Olimpiai selejtező

2024.04.11. 16:54

Kézilabda: Így kell kezdeni egy tornát, győzelemmel hangoltak a magyarok a pénteki rangadóra – fotókkal

Szép góloknak tapsolhatott a Főnix Aréna közönsége. Gyorsan kiderült, hogy a kézilabda nem az a sportág, ahol egy súlycsoportban van Magyarország és Nagy-Britannia.

Molnár Szilárd

Fölényesen győzött a magyar válogatott

Forrás: Czinege Melinda

Magabiztos győzelemmel kezdte a debreceni rendezésű olimpiai selejtezőtornát a magyar női kézilabda-válogatott, miután 49–11-re verték Nagy-Britanniát a csütörtöki nyitónapon. Igen, Nagy-Britanniát, mert az eredeti magyar-svéd-japán-kameruni négyesből utóbbiak nem tudták vállalni az utazást, így helyettük a nemzetközi szövetség Nagy-Britannia női válogatottját kérte fel az indulásra. A britekről annyit tudni érdemes, hogy a rendező jogán szerepeltek a 2012-es londoni olimpián, amelyen a 12. (utolsó) helyen végzetek 5 vereséggel, sem előtte, sem azóta nem jutottak ki semmilyen jelentős nemzetközi eseményre. Debrecenbe gyakorlatilag az U21-es csapatuk érkezett kiegészülve négy felnőtt korú kézilabdázóval, így valószínűleg idén sem lesznek ott az olimpián, mert nehezen lehetett elképzelni, hogy legalább két együttest maguk mögé utasítanának a tornán, ugyanis az első kettő helyezett kvalifikál a párizsi játékokra.

Magyaros kézilabda

A Haonnak korábban a Debrecen városa által éppen csütörtökön Pro Urbe díjjal kitüntetett Köstner Vilmos úgy vélekedett a szigetországiakról, mivel a sportág náluk még gyerekcipőben jár, minden bizonnyal nagy különbségű győzelmek fognak ellenük születni mindhárom találkozón. Magyarország válogatottja ezúttal a Szemerey Zsófia – Győri-Lukács Viktória, Klujber Katrin, Vámos Petra, Füzi-Tóvizi Petra, Kuczora Csenge, Szöllősi-Schatzl Nadine sorral kezdett, az első gólt pár másodperc után Győri-Lukács szerezte a jobb szélről, majd a másodikat is. A második percben a szigetországiak is gólt ünnepelhettek, Davies volt eredményes. Ám attól kezdve főleg hazai találatokat ünnepelhetett a Főnix Aréna lelátóin helyet foglaló, javarészt pirosba öltözött, nagyjából 3500 főnyi publikum. A játékrész felénél már 10–5-re vezetett a lelkes közönsége által biztatott magyar kézilabda-válogatott. Ahogy nyílt az olló a két együttes között, úgy kezdte egyre inkább rotálni csapatát Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány. A félidő végül 24–6-os magyar vezetéssel zárult, gyakorlatilag már ekkor eldőlt a két pont sorsa.

CM20240411_Magyarország-Nagy-Britannia_kézilabda_HAON (15)
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány
Forrás: Czinege Melinda

Hét a hat ellen sem ment

Kuczora gólja vezette fel a második játékrészt , amely ugyanabban a mederben folytatódott, mint ahol fordulás előtt abbamaradt. Percről percre nőtt a különbség a két együttes között, Nagy-Britannia egy idő után 7 a 6-ra állt át támadásban, de ez is visszafelé sült el, Magyarország válogatottja egymás után dobta a szerzett labdákból az üres kapus gólokat. Láthatólag még nagyon sokat kell tanulniuk a kézilabda nevű sportágról a briteknek, de egy ilyen torna remek alkalom a fejlődésre. A meccs végül 49–11 lett a magyar válogatott javára, ez a 60 perc jó felvezetés volt a svédek elleni, pénteken 18 órától kezdődő csoportrangadóra. 

A nap másik debreceni mérkőzésén Svédország 35–28-ra győzte le Japán együttesét.

A tények

Női olimpiai selejtező, 1. mérkőzés

Magyarország–Nagy-Britannia 49–11 (24–6)

Főnix Aréna, 3500 néző. Vezette: Lemes, Sosa (uruguayiak)

Magyarország: Szemerey – Győri-Lukács 5, Klujber 5 (1), Vámos P. 1, Füzi-Tóvizi 5, Kuczora 2, Szöllősi-Schatzl 5. Cserék: Janurik (kapus), Debreczeni-Klivinyi 3, Márton G. 4, Papp N. 1, Pásztor 6, Kácsor 1, Faluvégi 7, Bordás, Simon P. 4.

Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

Nagy-Britannia: Stephanides – Luke, Kesselring 1 (1), L. Davies 4, Warren 3, Gowland 2, Lacou. Cserék: O'Sullivan (kapus), Saunders 1, D. Davies, Thornewell, Salter, Woodiwiss, Rayner, Tubacka, Steeples.

Szövetségi kapitány: Mark Hawkins

Kiállítások: 2 perc, illetve 6 perc.

Hétméteresek: 2/1, illetve 2/1.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában