Jegyzet: Ne legyünk telhetetlenek

Hőn szeretett válogatottunk Litvániában meglepetésre pontokat hullajtott, hiszen 2–2-s döntetlent értek el Szoboszlai Dominikék. Természetesen sokan ilyenkor – főleg a fotelszurkolók – elkezdték kongatni a vészharangokat. Érdemes azonban megállni egy pillanatra és figyelembe venni a nemzeti tizenegy elmúlt évekbeli eredményeit. Persze, nem kérdés, hogy nyerni kellett volna a keddi összecsapáson, de korántsem egy gyenge ellenféllel találkozott a Rossi-csapat. Arról nem is beszélve, hogy a „kudarcot valló” magyarokkal mindenki cserélne jelen állás szerint a csoportban, hiszen továbbra is mi vagyunk az élen. Összesen egy pontra van szükségünk Bulgária és Montenegró ellen – ráadásul, ha kikapnánk a bolgároktól –, ismét telt ház előtt játszhatnának Varga Barnabásék. Egyelőre azonban ne beszéljünk semmiféle vereségről, mert még veretlen a meggypiros gárda. Mit meg nem adtunk volna ezért az elmúlt évtizedekben, amikor nemhogy a csoportgyőzelemre, szimplán csak a kijutásra sem volt reális esélye a nemzeti csapatnak? Érdemesebb talán ebből a szemszögből megközelíteni a Litvániában történteket. Plusz, ha idevesszük azt a tényezőt is, hogy a korábbi esztendőkben olyan magasra tette a lécet a válogatott, hogy napjainkban óriási skalp tőlünk pontot szerezni. Még az olyan válogatottaknak is komoly fejtörést okozunk, mint Németország vagy Anglia. Legyünk őszinték, valóban megéri idegeskedni és lejárató kommenteket írni, amikor az egész selejtezősorozatban ez az egy gyenge félideje volt Szalai Attiláéknak? Ráadásul a második félidőben 360 fokos fordulatot véve sikerült kiegyenlíteni, a győzelem pedig kevésen múlt. A képlet tehát egyszerű, a magyar válogatottnak még mindig a saját kezében van a sorsa, s inkább értékeljük Marco Rossi munkáját. Ahogyan a kapitány, Szoboszlai Dominik is mondta: „magasra tettük a lécet az elmúlt években”, de biztosak lehetünk benne, hogy a következő két mérkőzésre is 200 százalékot fognak nyújtani a mienk.