Labdarúgás

2023.09.11. 16:14

Dán Ferenc: Néha azzal segítünk egy csapaton, ha továbbállunk

A szakember a hétvégi BUSE elleni találkozót követően döntött a távozás mellett.

Orosz Krisztofer

Dán Ferenc mintegy másfél évig irányította a Nyíradony gárdáját

Forrás: Napló-archív

Még alig kezdődött el a Hajdú-Bihar vármegyei I. osztályú bajnokság, máris felszabadult egy vezetőedzői poszt. A nyíradonyiak szakembere, Dán Ferenc köszönte meg a vezetőknek a közös munkát, így biztossá vált: új trénere lesz a tavalyi őszi bajnoknak. Az edző a HAON megkeresésére elárulta, büszke a mögötte hagyott időszakra, és semmilyen szálka sem maradt benne a távozás után. – Először a Sárrétudvari elleni 5–3-ra elveszített meccs után fogalmazódott meg bennem ez a gondolat. 

Nyáron voltak távozóink, igyekeztünk őket pótolni. Az edzőmeccseink a felkészülési időszakban nagyon jól sikerültek, mindenki beleállt a munkába. 

A kezdés előtt kidőlt az egyik meghatározó futballistánk. Megnehezítették ezek a tényezők a dolgunkat, aminek sajnos meg is lett az eredménye – kezdte. 

Köszönettel tartozik 

Dán Ferenc korábban is hangsúlyozta, tréningek hiányában nem lesz jó vége a csapat szereplésének. Önmagát azok közé az edzők közé sorolja, akik nem hisznek a büntetésekben, sokkal inkább ösztönözni próbálta futballistáit a munkára. A rutinos tréner portálunk kérdésére elmondta, vannak olyan esetek, amikor azzal lehet egy gárda fejlődését a leginkább segíteni, ha átadja a stafétabotot. – Számtalan módszert kipróbáltam, hogy gördülékenyebb legyen a gépezet, de ebben ennyi volt. 

Az egyik legrosszabb dolog, ha egy edző nem tud mentálisan hatni a fiaira.

Mindig a győzelem lebeg a szemem előtt, de ez az ösztön nem volt meg mindenkiben, így nem tehettem mást – mondta, majd hangsúlyozta, az irányítása alatt lejátszott 60 összecsapás alatt egyszer sem fordult elő, hogy sorozatban kétszer vesztesen hagyták volna el a pályát. 

Dán Ferenc végezetül elárulta, nem tartja olyan edzőnek magát, aki csak azért végzi a szakmát, hogy a fizetést megkapja. Voltak jó periódusai a nyíradonyi időszaknak, továbbá hálás a szurkolóknak, akik mindvégig a csapat mellett voltak. 

A Hajdú-Bihar vármegyei I. osztály állása: 

1.Monostorpályi SE 5 4 0 1 20–10 12 

2.Aqua-General Hajdúszoboszló 5 4 0 1 14–4 12 

3.Sárréti DSK 5 3 2 0 11–5 11 

4.Hajdúnánás FK 4 3 1 0 9–2 10 

5.Létavértes SC '97 5 2 2 1 9–9 8 

6.Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E. 4 2 1 1 8–6 7 

7.DEAC II 5 2 1 2 9–8 7 

8.BUSE 5 2 1 2 6–9 7 

9.Hajdúböszörményi TE 5 1 2 2 5–6 5 

10.Bestrong SC 5 1 1 3 4–7 4 

11.Balmazújvárosi FC 5 1 0 4 7–10 3 

12.Egyeki SBSE 4 1 0 3 7–14 3 

13.Nyíradony VVTK 4 0 2 2 6–11 2 

14.Nagyrábé Petőfi SK 5 0 1 4 5–19 1

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában