Az államigazgatásból indult, egy véletlen folytán azonban beleszeretett a média világába Bereczky Attila

Bereczky Attila neve gyakorlatilag összefonódik a debreceni kézilabdával, hiszen több mint egy évtizede áll a klub alkalmazásában. A sportújságíró anno egy véletlen folytán szeretett bele a szakmába, hiszen még államigazgatásban dolgozott, amikor szerencsét próbált egy sport hetilapnál. Olyannyira megtetszett neki ez a tevékenyég, hogy napjainkban már a DVSC Schaeffler sajtósa és technikai vezetője is. Bereczky Attila a Haonnak adott interjújában beszél a kezdetekről, a sportfanatizmusáról, a cívisvárosi kézilabdacsapatnál betöltött szerepéről és azt is elárulta, milyen kapcsolatot ápol a Vasutas női kézilabdacsapatának játékosaival. 

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy sportújságíró leszel? 

Azt szoktam mondani, hogy az élet rendezte így. Államigazgatásban tanultam és dolgoztam, de amikor ott végeztem, biztos voltam benne, hogy nem szeretnék azzal foglalkozni. A rendszerváltás hajnalán megláttam a Sport Plusz nevű hetilap hirdetését, hogy kollégákat keresnek, szerencsét is próbáltam. Szeiber Györggyel készítettem egy interjút, az örök emlék marad. Egyébként az akkori pályázók közül öten maradtunk a sajtóban. Némiképp meg is lep, hogy a mai napig működik a Sport Plusz. 

Sportoltál gyermekkorodban? 

Igen, futballoztam. Amikor a főiskolára kerültem, alapítottunk egy futballcsapatot. Nagyon jó társaságot alkottunk, nem a pénzért játszottunk. Sokkal fontosabb volt a közösségi élmény. A meccsek után – néha előtte is – jól éreztük magunkat. 

Neked is meg kellett másznod azt a bizonyos ranglétrát az első sajtós munkahelyeden? 

A Sport Plusz nagyon jó iskola volt ebből a szempontból. Akkoriban nem úgy működött, hogy egy gombnyomásra ott van az oldal a tördelőknél. Mindent elvállaltam, totótippeket írtam, az NB I.-es meccsekre kellett tippelni. Még mindig a rendszerváltás idejéről beszélünk, volt akkoriban egy rovat, „Tippel a parlament” címmel. Lényegében a politikusokat kellett kérdeznem, hogy kik nyerik az aktuális forduló összecsapásait. Volt olyan is, akivel két órát beszélgettem. A nyomdában is rengeteget dolgoztam, sokat tanultam a nyomdászoktól is. Addig is becsültem, de ezután még jobban a tördelők munkáját. Dolgoztam később más helyen is, de a sport mindig a központban volt. 

Mi volt az első komolyabb siker karrieredben? 

Emlékszem, a Ferencváros játszott a Rapid Wiennel. Tudniillik, hogy akkoriban elég balhés volt a fővárosiak tábora. Ennek apropóján el tudtam intézni, hogy a meccs napján a rendőri igazítástól a kezdőrúgásig ott lehettem az egyenruhásokkal. Ebből írtam egy hosszabb riportot, s Hocsák Miklósnak tetszett az írásom, ami nála nagy szó volt. Ahogy fogalmazott, akkor látta meg bennem, hogy újságíró lehetek. Más volt akkor a szakma. 

A neved, a hangod, az arcod egybeforr a debreceni kézilabdával. Gondoltad volna? 

Amikor mondjuk a 90-es évek elején Budapesten dolgoztam, fel sem merült bennem. Az élet úgy hozta, hogy Debrecenbe költöztem. Bár több mint egy évtized eltelt, hogy hivatalosan is a része lettem a DVSC Schaefflernek, addig is segítettem, ahol tudtam. Amióta Ábrók Zsolt az ügyvezető, mindennap a Lokival foglalkozok. A Nemzeti Sportnak is dolgozok, de a Vasutasnál végzett munkám az első. 

Egyáltalán, hogyan kerültél a Lokihoz? 

A feleségem itt játszott, jártam a Vasutas meccseire. Még akkor is jártam a Vasutas meccseire, amikor már ő nem kézilabdázott. Úgy alakult, hogy egyszer csak megüresedett a sajtós pozíció a csapatnál. Ekkor kerültem be a körforgásba. Zsolt érkezésével pedig még inkább ez lett az életem része. Hatalmas élmény minden nap, nagyon hálás vagyok. 

Milyen a kapcsolatod a játékosokkal? 

Fantasztikus. Volt olyan játékosunk is Kovács Anna személyében, akiről az a pletyka terjedt, hogy nehéz vele együtt dolgozni. Ennek ellenére pont az ellenkezőjét tapasztaltam, sőt! Előfordult, hogy egy ismert riporter jött oda, segítsek neki odamenni Annához, mert a múltkor nem nyilatkozott neki. A lányok tudják, hogyha kérnek tőlem valamit, megkapják. Cserében én is tisztában vagyok vele, hogy számíthatok rájuk. Nálunk nincs olyan, hogy nem tudunk egy interjút elkészíteni, de ehhez szükség van a kölcsönös jó viszonyra. Olyan persze van, ha videós anyagot gyártunk, akkor jelzik, szólhattam volna hamarabb, de ebben az esetben is elkészül az anyag. 

Az együttes hosszú évek után ott van a BL-ben. Milyen érzés ismét a legjobbak között képviselni a Lokit? 

Ez a lányoknak hatalmas kihívás. Amikor nyáron beadtuk a pályázatot, nagyon bizakodó voltam. A szerda-szombat meccsritmus nagyon húzós tud lenni. Tudni kell, hogy nem olyan egyszerű megszervezni egy idegenbeli találkozónak az utazását. Például a múlt héten a Debrecenből való indulás és az odense-i szállodába érkezés között 10 óra telt el, ami nagyszerűnek mondható. Ennél csak hosszabb lesz, ráadásul nekik magára a mérkőzésre is kell készülni. Sokan kritizáltak minket, de egyre többen értik meg, tanulni jöttünk, persze sikereket is szeretnénk elérni. 

Egy kis múltidézés, miben hasonlít a mostani gárda a Köstner Vilmos vezette szintén BL csapathoz? 

Anno nagyon fontos lépés volt, hogy kvalifikáltuk magunkat a Bajnokok Ligájába. Vili mindig azt mondta, látszott a csapaton a terhelés, pedig akkor összesen hat meccset játszottunk. Én most ugyanezt látom, ráadásul most tizennégy találkozó vár a csajokra. Tele van a keretünk magyarokkal és minőségi légiósokkal. A magyar kézilabdának az remek dolog, ha lányaik nemzetközi szinten játszanak. Csernyánszki Liliánát, Töpfnert, Petrust, Füzi-Tóvizit és még sokukat kiemelhetném. 

Szerinted mit érhetnek el a csoportkörben a lányok? 

Már a sorsolás után is azt mondtuk, hogy két csapatot megfoghatunk. Ha a hatodik helyet megcsípnénk, úgy vélem, nem panaszkodnánk. Ehhez a svéd és a montenegrói bajnokok kell megelőznünk, de azt érzem, jobbak vagyunk. Amennyiben ez sikerülne, továbbjutnánk. Elképesztő még belegondolni is. A tanulóidőszak egyik legfontosabb tényezője, hogy minél több találkozón lépjünk pályára. Az esetleges nyolcaddöntős meccsek pedig azt jelentenék, tizenhat meccsen biztosan szereztünk rutint. 

Szakmailag mekkora elismerés a Bajnokok Ligájában dolgozni? 

Egyébként roppant nehézkes tud lenni egy-egy meccsnap. Sok dolgot kér az EHF, plusz a találkozó is izgulok. Ez nekem is egy tanulási időszak, de fantasztikus érzés a BL-ben dolgozni. Az is megfigyelhető, hogy nagyobb figyelem irányul a lányokra. Többet írnak rólunk, de ez egy jó dolog. Például az Odense ellen voltak kommentelők, akik szidtak minket, azonban nem debreceni szurkolók kezdtek el minket védeni. Úgy érzem, a semleges szurkolók is megértik a klub filozófiáját.

Kijelenthetjük, sűrűek a hétköznapjaid. A család miként viszonyul ehhez? 

Az évek során megszoktuk, hogy sok a munka. A feleségem és Bence fiam is rengeteget dolgozik. Például utóbbi reggel megy dolgozni, délután a Monostorpályi együttesét tréningezi. 

A fiad 26 évesen már egy bajnokcsapat edzője, korán megfertőzte őt is a sport szeretete?

Például Bence miatt lettem AS Roma szurkoló. Gyakorlatilag három hónapos kora óta járja a meccseket. Négyéves volt, amikor elvittük az Olasz Focisulihoz, de náluk a hatéves korosztály volt a legkisebb, így idősebbekkel kezdett el játszani. 2020-ban megsérült, így lett edző, de nem bánja, hogy ezt az utat szánta neki az élet. Mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy ilyen fiatalon bajnokcsapatot faragott a Monostorpályiból. 

Sok mindent láttál és tapasztaltál, mégis feltételezem, vannak még célkitűzéseid. Bereczky Attila mivel lenne elégedett 5 év múlva? 

A DVSC Schaefflertől szeretnék nyugdíjba vonulni, remélem erre lesz lehetőségem. Ezen felül jó lenne, ha a Loki stabil BL-csapat lenne, és az akadémiánkról minél többen játszanának a legmagasabb szinten.