Futsal

2023.08.21. 16:37

Újpest ellen kezdi a bajnokságot a DEAC

Haon.hu

Forrás: DEAC / Derencsényi István

Az új szezonban nyolc csapat fogja alkotni a női futsal NB I. mezőnyét. Természetesen rajthoz áll a DEAC is, amely az előző három idényben mindig megnyerte a bajnokságot – tudatta a Debreceni Egyetem klubja közlésében.

A Magyar Labdarúgó Szövetség a napokban elkészítette a 2023/24-es idény menetrendjét. Az együttes a szeptember második hétvégéjén rajtoló pontvadászat első fordulójában az Újpestet fogadja, egy héttel később pedig a DVTK otthonában vizitál. A harmadik játéknapon a Csepel érkezik a DESOK-ba, aztán az újonc Dunaújvároshoz utazik Quirikó Vivien csapata.

Októberben két rangadó is lesz: előbb a Tolnát látja vendégül a csapat, majd a hónap végén azzal a TFSE-vel csapnak össze, amellyel idén a bajnoki döntőben találkoztak. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálét egyébként 3-1-es sikerrel abszolválták.

Az alapszakasz huszonegy játéknapból áll, az első négy helyezett az elődöntőbe jut, míg a többi gárda az ötödik helyért küzdhet.

A csapat első hét meccsének a programja (a pontos kezdési időpontokról még zajlanak az egyeztetések):

Forrás: deac.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában