Röplabda

2024.01.21. 06:00

Ismerős feladóval erősített a DEAC

Bakóczy András valószínűleg otthonosan érzi majd magát a Debreceni Egyetem alakulatában, hiszen itt kezdte a röplabdás karrierjét.

Haon.hu

Fodor Antal és Bákóczy András

Forrás: DEAC

Tóth András sérülése miatt nehéz helyzetbe sodródott a DEAC férfi röplabdacsapata. A vezetőség Bakóczy András leigazolásával igyekszik orvosolni a problémát. A 29 esztendős feladó nem ismeretlen közegbe kerül, hiszen pályafutásának első öt évében itt játszott, aztán 2017-ben egyetemi tanulmányai miatt Budapestre költözött, és a MAFC-ban folytatta a karrierjét,  adott hírt az egyesület hivatalos oldala.
– A múlt héten vette fel velem a kapcsolatot Fodor Antal vezetőedző. Tóni bácsi elmondta, hogy Tóth Andris kidőlése miatt szüksége lenne egy másik feladóra. Viszonylag hamar megállapodtunk egymással, nagyon örülök, hogy visszatérhettem. A távozásom után is mindig figyeltem a DEAC eredményeit.

Ki merem jelenteni, hogy a klub történetében a mostani keret a legerősebb, szerintem szép sikert érhetünk el a bajnokságban.

A srácok többségét ismerem, ebből kifolyólag nem okoz majd gondot a beilleszkedés. Egyébként is könnyen barátkozom, ezért eddig mindenhol megtaláltam a közös hangot a csapattársaimmal. A hosszabb kihagyás miatt még van némi lemaradásom, de azon leszek, hogy minél hamarabb visszanyerjem a formámat. Kell idő ahhoz, hogy összeszokjak az ütőkkel, ám jó képességű játékosok vesznek majd körbe, így nem hiszem, hogy ez hosszú folyamat lenne – nyilatkozta a DEAC régi-új röplabdázója.

Egy időben a munka került előtérbe

A tapasztalt játékos több évet lehúzott a MAFC-ban, emellett a 2021/22-es idényben Dágon bizonyíthatott, majd a legutóbbi szezonban újra a budapestieket erősítette.
– A fővárosi gárdában rengeteget fejlődtem, amiért hálás vagyok Nagy Péternek, aki ma már a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Egyre inkább meghatározó szerepet töltöttünk be az élvonalban, 2021-ben pedig megszereztük a bronzérmet, erre nagyon büszke vagyok. Aztán a munkahelyi elfoglaltságom miatt a röplabdára kevesebb energiát tudtam fordítani, ezért igazoltam Dágra. Ott is egy ütőképes csapatnak lehettem a tagja, a szurkolók pedig minden hazai mérkőzésen remek hangulatot teremtettek.

A legutóbbi szezonban feladóproblémákkal küzdött a MAFC, ezért kötelességemnek tartottam, hogy segítsek egykori együttesemnek

– zárta mondandóját Bakóczy András, aki ebben az idényben eddig egyetlen alakulatban sem játszott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában