DVSC

2024.01.16. 11:14

Új helyre tette át székhelyét Megyeri Balázs

Orosz Krisztofer

A debreceniek kapusa a mezőny egyik legjobbja posztján

Forrás: NS-archív

A DVSC kapusáról, Megyeri Balázsról bátran kijelenthető, a hazai pontvadászat egyik legjobbja. A Loki szurkolóinak mégsem kell egyből a szívükhöz kapni, a klasszis marad a cívisvárosban. Mi több, csak erősíti debreceni kötődését. A válogatott kerettag hálóőr ugyanis a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója lett. A felsőoktatási intézmény Facebook-oldalára feltöltött videóban azt is megindokolta a futballista, miért döntött a tanulás mellett. – Én is gondolok már a pályafutásom utáni évekre. Éppen ezért úgy döntöttem jelentkezek a GTK-ra, hiszen mindenképpen szeretnék a sportban dolgozni a jövőben − mondta. 

Remek szezonja van 

Megyeri egyébként kiváló esztendőt tudhat maga mögött, s ki ne emlékezne a nyári Alashkert elleni Ekl-párharcra, amely során a tizenegyespárbajban valósággal megbabonázta az örmény játékosokat. Arról nem is beszélve, hogy mióta a Vasutas kapusa Megyeri Balázs többször is olyan formában védett, amivel felhívhatta magára Marco Rossi szövetségi kapitány figyelmét. Az olasz szakember azonban egyelőre elkötelezett, Dibusz Dénes és Gulácsi Péter mellett általában Szappanos Péter és Demjén Patrik tagja a meggypiros alakulat keretének. Azt még nem tudni, láthatjuk-e Megyót a nyári németországi Európa-bajnokságra utazó magyarok névsorán, de az biztos, hogy továbbra is Debrecenben képzeli el a jövőjét a rutinos labdarúgó. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában