Labdarúgás

2024.06.29. 20:10

Gólzápor a nagy melegben: a DVSC hatot rúgott a Cigándnak

A Loki is lejátszotta első felkészülési mérkőzését. A DVSC az Igor Bogdanovics vezette Cigándot látta vendégül.

Haon.hu

Kocsis Dominik duplázott a Cigánd ellen

Forrás: DVSC-archív

Lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését szombaton Pallagon a DVSC, az ellenfél az Igor Bogdanovic vezette NB III-as Cigánd együttese volt. Néhány játékos kisebb sérülés miatt elővigyázatosságból nem lépett pályára, de a találkozó így is jól szolgálta a csapatjáték fejlesztését, ráadásul több fiatal is lehetőséget kapott – írta a dvsc.hu. 

Az első félidőben a nagy hőség ellenére is jó iramú játék zajlott a gyepen, Dzsudzsák Balázs egy gyönyörű szabadrúgásgóllal adta meg az alaphangot, majd Kocsis Dominik használt ki két ziccert, végül a szünet előtt Szűcs Tamás pörgetett közelről a hálóba. 

A második játékrészben főképp a fiatalok kaptak szerepet, a gólzápor pedig nem maradt abba a melegben, a vége 6-3 lett a Loki javára. 

A tények: 

DVSC–Cigánd (NB III.) 6–3 (4–0) 

DVSC: Pálfi – Szécsi, Lagator, Romanchuk, Ferenczi, Manrique, Kocsis, Vajda, Szűcs T., Domingues, Dzsudzsák. Csere: Engedi, Szuhodovszki, Hornyák, Nwachukwu, Senaga, Lénárt, Patai, Perpék, Polozhij, Kyziridis, Ojediran, Kócs-Washburn, Kohut. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic. 

Gól: Dzsudzsák (5.), Kocsis (27., 41.), Szűcs T. (44.), Polozhij (59.), Ojediran (61.), illetve Honchar (50.), Bodan (79.), Jónás (86.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában