Puskás és Baggio is tisztelte a vérbeli lokista játékvezetőt, aki a debreceni labdarúgásért is sokat tett – fotókkal, videóval

Szilágyi Sándor rendkívül sokat tett a debreceni labdarúgásért, játékvezetőként pedig gyakorlatilag mindent elért, amit csak lehet. Az egykori kitűnő élvonalbeli sípmester a nemzetközi mérkőzéseken Puhl Sándort partjelzőként segítette, majd Szima Gábor elnöksége alatt 2002-től 2018-ig a DVSC alkalmazottja volt – tizenöt éven keresztül cégvezetőként, majd klubmenedzserként dolgozott – de emellett a civil életében elértekre is büszke lehet.

A jelenleg 73 esztendős Szilágyi Sándor amibe belekezdett, gyakorlatilag mindenhol maradandót alkotott. A futball több területén is kibontakozó szakember noha távolabb került a rivaldafénytől, a Haont szívesen látta vendégül a cívisvárosi otthonában. Többek között azt is elmesélte, miképpen lett játékvezető, hogyan vezetett útja a kabai focicsapathoz, valamint milyen elgondolásai voltak a Loki stadionjával kapcsolatban. Portálunknak még az évtizedek során felhalmozott kincseit is megmutatta, egy-egy ereklyéről pedig érdekes történeteket osztott meg.

A futballpálya mellett nőtt fel

Szilágyi Sándornak nem kis rész jutott a nemzetközi és hazai sikerekből, mindezt ráadásul két hasonló, ám mégis különböző téren érte el. Játékvezetőként az UEFA-kupa döntőjéig jutott a csúcsra, míg a háttérben szorgosan tevékenykedve cégvezetőként a Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutásból, az Európa-liga-csoportszereplésből, a hét bajnoki címből, a Magyar Kupa-, Szuperkupa- és Ligakupa-győzelmekből is kivette részét. Elsőnek adta magát a kérdés, hogy honnan ered a sportág iránti elhivatottsága. – Édesapám a háború után DVSC játékosa volt, a Loki tehát gyermekkorom óta az életem része – kezdte Szilágyi Sándor. 

– hangoztatta.

Szilágyi Sándor már hatéves korában a Debreceni Építőkben játszott, majd később fiatalként az NB II.-ben szereplő Debreceni Honvéd Bocskai SE-ben is rúgta a bőrt, majd a Debreceni Volánban fejezte be pályafutását. Szorgalmas volt és jó adottságokkal rendelkezett, de labdarúgóként egy sérülés miatt nem tudta teljes mértékben valóra váltani az álmait.

DVSC-múzeumról álmodozik

Szilágyi Sándor ahhoz a régi tablóhoz vezetett bennünket, amin a felmenőjének képe is rajta van. Érdekesség, hogy a keretes ereklyét korábban már a szemétbe helyezték volna, ám Szilágyi Sándor mikor 2002-ben a DVSC-hez került, felfedezte rajta az édesapját. Sokáig aztán még a klub egyik irodájában a falon foglalt helyet, de miután „nem maradt hely” a tablónak, Szilágyi Sándor gondoskodott arról, hogy becsben tartsák. – Korábban a Loki egykori sajtófőnökével, Csubák Zoltánnal nagy erőket mozgósítottunk azért, hogy ezeket az értékes relikviákat egy múzeumban helyezzük el. A régi emlékeket becsülni kell, hatalmas szívfájdalmam, hogy ennek a helyiségnek a kialakítása végül nem jött össze.

– ecsetelte.

Nemzetközi szintű partjelző lett

Szilágyi Sándor azt is megosztotta, miképpen esett választása a játékvezetői hivatásra. – Bár a DVSC-nél is voltam próbajátékon, sérülés miatt nem feltétlen tudtam volna futballozni a legmagasabb szinten. Azonban kapóra jött egy jó lehetőség, ugyanis akkoriban minden klub két játékosának játékvezetői vizsgát kellett teljesítenie. Mivel addig a sporik nagyon sokszor kiállítottak, nem volt kérdés, hogy én leszek erre az egyik jelölt. Egyébként rögtön tetszett az új kihívás. A vizsgamérkőzésen a DVSC játszott a Kinizsivel, felváltva, tízperces időintervallumban vezettünk. Már nagyon vártam a végét, nem értettem, miért nem jelzik számomra, hogy letelt az én időm. Nos, este a játékvezetői bizottságtól Szőllősi Ferenc, a szövetségtől pedig Honti Gyuri bácsi el is látogatott hozzám, és arra kértek, hagyjak fel végleg a labdarúgással, és váltsak a játékvezetésre. Ennek a kérésnek kicsit akkor fájó szívvel, de eleget tettem, kavarogtak bennem az érzések, később pedig be is bizonyosodottt, mennyire jó döntést hoztam. Az első tétmeccsen aztán, Létavértesen még nagyokat hibáztam, az alacsonyabb szinten értek kisebb incidensek. Szerencsére aztán viszonylag gyorsan lépkedtem feljebb a ranglétrán, a magasabb osztályokban gyakran telt ház előtt működtünk közre – mondta lelkesen.

Puhl Sándorral megállíthatatlanak voltak

Szilágyi Sándor 1993-tól nyolcvan NB I.-es összecsapáson fújta a sípot és 226 találkozón asszisztált. A nemzetközi téren is bizonyíthatott, ezt pedig annak a kezdeményezésnek is köszönheti, hogy Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) JB az európai tagszövetségeknek ajánlotta: hozzanak létre partbírói keretet. Többek között szerepet kapott az 1992-es labdarúgó Európa-bajnokságon is, az 1994 és 1997 között minden évben a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándor segítőjeként pedig a Juventus–Borussia Dortmund UEFA-kupa-döntőn is beírta magát a sporttörténelembe.

– emlékezett vissza. 

Változnak az idők

Puhl Sándor három éve távozott az élők sorából, akkor a Haon is felkereste Szilágyi Sándort, aki most is emlegette, hogy barátságát az is megalapozta a játékvezetővel, hogy amikor a mérkőzésekre utaztak, sokszor Egerben vette fel, majd visszafelé jövet hazáig vitte.

Arról is mesélt, hogy egykori munkatársával és barátjával miképpen tevékenykedtek, valamint a mai játékvezetés miben tér el az akkoritól. – A mi szakmánkban már a megjelenés is rendkívül fontos, volt olyan is, hogy az akkori divatnak megfelelően rózsaszín zakóban és zöld nadrágban érkeztünk a meccse. Érzékeltetni kellett a tekintélyünket, aztán pedig a játéktéren persze a helyes ítéleteket szerettük volna meghozni. Mindenki hibázik, mi is döntöttünk rosszul, de hál’istennek a legtöbb alkalommal jó értékelést kaptunk, és kiharcoltuk a csapatoknál és a szurkolóknál a tiszteletünket. Akkor még videóbíró és a kommunikációra alkalmas headset sem volt, túlzás nélkül félszavakból is megértettük egymást a kollégákkal. A klubokkal való viszony más volt, sokkal közvetlenebb, barátságosabb. Most már más dimenzióban van minden, a klubok profibbak, ugyanakkor merevebbek, üzletiesebbek. A mai futballban ráadásul jóval kontrollálhatóbb minden, nem jó érzés, ha felülírnak bárkit. Bár nyilván van jó oldala is a VAR-nak, de azt nem fogom soha sem megérteni, hogyha nyilvánvaló egy les, a játékot miért nem állítják meg azon nyomban. Utána történhet sérülés, vagy netalán egy olyan lábtörés, amely miatt véget érhet egy karrier. Lélektanilag sem jó, sem a szurkolóknak, sem a játékosoknak, ezáltal a játékvezetőknek sem.

– hangsúlyozott, majd a zászlógyűjteménye felé fordult.

Az AC Milannál is szívesen látják

Irigylésre méltó, mennyi nagy presztízsű mérkőzésen van túl Szilágyi Sándor, akitől azt kértük, idézze fel a számára legkedvesebb találkozókat. – Szerencsére annyi meccs van a hátam mögött, hogy nem is tudom melyikre gondoljak. Asszisztáltam Porto–AC Milan találkozón, AC Milan–Koppenhága és AC Milan–PSV Eindhoven összecsapáson, a San Siróba már „hazajártam”. Az olaszok előtt le a kalappal, mindig óriási segítőkészséggel fordultak hozzánk, mindig örömmel fogadtak bennünket, és ami a falamon is díszeleg, azokkal az ajándékokkal is ők láttak el. A történethez hozzátartozik, hogy sokan akkor csak háromévenként mehettek külföldre, szerencsés vagyok, hogy az engedélyemmel én mindig utazhattam. Ezáltal sok ismerősömnek én hoztam farmert, vagy márkás holmikat. Hatalmas élmény volt a Glasgow Rangers–Olympique Marseille rangadó is, ahol a sok fanatikus csak az utolsó pillanatokban érkezett a stadionba, amely színültig megtelt, és káprázatos hangulat uralkodott. Egy Ajax–Bayern München mérkőzésen is ott voltam a pálya szélén, de még a francia–angol válogatottderbin is lengettem. Névre szóló zászlót kaptunk még az FC Barcelonától is. A Paris Saint-Germain–Real Madrid UEFA-kupa-negyeddöntőn is közreműködtem. Hihetetlennek tűnt, hogy a rangadót megelőző reggel még Kerekestelepen ébredtem, aztán kora délután már az Eiffel-torony első emeletén ebédelhettem a delegáltakkal. Ami pedig a csúcs, az UEFA-kupa fináléja, a Dortmund–Juventus, ennek kapcsán szavakban leírhatatlan érzés kerülget a mai napig – csuklott meg Szilágyi Sándor hangja egy pillanatra.

Mikor az UEFA elnöke Hajdúszoboszlón járt

Szilágyi Sándor azt is felidézte, mikor Lennart Johansson, az UEFA akkori elnöke a feleségével Hajdúszoboszlón nyaralt. Az Európai Labdarúgó-szövetség akkori első embere leginkább azt élvezte, hogy itt nem ismeri fel senki. – Kedves emlék, mikor itt volt, és vendégül láthattuk. Angolul alapfokon beszélek, de így is a szívünkbe zártuk egymást, nagyszerű volt az a néhány nap, amelyről több képem is van a féltve őrzött albumomban. Puhl Sanyi sem hitte el, hogy az úriember itt van, de telefonban mondtam neki, hogy azonnal jöjjön, mert nagy élmény lesz. Egy csárdában megkóstolta a legízletesebb magyar ételeket, akkor például Makray Balázs, a DVSC mostani cégvezetője tolmácsolt. Az elnök annyira jól érezte magát, hogy a családommal együtt meghívott bennünket a londoni Bajnokok Ligája-döntőre, ahova aztán el is mentünk. A nemzetközi szövetségnél azóta már kicserélődött a garnitúra, de az MLSZ-nél sincs már annyira személyes kapcsolatom senkivel, mi már csak történelem vagyunk – mondta.

Baggiótól piros lapot kapott

Szilágyi Sándor azt a képet is megmutatta, mikor játékvezetőként a világbajnoki ezüst- és bronzérmes olasz válogatott csatárral, Roberto Baggióval fotózkodott. Az egykori partjelző szerint minden idők egyik legnépszerűbb itáliai labdarúgója számára szimpatikusak voltak, és jól elbeszélgettek egymással. – A legnagyobb világsztárokkal is közvetlen viszonyban álltunk. Mikor bejött hozzánk az öltözőbe Baggio, nem játszott. Hozott számunkra egy piros lapot, amit felmutatott nekünk – idézte vissza nevetve.

A DVSC cégvezetőjeként a sikerkorszakban

Amikor 2002-ben Szima Gábor lett a Debreceni VSC többségi tulajdonosa, Szilágyi Zoltánt kereste meg és kérte fel a klub cégvezetőjének, ezáltal a futballgyűjteménye tovább bővült. – Meglepetésként ért, mikor felkeresett, hiszen addig csak látásból ismert, nem álltunk közvetlen kapcsolatban. Rendkívül sokat köszönhetek neki, hogy egy ilyen fontos pozícióban bizalmat szavazott nekem, feladataim igyekeztem minél jobban ellátni.

Szima elnök úrral a második találkozásunkkor azt mondtam, az legyen a cél, hogy BL-döntőig visszük a DVSC-t. Noha akkor még viccelődtem, és tényleg valótlant mondtam, akkor még csak álmodoztunk arról, ami később valóra vált. Eleinte hatan dolgoztunk napról napra azért, hogy a DVSC a lehető legsikeresebb legyen. Lehet kritizálni az akkori klubvezetés munkáját, de az eredmények önmagukért beszélnek. Költséghatékonyan, szigorú gazdálkodással a körülményekhez képest kihoztuk a maximumot, és történelmi sikereket értünk el. Lépésről lépésre építkeztünk, a Vágóhíd utcai sártengertől a Bajnokok Ligája főtáblájáig jutottunk – gondolt vissza.

Hol a stadion?

Szilágyi Sándor arról álmodozott, és minden erejével azon volt, hogy a DVSC egy nemzetközi szinten is elismert klub legyen, amely megfelelő infrastruktúrával rendelkezzen. Mesélt arról, hogy újítottak fel öltözőket, majd az Oláh Gábor utcán bővítették a lelátókat. Az MLSZ és az UEFA előírásainak mindemellett meg kellett felelni. – Most néhány mondatban el tudom mondani, de akkor több hónap alatt tudtunk olyan stadiont keríteni, ahol a Loki lejátszhatja a nemzetközi meccseit. Volt olyanról is szó, hogy a csapat majd Nagyváradon vagy Diósgyőrben játszik, de nehéz volt olyan stadiont találni, amely minden körülménynek megfelelne. Végül játékosaink Nyíregyházán és az újpesti Szusza Ferenc Stadionban is pályára léptek, amikor pedig a BL-ben a playoff körbe jutottunk, gyakorlatilag csak a Puskás Ferenc Stadion volt arra félig-meddig alkalmas. A munkánkért az kompenzált, mikor a Levszki Szófia ellen Varga Józsi belőtte a DVSC második gólját. Hatalmas erőfeszítést tettünk meg a háttérben azért, hogy ez létrejöjjön. Nagy Feri bácsinak, az akkori gondnoknak is nagyon sokat köszönhetünk. Égőket cseréltünk, reflektorokat poroltunk, kiadványokat gyártottunk. Nagy fejtörést okozott, a létesítményben még statikai súlymérést is elrendeltek, így engedélyezték, hogy az alsó karéjban helyet foglaljanak a szurkolók. Akkoriban egyébként a megfelelő edzéslehetőség megteremtése is nagy kihívást jelentett. Sokat küzdöttem, hogy minél jobb feltételek közt készülhessen a csapat, Bács Zoltánnak, a Debreceni Egyetem kancellárjának, valamint Nagy János rektornak hathatós segítségével ennek eredményeképp sikerült megvalósítanunk a Pallagi Edzőcentrumot. Noha nem mindig tudtam megvalósítani az ötleteim, de sok elképzelésem haladt jó úton – fogalmazott.

Orbán Viktorral is beszélt

Mikor Varga Józsefnek a Levszki Szófia elleni találata után negyvenezer ember tombolt a Puskás Ferenc Stadionban, Szilágyi Sándor felment a lépcsőn, majd közvetlenül előtte ott állt a miniszterelnök. – Orbán Viktornak vezettem régen még kispályás meccset is, így felismert. Arról beszéltem, hogy Debrecen megérdemelne egy stadiont, a miniszterelnök pedig megígérte, meg is fog épülni a létesítmény. Akkor aláírattam vele egy labdát, ami szintén a gyűjteményben díszeleg. A Nagyerdei Stadion megnyitóján aztán ismét közvetlenül beszélgettünk, és mondta, hogy mindig igyekszik valóra váltani az ígéretét. Bár az új stadionnál volt egy olyan elképzelésem, hogy termálvízzel fűtsünk, és a tetőszerkezetet napkollektorral építsük ki. Ugyan ez nem valósult meg, így is nagyon büszkék voltunk a létesítményünkre – mondta.

Büszke rá, amit elért

Szilágyi Sándor azt is megosztotta, hogyan érzi magát mostanában, és mivel telnek mindennapjai.

– részletezte.

Puskás Ferenc is meglátogatta

Arról is szó esett, hogy gyűjteménye egyik legékesebb darabja a Puskás Öcsi által aláírt baseballsapka. Az egykori sikeres játékvezető Puskás Ferenccel Debrecenben találkozott. – Éppen dolgoztam, mikor a szomszédban lévő cégtől átjöttek, hogy Puskás Ferenc személyesen engem keres. Lehidaltam, nem hittem a szememnek, ott állt előttem. Ismerte az édesapámat, a „Kalapácsost”, és azzal is tisztában volt, mit értem el a játékvezetés terén. Nekem aláírt egy sapkát, a többi kollégámnak pedig vittem dedikált pólókat.

– hangoztatta.

A dobogóra várja a Lokit

Az egykori cégvezető és klubmenedzser életének a labdarúgás már nem szerves része, de bérletes tagként rendszeresen látogatja a DVSC mérkőzéseit. Úgy látja, hogy a klub kilábalt a hullámvölgyből, aminek végtelenül örül. Szerinte a csapatnál ismét összeállt egy olyan stáb, amely képes arra, hogy nemzetközi szintre vezesse a Lokit. Azonban kiemelte, ehhez hosszú távon is kellenek jó játékosok, sok szurkoló, valamint az anyagi jólét is nélkülözhetetlen. – Jelenleg már nincs rálátásom a szervezet működésére, egyszerű szurkolóként érkezem a meccsekre, és szorítok, hogy nyerjenek. Megmaradt persze mindegyik debreceni játékossal a kapcsolatom, Bernáth Csabától Dombi Tibin át Sándor Tamással és Madar Csabával rendszeresen találkozok. Ami a mostani szezont illeti, nehéz megjósolni egy tizenkét csapatos bajnokságban, hogy hova érhet a DVSC. Mérkőzésről mérkőzésre lehet kapaszkodni, és akkor a dobogón is végezhetnek.

– zárta Szilágyi Sándor.