Kézilabda

2023.11.14. 20:00

Győzni mennek Vácra a DVSC Schaeffler kézisei

A debreceniek ismét idegenben gyűjtenék be a két pontot.

Orosz Krisztofer

Planéta Szimonettáék újabb nagy feladat előtt állnak

Forrás: Napló-archív

Szerdán ismét pályára lép a DVSC Schaeffler a női kézilabda NB I.-ben. Füzi-Tóviziék ezúttal Vácra utaznak, ahol igyekeznek újabb győzelmet begyűjteni a bajnokságban. A találkozónak külön pikantériája is van: Szilágyi Zoltán korábbi csapata ellen meccsel majd. A 18 órától kezdődő összecsapáson a Vasutasnak gyakorlatilag nincs hibázási lehetősége, hiszen a rivális Mosonmagyaróvár egy pozícióval a Loki előtt helyezkedik el a tabellán. 

Fontos a védekezés 

A rangadó előtt a debreceniek trénere, Szilágyi Zoltán a Haonnak elmondta, nem számít könnyű találkozóra, de nincs választásuk, a harmadik helyért folytatott küzdelemben nem hibázhatnak többet. – Számomra mindig különleges, ha a Vác ellen meccselhetek, de nem szoktam ezzel különösebben foglalkozni. Ugyanúgy készülünk, mint a többi találkozóra. Nem lehet más célunk, mint a győzelem, de azzal is tisztában vagyunk, hogy ebben az erőltetett menetben ez kifejezetten kemény lesz számunkra. 

Nem tudtunk sokat pihenni, de bízom benne, hogy összeszedjük magunkat. A Vác egy remek együttes, bárki bármikor megizzadhat ott.

– Jó kézisekből áll a keretük, a távoli zónákból való lövések blokkolása kulcskérdés lesz. Amellett sem szabad elmenni, hogy ismerős arc is lesz a hazaiak keretében: Bordás Réka immár ellenfelünket erősíti – fogalmazott a vezetőedző, ugyanakkor hozzátette: mindenképpen győzni szeretnének a szerdai meccsen. A szakember kiemelte, a védekezésen múlhat a legtöbb a Vác ellen, ebben viszont segíthet a Bajnokok Ligájában megszerzett rutin. 

Vontatott menet 

A hajdúsági kézisek egy hét alatt három meccset is fognak játszani. A kemény sorozatot a CSM ellen kezdték, szerdán Vácon folytatják és szombaton zárják. Ráadásul ezen alkalmakból kettőt idegenben vívnak a lányok. A debreceniek vezetőedzője elárulta, nem könnyű, hogy immár gyakorlatilag nincs hibázási lehetőségük, de mindent meg fognak tenni az újabb két pontért. – A kulcsjátékosaink nem tudtak pihenni a szombati meccsen. 

Ebből a szempontból is érdekes lehet a találkozó. Osztom azt a véleményt, hogy nem hibázhatunk. Folyamatosan arról beszéltünk a BL-ben, hogy nem minket nyomaszt az esélyesség terhe, ám a Vác ellen ez pontosan fordítva lesz. A Mosonmagyaróvár megverte a Győrt, nekünk nem sikerült legyőzni a „Móvárt”, így lépéshátrányba kerültünk.

– Nem lehet kérdés, meg kell nyernünk a találkozót, hogy sikerélménnyel készüljünk a CSM elleni Bajnokok Ligája rangadóra – mondta. 

A Vác–DVSC Schaeffler összecsapást szerdán 18 órától rendezik Vácon. Azok, akik nem tudnak kilátogatni a meccsre, az M4 Sport YouTube csatornáján követhetik a mérkőzést. A bajnoki rangadót követően sem pihenhetnek sokat a lányok, hiszen előbb hazautaznak a cívisvárosba, majd szombaton 16 órától következhet a CSM elleni Bajnokok Ligája csoportrangadó. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában