tanulmányokat végezni. 

Mióta dolgozol a DLA-n? Hogy jött ez a lehetőség? 

2015 óta dolgozok a DLA-n, előtte tanársegéd voltam az egyetemen. Az első megkeresésemre a mai napig emlékszem, egy napon csörgött a telefonom, Herczeg András szólt bele, akit addig csak a televízióból vagy az újságból ismertem. Ekkor kezdődött az én sztorim, mellette még az egyetemen voltam főállásban. Először csoportos foglalkozásokon vettem részt, ezt követően azonban egyre inkább beindultak a mindennapjaim: egyéni tanácsadás, edzői foglalkozás, szülői tanácsadás, majd később teljesen ezekre koncentráltam. 

Hogyan telik egy napod? 

Minden nap Pallagon dolgozok, a felkészülési időszakban elsősorban sportszakmai tréningek vannak, de ezekben szoktak szerepelni a sportpszichológiai mérések is. Ezekhez a feladatkhoz kevés egy ember, de az egyetemmel remek kapcsolatban vagyunk, gyakornokokat is biztosítanak. Ahogy befejezzük a „terepmunkát”, nem ér véget a nap. Ekkor még adatokat is kell elemezni, ami sok-sok órát igényel. Nagyon komplex és inteznzív munkának mondanám, de elképesztően élvezem. Kifejezetten szeretem, ha egy egész délutánt el tudok tölteni ugyanazzal a csapattal. Fontos, hiszen ekkor érkeznek az új játékosok, és sok-sok friss impulzus éri őket. A csapatkohézió kialakulásának szempontjából rendkívül hasznosak ezek az alkalmak. Sokszor előfordul az is, hogy a játékosok keresnek meg, találkozzunk, beszéljük meg, de ez nem szégyen. Valamilyen szinten része is a csúcsteljesítménynek is, hogy mentálisan mindig megpróbáljuk a legmagasabb szinten tartani őket. A sportpszichológia része a profizmusnak, hiszen ha valaki a segítségünket kéri, az egyben azt is jelzi, hogy fejlődni szeretne. 

Egészen fiatalon sikeresek lehetnek a játékosok, ami teher is lehet. Mennyire nehéz megbírkózni nekik esetleg ezzel? Szoboszlai Dominik tudatos karrierépítése erőt adhat nekik? 

Szoboszlai Dominiket tényleg nevezhetnénk mintapéldának, sőt. Egy önbizalommal teli futballistáról beszélünk, ám sokan azt hiszik, nagyképű. Az sem érdekli, ha mondjuk Lionel Messi ellen kell játszania. Úgymond, egy burokban nőtt fel, s nem húzták le, vagy sztárolták túl. Az önbizalmát nagyon jól felépítette, sokak számára lehet példa, hiszen sportpszichikailag is fontos ez. A mi szempontunkból is, hiszen a gyermekek így láthatják, mit lehet elérni. 

Meg szoktak viselni a fiatalok történetei? 

Valójában nincs olyan, hogy könnyű feladat. Inkább azt mondom, mindegyik kliens egy kihívás. Természtesen vannak olyan példák, amik nagyon megérintenek. A gyermekek értelmetlen szenvedése például mindig megvisel. Fontos hangsúlyoznom az értelmetlent, hiszen az élsporthoz mindig kell valamiféle szenvedés vagy áldozathozatal, de másra gondolok. Nagyon tévútra tudnak siklani életpályák, ebben igyekszünk segíteni. 

Sokan úgy tartják, a fiatalok többségéből azért nem lesz profi játékos, mert elmegy a kedvük vagy a bulizást választják, esetleg rossz társaságba keverednek. Mik a tapasztalataid, mit lehet ilyenkor tenni? 

Szerintem nincs olyan fiatal például, aki bekopogna, és közölné: „Zsolti bácsi, rászoktam a cigarettára”. Érdekes, hiszen tudjuk, hogy vannak sajnálatos példák, amikor tévútra térnek a fiatalok, de külföldön annyira talán ez nincs így. Az elmúlt időszakban egy spanyol együttes konferenciáján voltam, amelyen ugyanezeket a témákat feszegettük, s ott azt mondta az egyik szakember: náluk nincs ilyen. Csodálkoztam, mert érdekelt, miként oldják meg vagy kezelik ezt. Kiderült, nagyon egyszerűen, hiszen elmondta, olyan mentalitásban nőnek fel az ottani gyerekek, hogy nincs hibázási lehetőség, mert több ezren vágynak a helyükre. Persze van olyan, hogy például valaki rászokik a dohányzásra, de annak következménye lehet, s ki is kerülhet az akadémiáról. Ez tartja fent a motivációt. 

Nehezebb azokkal a tehetségekkel, akik kollégisták? 

Fontos az elején leszögezni, különbségek vannak az akadémiáknál. Vannak olyanok, ahol semmi szabadideje nincs a fiataloknak. Nálunk más a helyzet, hiszen kicsit „lazább”, de ezt csak arra értem, hogy megvannak a kikapcsolódási lehetőségeik. Ettől függetlenül nagyon szervezettnek tartom a debreceni fiatalok hétköznapjait. A reggeli edzésektől a tanulásig minden rendszerben van, mégis valamelyest szabadabb. Megvannak a lehetőségei arra, hogy folyamatosan jó teljesítményt nyújtsanak. Nem az a cél, hogy minden egyes srácból futballista legyen, inkább embereket nevelünk. Sok olyan fiatal van, akiből nem lesz labdarúgó, de értékes tapasztalatokat szerzett. 

Mint ismert, a DVSC felnőtt csapata jelenleg Ausztriában tréningezik. Megviselheti őket a távollét? 

Nem gondolnám, hogy ilyen komoly szinten ekkora problémával küzdenének a Loki játékosai, de sose lehet tudni. Abban az esetben, ha ilyen merül fel, akkor az egyéni tanácsadás lehet elsősorban a segítség. Fontos ilyenkor azt is megvizsgálni, milyen lelkiállapotban érkeznek az edzőtáborba. Két-három hetes távollét esetében sokszor előfordulhat olyan is, hogy akár hónapokkal ezelőtti sérelmek is feljöhetnek, amelyekből lehetnek konfliktusok. Ezek úgymond ajándékhelyzetek, nekik kell megoldani, ami erősebbé is teszi őket a későbbiekre. A legtöbb edzőtáborban azonban kellenek a lazító programok. Vannak generációs különbségek is, a fiataloknak tök jó buli is lehet, míg a rangidősöknek talán nehezebb. Szerencsére gondoltak erre, hiszen láthatjuk, Dzsudzsák Balázsék is részt vesznek ilyen programokban. Az utánpótlásképzésben is be vannak építve a sportpszichológiai foglalkozások, amely alkalmakkor nem az a cél, hogy mindenki „happy” legyen, sokkal inkább megtanítjuk őket jól veszekedni. A későbbiekben pszichológus nélkül is tudnak majd ezekkel a helyzetekkel mit kezdeni. A konfliktusok mellett az is fontos, hogy lehet, akivel veszekedtek, azzal kell a közös célért hétvégén küzdeni. 

Hogyan hathat ez a csapategységre? Jobban összekovácsolhatja a csapatot egy külföldi edzőtábor? 

Arra pontos kimutatás nincs, mennyire sikeresek az edzőtáborok, de a Loki esetében tavaly jól sült el. Voltak olyan együttesek is, amelyek igencsak elindultak a lejtőn, ott már azt kellene vizsgálni, honnan indult a folyamat. A tavalyi tapasztalatokból kiindulva, ismerve az első csapatnál dolgozó szakembereket, bízzunk a jó végkifejletben. 

Az évek során te is Loki-szurkoló lettél? 

Abszolút, persze. Nagyon szeretem a futballt, a fiam is játszik. Kint is szoktam lenni a hazai találkozókon. Nem csupán a Lokinak, hanem a DEAC-nak vagy  DSI-Debrecennek is szorítok.