Tatár Imre: Előfordult, hogy a kollégámat a bokájától a fejéig több ezer köpés terítette be félidőre

A vármegyei foci egyik szépsége, hogy – főleg az alsó osztályokban – a labdarúgás szeretetéért játszanak a csapatok és a játékosok. De így vannak ezzel a bírók is, így más a miliője egy ilyen összecsapásnak, ami persze nem jelenti azt, hogy itt ne tudna felforrósodni  a hangulat. Sőt, mivel itt tényleg az érzelmek dominálnak, sokkal gyakoribb egy-egy forróbb szituáció kialakulásas, amit a pályán lévő játékvezetőnek kell kezelnie. Tatár Imre megkerülhetetlen alakja a vármegyei labdarúgásnak, több mint két évtizede fújja a sípot, rengeteg nagy derbin működött közre a régióban, ezért ha valaki, ő tudja, mit is jelent ”fekete rigónak” lenni a vármegyei pályákon.

Tatár Imre számára bulinak indult a játékvezetés

 A kiváló szakember a Haonnak elevenítette fel a pályafutását, az interjúból többek között kiderül:

• szerinte mi szükséges ahhoz, hogy valaki jó játékvezető legyen
• milyen a viszonya a játékosokkal, vezetőkkel, szurkolókkal
• miként látja a vármegyei játékvezetés helyzetét
• mi a véleménye a VAR-rendszerről.

Számon tartod, mennyi mérkőzés van már a hátad mögött?

Eddig 24 teljes szezont húztam le, mikor elkezdtem a játékvezetést, akkor négyet, hatot, nyolcat is vezettem egy héten. Ha csak ebből indulunk ki, akkor 60-80 mérkőzéssel nyugodtan számolhatunk egy évben, így 24 esztendő alatt összejött 1500-2000 tétmeccs, és akkor a kispályát, pénzügyes tornákat, nyári, téli felkészülési mérkőzéseket nem is számoltam.

Több ezer meccsen vagy túl, de hogy kezdődött a pályafutásod?

A kezdetek nem voltak egyszerűek, mint ahogy most sem az. Én 1999. augusztus 19-én vizsgáztam. Van egy jó barátom, Orosz Laci, akivel együtt focizunk a mai napig kispályán. Lacika egyszer azt mondta nekem, nézd már Imike, indul egy játékvezető tanfolyam, megyünk? Menjünk! Mind a ketten beiratkoztunk, ő az első alkalommal ott volt, de aztán soha többé nem jelent meg, én végigcsináltam. Nem volt egyébként semmilyen apropója, egy jó bulinak tekintettük.

Ahhoz képest, hogy csak egy jó bulinak indult, elég hosszú lett ez a buli.

Mert egy idő után ez már nem hobbi lett, hanem hivatás. És ez a hivatástudat végigkísérte az egész pályafutásunkat. Eleinte nem pénzkérdés volt, mert akkoriban rendkívül alacsony díjazás mellett fújtuk a sípot, de ma már azt mondom, még majdnem egy másodállásnak is befér. Manapság már a gyerek, serdülő és ifjúsági mérkőzések is megfelelően honoráltak. Tehát 10-15 ezer forintot akkor is hazavisz egy tizenöt-tizennyolc éves fiatal, ha csak délelőtti gyerek vagy serdülő meccset vezet. Sokan ennyiért dolgoznak sokszor egész napokat, és itt nem lesz kérges az ember keze, nem lesz izomláza a lapátolástól. Hiszem, hogy ez segít bevonzani az utánpótlást, illetve megtartani az idősebb játékvezetőket, mert nem ritkán 200 ezer forintos nettókat utalnak ki egy bírónak havonta. De hangsúlyozom, azért itt is meg kell dolgozni alaposan, szorgalmasnak és elhivatottnak kell lenni. De ne csak a pénz legyen szem előtt, a játékvezetői kar egy nagyon jó közösség, ahol életre szóló barátságokat lehet szerezni. Számíthattok egymásra szakmailag és a magánéletben is, ha úgy van. Nyilván a fiatalabb generáció a különbségek okán már nem ápol olyan közeli barátságot az idősebb játékvezetőkkel, de megtaláljuk a közös hangot velük is. Erre nagyon jó lehetőséget nyújtanak az edzőtáborok, az év végi bankett, ahol bizony egy húszéves fiatal, meg egy velem korú, 50-60 éves öregember szépen el tud pálinkázni.

Milyen gyorsan tudtál feljutni a ranglétrán?

Ez érdekes. Koroknai Józsi bácsi volt az oktatási bizottság vezetője, előtte vizsgáztam, és megkérdezte az utolsó kérdésként, hogy mit szeretnék elérni a játékvezetésben. Mit is lehet erre mondani? – gondoltam magamban. Jó lenne NB III.! Na jó, hát ha az nem is, de egy jó kis megyés bíró még lehet belőled. Ehhez képest 2001-ben már NB III.-ban lengettem, 2002-ben meg már levezettem az első mérkőzésemet abban az osztályban.

Melyik osztályban vezettél legszívesebben mérkőzést?

Az NB III. A régi rendszerben lévő NB III. szerintem felért a jelenlegi másodosztály színvonalával. Elképesztő impulzusokat adott. Többezres nézőszámok előtt fújtam a sípot olyan bajnokikon, amelyek az első helyről, vagy éppen a kiesésről döntöttek, egy végletekig kiélezett bajnokságban. Olyan parázs meccsek voltak, amiket manapság már nem látunk, még talán a televízióban sem.

Mint tengerben a cápák

Az ilyen parázs találkozók levezetésére minden játékvezető alkalmas?

Sok olyan kolléga van, aki csak asszisztensi szerepet vállal, mert így kicsit a háttérben maradhat, és maga elé tolhatja a játékvezető karakterét. Nem mindenki alkalmas minden munkára. Én például tériszonyos vagyok, tehát nem építenék tetőket. A játékvezetés is pontosan ugyanilyen, akinek megvan a megfelelő habitusa ehhez, az a játéktéren is tud érvényesülni. Akinek nincs, és egy kissé visszahúzódóbb, annak inkább azt javasoljuk, hogy az asszisztensi vonalon menjen tovább.

Ez olyan, mint a tengerben a cápák: ha megérzik a vérszagot a játékosok és az edzők, akkor baj van?

Pontosan. Ha megérzik a játékvezetőn a bizonytalanságot, akkor azt meglovagolják. Elég, ha csak egyszer akarsz jó fej lenni, s nem adsz sárgát, úgy élnek vissza vele, hogy a végén már az egész mezőny elköveti azt a szabálytalanságot, hiszen ha már egyszer nem adtál lapot, akkor szerintük soha nem fogsz.

Érdekes kérdés ez, hiszen a vármegyei fociban amatőr játékosok vannak, jó részük tényleg a futball szeretete miatt játszik.

A labdarúgás és a játékvezetés szabályai ugyanúgy érvényesek az alacsonyabb osztályra is, de – és itt jön a nagy de –, ez egy kis ivó, míg az országos vagy a nemzetközi játékvezetés pedig egy szép kávéház. És bizony itt az ivóban mások a vendégek, akikkel másképp kell beszélni. Ha egy kis faluban olyan megjegyzést tesz a játékos, ami nem mikrofonba illik, de látszik rajta, hogy kötőszóként használja, akkor nem feltétlenül kell előrántanunk a piros lapot, pedig a szabály azt mondja. De tudnunk kell kezelni őket, mert ezek a srácok nem atomfizikusok, hanem labdarúgók, akik tudnak vehemensek lenni, elfogultak a saját csapatukkal szemben, és sajnos tudnak elfogultak lenni a játékvezetői tevékenységgel szemben is, ezért nem mindig szabad a szabályok szellememében vezetni.

Előfordult olyan szituáció, amikor nem érezted magad biztonságban mérkőzés közben?

Volt olyan NB III.-as mérkőzésünk Nyírkarászon, hogy a játéktér feljárása közben megállt négy csapatszállító busz, és kutyákkal, rendőrökkel vették be a pályát. Azt hittük, valamilyen kutyakiképzés lesz, dekiderült, hogy a mérkőzés biztosítására érkezett 30-40 rendőr. Mire kifutottak a csapatok a játéktérre, már 700 nyírkarászi drukker volt a pálya mellett. Ez a 700 ember az asszisztensként jelen lévő Muszka Zoli kollégám mögött helyezkedett el, és úgy mozgott, ahogy ő oldalazott. Elképesztő volt, olyan, mintha egy nagy méhkas zsongott volna folyamatosan a kolléga mögött, és félidőre Zolit a fejétől a bokájáig több ezer köpés terítette be. Nyilván, ha megkérdeznénk tőle, hogy érezte magát annak dacára, hogy 30-40 rendőr biztosította a mérkőzést, azt mondaná most is, hát az ott elég meleg volt. A játéktéren is ugyanez a fenyegető légkör volt érezhető már az elejéről, és ennek elejét kellett venni. A nyolcadik percben rohant felém egy nagy, magas fekete göndör hajú srác üvöltve, hogy nem hiszem el, hogy ezt nem fújod le. Visszafordultam, majd felnéztem, mert a játékos vagy harminc centivel volt magasabb nálam. Uram, ön egy NB III.-as mérkőzésen van, ön a csapatkapitány, és ha jól tudom tanárember. Ezt a példát mutatja a csapatának? Na ezután ez a játékos magába nézett, és lecsendesítette a társait, onnantól olyan volt a mérkőzés, mint minden normális bajnoki. Holott Nyírkalászra gyakorlatilag büntetésből mentünk meccset vezetni, mert ott félelmetes volt a légkör. Minden olyan ítélet, ami a hazai csapat ellen történik, komoly konfliktus forrása lehet: egy les miatt visszavont gól, egy sárga lapos határeset megítélése, egy kiállítás, ezek mind olyan történetek egy játékvezető ténykedésében, amit később felróhatnak neki. Nyilvánvalóan egy játékvezető tudja, mit miért csinál egy mérkőzésen, és ezt el is tudja ott adni, ha megfelelő tekintélye van.

Gondolom számos vicces, vagy furcsa dolog is történt azokon a meccseken, amelyeken közreműködtél.

Minden szezonban belefutunk egy olyanba, hogy kutya, bárány, macska vagy kecske beszalad a pályára. Ilyenkor persze meg kell állítani a játékot, és valahogy eltávolítani az állatot. Ha más furcsaságról van szó, talán a legemlékezetesebb pofára esésem az egy Sárrétudvari–Hajdúsámson meccsen történt. Megítéltem egy büntetőt a Sámson javára, és Szabó Balázs beállt a labda mögé, hogy elvégzi a büntetőt. Megadtam a jelet a tizenegyes elvégzésére, erre fogta, és hazagurította a kapusnak. Jót röhögött mindenki a pályán és a nézőtéren is, én is mosolyogtam, de azért hú, így már régen nem égettek le. Eltelt pár perc, megint felrúgták a játékost, aki térdre rogyva, két kezét az égre emelve kérdezte: „Spori, hát nem hiszem, hogy nem látta?” Mondtam neki, hogy álljon föl, úgyis csak hazagurítaná a kapusnak. Egy-egy. Szabó Balázzsal onnantól soha többé nem volt problémám. Addig mindig harcoltunk a pályán, de ez pontot tett erre, azóta nagyon jó viszonyban vagyunk.

Mostanában egyre gyakrabban érkeznek kritikák a játékvezetők felé. Te hogy látod, a játékvezetés színvonala jobb, rosszabb, vagy pont ugyanolyan, mint a vármegyei focinké?

Én meccs közben azzal szoktam sokszor letörni egy nagyképű focista szarvát, hogy a tudja maga, én ki vagyok kérdésre azt válaszolom: tudom, egy megye 1-es labdarúgó, én meg egy megye 1-es játékvezető, egy osztályban működünk, gyakorlatilag egy szinten vagyunk. De visszatérve az eredeti kérdésre, igen, sajnos egy kicsit mintha csökkent volna a játékvezetésünk színvonala. Rengeteg idős, rutinos játékvezető hagyta el a pályát, és ez érződik, mert nincs, aki átadja a rutint a fiatal kollégáknak, akik így a saját kárukon tanulják meg, a gyakorlatban mi működik, és mi nem.

Több álommeccse is van

Te hogy tudtad megoldani annak idején a család, munka, játékvezetés jelentette Bermuda-háromszöget?

Nagyon szerencsés vagyok, mert  a feleségem rendkívül toleráns. Úgy gondolom, a támogatása nélkül ezt a 24 évet nem lehetett volna végigcsinálni. Az, hogy minden hétvégén, sokszor szerdán is úton vagyok és meccset vezetek, három gyerek mellett ezt csak úgy lehet, ha támogatást kapok, nem pedig támadást. Nyilván, ha a feleségem azt mondja, hogy ne menj, mert szükségünk van itthon rád, akkor valószínűleg azt mondom, rendben, visszább veszek. Ám ha egy játékvezető behúzza a féket, és kevesebb mérkőzést vállal, azzal természetesen egyenes arányosan csökken a lehetősége az előrejutásra. Tehát nagyon nehéz ezt összehangolni.

El tudsz menni úgy a vármegyében bármelyik településre, hogy ne ismerjenek fel?

Nem. Mindig akad valaki, legyen szó szurkolóról, játékosról vagy vezetőről, aki odaszól, rám köszön, hogy mi újság, hogy vagy spori? A nevemen szólítanak, Tatár úr, Imikém, de régen láttalak. Mindig visszaköszönök természetesen, de ennyi eltelt idő és emlék után nem mindenkit tudok már hova tenni.

Inkább ez legyen, minthogy utánad köpjenek az utcán. 

Persze, na de ehhez kellett a 24 levezetett év. Eleinte, mikor még fiatal játékvezető voltam, néztem az öregeket, hogy ezek mindenkit ismernek? Bárhová mentünk, ölelgették, a keresztnevükön szólították őket, de ők is ismerték a helyieket. Mára én is ismerem, minden városban meg tudnám mondani a vezérszurkoló nevét, és már mi is öleléssel köszöntjük egymást. Egy idő után a csapatok kiismerik a játékvezetőt, tudják, hogy aki épp odamegy, annak mi az elvárása. Sok csapat van, ahol kedvében járnak a játékvezetőnek, de akad olyan is, ahol ellenségképet látnak benne, ám én úgy gondolom, hogy a jó működéssel, korrekt magatartással el fogjuk érni előbb-utóbb, hogy az egész vármegyénk jól viszonyuljon a játékvezetéshez.

Létezik, létezett számodra olyan álommeccs, amelyen szívesen fújtad volna a sípot?

Barcelona-szurkoló és Chelsea-drukker vagyok, így ennek a két csapatnak örömmel vezettem volna. Itthon vezettem DVSC-Diósgyőr meccset – a Lokinak egyébként sok felkészülési találkozóján működtem közre –, annak nagyon jó feelingje volt, de kipróbáltam volna magam egy Loki–Fradi, vagy egy Fradi–Újpesten is, mert ezek nagy kihívást jelentenek a légkör miatt.

Amikor leülsz a kanapéra, és nézel egy meccset, háttérbe tudod szorítani a játékvezetői énedet?

Nézd, természetesen akad olyan szituáció, amikor nem értünk egyet a kolléga pályán hozott döntésével. Ha kirívóan kérdőjeles, akkor előfordul, fölhívom egyik-másik barátomat, hogy nézed-e a meccset. Azt tudomásul kell venni, hogy a játékvezető az adott pillanatban egy szemszögből látja a szituációt, és annak megfelelően kell, hogy megítélje. Ha az a pillanat, amit befotóz magában, szerinte egy szabálytalanság, akkor felveszi a sípot, megfújja. A televíziós közvetítésekben és a VAR-szobában már vissza lehet nézni lassításban, tizenöt szögből, amiből kiderülhet, hogy esetleg nem is történt semmi. Na de mielőtt pálcát törünk a játékvezető felett, a felvételen azt is látjuk, hogy hány méterre, milyen szögben állt, és abban a szögben mit láthatott.

Ha már szóba került a VAR, te miként vélekedsz róla? Áldás, átok?

Sokszor áldás, sokszor átok. Ha a kedvenceidet sújtja, akkor átok, ha támogatja, akkor áldás. A VAR az egy olyan labdarúgás-idegen dolog, ami amikor én kezdtem, még gondolati szinten sem létezett. Nyilván a technológia fejlődik, nekünk is fejlődni kell vele együtt. Az a baj, ahogy már az elején mondtam, a labdarúgás szabályai egységesek, legyen az a Bajnokok Ligája-döntő, vagy a vármegye II. kiesési rangadója. Ám mára bevezették a gólvonal technológiát, a VAR-rendszert, ami nincs a vármegyében, meg még egy-két osztállyal feljebb sem. Így viszont csak nem egységesek a labdarúgás szabályai. Mert míg ott a játékvezetők megkapják azt a szintű segítséget, amelyek egy jó ítélet meghozatalához szükségesek, addig nekünk egy zászlónk, egy sípunk, egy sárga, meg egy piros lapunk van, és ezzel lényegesen nehezebb elfogadtatni egy adott szituáció jó vagy rossz döntését, mint a VAR esetében. De a labdarúgás ma már nem csak szórakoztatás, hanem üzlet is, így még fontosabb, hogy a nézők jó mérkőzéseket lássanak teljesen korrekt ítéletekkel, még ha utólag is korrigálva, ezért el kell, hogy fogadjuk a VAR-t.