Nincs tabu, nincs mellébeszélés, csak egy nyitott lélek – Balogh Zoltán könyvbemutatóján jártunk

Egy esős, kedd este zsúfolásig megtelt az egyik debreceni belvárosi kávézó. Ráadásul nem is akármilyen vendégekkel, ugyanis a világ- és Európa-bajnoki érmesek, olimpikonok, illetve magyar bajnok sportolók, valamint edzők egy négyzetméterre jutó száma vélhetően itt volt a legmagasabb az országban ezen az estén. Az egykori legendás versenyzők számos sportágat képviseltek, legtöbben a küzdősport világában, például cselgáncsban, ökölvívásban, K-1-ben, muay-thai-ban, MMA-ban értek el kiemelkedő sikereket, de voltak többek között salakmotorosok is a vendégek között. De hogy mi, illetve ki miatt gyűltek össze ezek a remek sportemberek? Egy olyan ember és barát meghívásának tettek eléget, akit valamennyien tisztelnek és szeretnek.

Játékban maradt

A magát médiamunkásnak valló 58 éves író korábban fiatalon cselgáncsozó, később dzsúdóedző volt, viszont egy tragikus kimenetelű autóbaleset következtében 31 éve kerekesszékbe kényszerült, de nem szakadt el a sporttól, 25 éve sportújságíróként dolgozik. A sorsfordító sérülés következményeiről így ír a könyv előszavában Balogh Zoltán: „Tudom, hogy a kiegyenesedő EKG-vonal nem zár le minden határt körülöttünk. A baleset után lázálmaimban négy napig a túloldalon jártam. A testem öntudatlanul feküdt a kórházi ágyon, a fejemet csavarok rögzítették, hogy ne tudjam mozgatni. Nem tetszett, amikor felébredtem, összevontam a szemöldököm. Mást nem tudtam tenni. A kezeim és a lábaim nem mozogtak. Előtte a harminc felé közeledő sportos férfiak sebezhetetlennek hitt életét élveztem, gyönyörű feleséggel, tündérszép kislánnyal az oldalamon. Csalánba nem üt a ménkű, hittem, hirdettem, hatalmas egóval. Ütött. Nagyot. … Amikor eldöntöttem, hogy játékban maradok, megfogadtam, nem panaszkodom. Soha. Vállaltam ezt az életet. 15 százalékos vagyok, 85 elveszett. Erről van papírom, ebből kell kihoznom a maximumot.”

Kuriózumnak számít

De vissza a könyvbemutató helyszínére, a debreceni kávézóba! A kötetet kiadó Kék Európa Stúdió tulajdonosa, Harle Tamás a köszöntőjében – látva a zsúfolt telt házat – viccesen megjegyezte, a szerző lassan olyan magasságokba ér, mint Azahriah. A könyvkiadó kiemelte, a sportos novelláskötet igazi kuriózumnak számít a szépirodalomban, éppen ezért reménykedtek a jó fogadtatásban. Harle Tamás hangsúlyozta,

A kiadó tulajdonosa elárulta, a könyvben a hagyományos novellák mellett helyet kaptak az „Énidők” történetek, melyek személyes élményeken alapulnak.

Humoros, elgondolkodtató

Az est főhőse nem titkolta zavarát, amikor először kapott szót, ugyanis hiába barátok vették körül, a több mint 70 vendég látványa lelkileg nagyon megérintette. A korábban sportújságíróként, majd főszerkesztőként dolgozó Balogh Zoltán elárulta, egy tragédia váltotta ki, hogy novellákat írjon: az unokaöccse halála után késztetést érzett arra, hogy kiírja magából a gyászt, s ily módon állítson emléket a fiatalember emléke előtt. Ezt követően már nem volt megállás, egyre-másra jöttek a történetek, aminek a végeredménye – Harle Tamás hathatós támogatásával és mentorálásával – a Kapáslövés című könyv lett. A kötetben szereplő elbeszélések nem nélkülözik a humort, az öniróniát, de több novella elgondolkodtató, sőt könnyeket csal az olvasó szemébe.

A szerző szeme is csillogott, amikor kiderült, hogy az egykori válogatott labdarúgó, a lokista ikon, Dombi Tibor bár nem tudott személyesen részt venni az eseményen, küldött egy DVSC-felsőt, illetve aláírt egy futball-labdát, amelyen a hajdani világválogatott futballista, Détári Lajos autogramja is szerepelt. A mindvégig remek hangulatú könyvbemutató után beszélgettünk a szerzővel.

A fogadtatásról

– mondta mosolyogva Balogh Zoltán.

Önazonosság

– Sosem mértem patikamérlegen, hogy miről mennyit írjak, egyszerűen ösztönből jönnek a gondolatok. Többek között azért lett Kapáslövés a kötet címe, mert ha mondanivalóm van, akkor azonnal reagálok, úgymond csípőből tüzelek. Önazonos embernek tartom magam, s szerencsére az ismerőseim is így vélekednek rólam. Büszke vagyok arra, hogy a sportolói társadalmat tudom képviselni. Felemelő érzés, hogy ebből a világból érkeztem. Mások számára csak rövid gatyában szaladgáló emberek a focisták, fehér és kék ruhában egymást tépő sportolók a dzsúdósok, vagy őrültek módjára száguldozó motorosok a salakosok, de nekem ők barátok, példaképek. Ezek a srácok meghatározták az életemet, éppen ezért nagyon büszke vagyok arra, hogy a sportolói közeg elismer azzal, hogy elvisel és elolvassa az írásaimat – fogalmazott szerényen az egykori cselgáncsozó, aki elárulta, a Kapáslövés többek között a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programjának támogatásával jelent meg.

Egy új élet megkoronázása

– A kiadóm vezetője, Harle Tamás azt mondta a napokban, hogy ez a novelláskötet az eddigi 58 életévem koronája. Az újságírók közül kevesen vállalkoznak arra, hogy a szépirodalom területére merészkedjenek. Nos, én megtettem, és nagyon büszke vagyok rá! Bevallom, két-három éve nem gondoltam, hogy ilyen élményben lesz részem. Úgy érzem, ez a kötet a második életem megkoronázása. Az elsőre akkor lehetnék igazán büszke, ha olimpiai résztvevő, vagy világbajnoki érmes tanítványom öregbítené a magyar és a debreceni dzsúdó hírnevét – mondta Balogh Zoltán.

Minden napra egy mese

– Az olimpiai bajnok Kovács Anti a könyvvel kapcsolatban azt ajánlotta, egyszerre csak egy írást olvasson mindenki, mert úgy könnyebb felfogni, feldogozni a novellákat. Vannak tömény, „alámerülős” írások, amikor lemegyünk a meder aljára, s ezek a sztorik lehet, hogy megfekszik az ember gyomrát. Úgy gondoltam, ha már rálépek a szépirodalom talajára, akkor nincs tabu, nincs mellébeszélés, ki kell nyitnom a lelkemet. Egyfajta terápiaként írtam ki magamból a dolgokat, éppen ezért olykor komoly mélységeket is megélhet az olvasó. Azért ajánlok én is minden napra egy „mesét”, mert egy-egy történet után nem biztos, hogy teljes mértékben el lehet vonatkoztatni a sztoritól, s ugyanolyan figyelemmel olvasni a következő írást. A mélyebb, elgondolkoztató elbeszélések mellett könnyedebb, szórakoztató novellák is vannak, mert vallom, hogy humor és önirónia nélkül nem szabad élni. Nem véletlen, hogy az írásaimban a drámaiságban ott a humor és a humorban a drámaiság.

Kettős érzés

– Az újságírók és a szerkesztők szokták mondani, hogy nincs az a Pulitzer-díjas cikk, amit ne lehetne még jobban megírni. Amikor még csak a Facebook-oldalamon osztottam meg az írásaimat, akkor volt úgy, hogy a korábban megírt novelláimat idővel kijavítottam, módosítottam pár szót, mondatot. Ha most ilyen szemmel olvasnám vissza a történeteket, biztos találnék benne olyat, amit javítanék, ám amikor elkezdtük készíteni a könyvet, tudtam, hogy idővel minden írásomat el kell engednem. Kimondhatatlanul elégedett vagyok a kötettel, mert rengeteg munkát tettünk bele Harle Tamással és Donáczi Mónika szerkesztővel. Bevallom, az alkotás elején, amikor először kaptam vissza a novellámat, és tele volt piros javítással, feszélyezett, mert azt éreztem, megkérdőjelezik a tehetségemet. Aztán vettem egy nagy levegőt, átnéztem, min kellene javítanom, s rájöttem, tízből kilenc javaslat teljesen jogos volt.

– mesélte az elsőkötetes író.

A debreceniség

– Hogy egy kicsit szakmázzak, azt szeretném üzenni a debreceni újságíróknak, hogy semmivel sem rosszabbak, mint a fővárosiak, ne legyen kisebbségi érzésük sem szakmailag, sem emberileg, ha úgy hozza a sors, nyugodtan írjanak budapesti médiumnak. Ezt saját tapasztalatból mondom. Hiába élek Szentendrén, debreceninek vallom magam, amire büszke vagyok! Nagyon jólesik olyan emberrel beszélgetni, aki hozzám hasonlóan ezer közül felismeri a Nagytemplom sziluettjét, tudja, miről beszélek, amikor azt mondom, élmény volt a Nagyerdőn sétálni, kijárni a Hódosba (ahol 1984-ben megismertem a feleségem), beugrani az Expresszbe egy Berlinerért, megenni egy dupla sajtos milánói spagettit a Délibáb Ételbárban, vagy egy túrós csuszát a Levelesben, nyomorogni a 31-es csuklós buszon a Nagytemplom előtti kanyarban, leugrani a trambulinról a 4-es medencébe, a korláton át indián fejessel csobbanni a 2-esbe, betömni a lángost a strand büféjében. Annyi minden köt Debrecenhez, hogy fel sem tudom sorolni, s ezeket nem lehet kitörölni az ember életéből, sőt ragaszkodom hozzájuk. Amikor a történeteket írtam, sok minden megelevenedett a múltból, például a címadó novella, a Kapáslövés a Kálvin tér környékén játszódik. Eleinte nem írtam bele helyszíneket a sztorikba, de Harle Tamás volt, aki azt mondta, hogy nevezzem nevén Debrecent, hiszen ott játszódnak a történetek, és az én városom!

Hogyan tovább?

– Mint már említettem, élvezem, hogy megjelent a könyv, viszont üresség van bennem. Az utóbbi érzés azt eredményezi, hogy nincs olyan állapotban az agyam, hogy koncentrálni tudjak azokra a történetekre, amiket szeretnék megírni. Vannak ötleteim, de most azt érzem, hogy hatékonyan nem tudnám kibontani őket, így ezek a sztorik mennek a fiókba. Alakulóban van egy regényem, ami 600 Jack Daniels-es üveg történetét, egy visszavonult A kategóriás magyar válogatott futballista életét meséli el. Emellett a kiadóm felvetette egy újabb könyv ötletet, de ez már valóban a jövő zenéje. Oktatóként még egy órám van a Nemzeti Tehetség Program keretein belül, ezt követően három hét szünet következik, remélem, ez idő alatt sikerül rendeznem a gondolataimat, s újra visszatalálok az íráshoz. Továbbá úgy érzem, hogy vár még rám egy újabb debreceni könyvbemutató, mert így szeretnék elnézést kérni mindazoktól, akikkel nem tudtam találkozni a zártkörű rendezvényen – jegyezte meg.