Labdarúgás

2023.11.04. 18:55

Újabb jelentős szponzor a Lokinál?

Az új támogató logója a játékosok mezének egyik legfőbb helyén tűnt fel.

Molnár Szilárd

Az új szponzor logója ott virít a mezen

Forrás: Kovács Péter / Nemzeti Sport

Az éles szemű Loki-drukkerek kiszúrhatták, hogy újabb mezszponzorral bővült a Vasutas támogatói köre, ugyanis a Mezőkövesd–DVSC bajnokin Dzsudzsák Balázsék dresszén feltűnt az EVE Power logója. A piros felirat a mez elején, az eddigi két támogató alatt kapott helyet.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a kínai cégóriás a BMW Group beszállítójaként települ a cívisváros Észak-nyugati Gazdasági Övezetébe, több mint ezer új munkahelyet létrehozva 2026-ra. A vállalat Debrecenbe érkezéséről szóló májusi sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy „az Eve Power beruházása jó példa, hogy hazánk a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontja, hiszen egy német vállalat ösztönzésére hoz beruházást ide egy kínai cég.”

Az EVE Energy leányvállalataként működő cég mintegy 400 milliárd forintból építi fel debreceni gyárát, melyhez 14 milliárd forinttal járult hozzá a kormány.

A vezető lítiumcella-gyártó cég a BMW Group jövőbeni üzemének akkumulátorcella-beszállítójaként fog működni mintegy 45 hektáros területen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában