Nem volt jég, s ez így volt cool, Nánás–Monostor kettő–null! – fotókkal

Ahogy már beharangozónkban is írtuk, a futball szempontjából nagy nap virradt szombaton, hiszen aznap játszották a Bajnokok Ligája-döntőt, valamint Hajdú-Bihar vármegyei kupadöntő is ekkor zajlott. Minden tiszteletünk a dortmundi és madridi focisták irányába, de számunkra a Hosszúpályiban megrendezett Monostorpályi-Hajdúnánás derbi volt a fontosabb. 

Gyorsan „viharossá” vált a kupadöntő

A bevonulásnál emberes füsttel és petárrdákkal fogadta a csapatokat az Ultras Monostor, a hazai oldalon rögvest felhangzott a Magyar Kupát meg kell nyerni! rigmus. Apropó, ultrák: eredetileg a lelátó közepén lettek volna a hazai fanatikusok, de mivel félő volt, hogy kitakarják a kilátást a sima nézők elől, így egy perc alatt megegyezetek a monsotori vezetőkkel, hogy ezúttal a tribün egyik szélére vonulnak, és onnan buzdítják kedvenceiket. Még el sem ült a füst, amikor megszerezte a vezetést a piros-kékben focizó Hajdúnánás: egy szép kiugratást követően Kompár Bálint, mintha a világ legtermészeteseb dolga lenne, gurított higgadtan a kapuba a kimozduló Bákonyi Norbert mellett a második percben.

A számukra kellemetlen kezdet után a fekete mezes Monostorpályi megpróbálta a kapuja elé szorítani a vendégeket, ám a nánásiak a legtöbbször igyekeztek higgadtan megoldani a a szituciókat, és kiugratni valamelyik támadójukat. „Cselezd le, mint a büdös sz.rt!” – jött a mesteri tanács az egyik kispadról – hogy melyikről, az nem fontos –, a célszemély pedig szófogadó játékos módjára igyekezett is ennek eleget tenni, arról már nem ő tehetett, hogy az első cselló után megszabadították az egyensúlyától. Bár az idő – akárcsak a kezdés előtt betoppanó tudósítónak felajánlott szomjoltó nedű – egészen kiváló volt, elég hamar viharossá vált az összecsapás. Elszabadultak az indulatok, volt ott vétlennek titulált fejelés, aztán két utánrúgás, egy sárga lap, illetve két, kissé ideges vezetőedző, akik mondták a magukét. A 16. percben már másodjára villantotta fel a sárga lapot Csiszár Krisztián játékvezető, akinek valljuk be, nem könnyítették meg a dolgát a játékosok.

A 28. minutumban ismét besípolt a balhéjelző, egy elkésett becsúszást követően forrósodtak fel újra az indulatok. Az első ijedtségben páran már cserét vizionáltak, de szerencsére a hazaiak 99-ese, Kónya Márió tudta folytatni. Ettől függetlenül a vétkes Újvári nem úszta meg sem a lapot, sem a nézőtéri szidalmakat. A csatár aztán a mennybe mehetett volna, de ordító ziccerben tőle szokatlan módon a kapusba pofozta a játékszert. Daróczi Péter, a vendégek edzője nehezen akarta elhinni, hogy nem vezet 3–0-ra a csapata. Felharsant a Harcoljatok! rigmus, illetve egy hajókürtre hajazó hang is belehasított a hosszúpályi délutánba. Félidőig már nem változott az eredmény, kétgólos vendégvezetésnél vonultak pihenőre a csapatok.

Jó volt a lapjárás

A szünetben beszélgetve a hazai szurkolókkal kiderült, bíznak a fordításban, de ha választani kellene a kupagyőzelem és az NB III.-ba jutásról szóló osztályozó sikeres megvívása között, utóbbit választanák. Egyik mester sem gondolta úgy, hogy változtatni kellene, ám a második játékrész elején ez gyorsan megváltozott. Míg a hazaiak taktikai megfontolásból cseréltek, a vendégek sérülés okán: Linzenbold Zsolt vélhetően ujjtörést szenvedett, így nem tudta folytatni a játékot. A 61. percben Gyügyei Zoltán szabadrúgásból döngette meg a felső lécet, de a hazai nézők nagy bánatára kifelé pattant a labda. Pár pillanattal később Újvári léphetett ki egyedül, de hiába tolta el a kapus mellett is a labdát, kisodródva végül csak az oldalhálót rezgette meg a bajnokságot 24 góllal záró támadó. Ő a pályán, míg edzője, Daróczi Péter a kispad előtt fogta a fejét a kihagyott helyzet után. Újabb áldozatot követelt a mérkőzés, hazai oldalon a cserét is le kellett cserélni: Erdős Benjámin a vádliját fájlalva hagyta el a játékteret.

Alapos családfakutatás vette kezdetét a pályán, leginkább a nőnemű rokonokat találták meg a felek, ami csak olaj volt a tűzre. Az eredmény négy piros lap: a nánásiaktól Csatári Dávid, míg a hazaiaktól Kónya Márió állt ki, majd a csetepaté végeztével Bereczky Bence edző, és a korábban lecserélt Bíró Péter is az öltöző felé vette az irányt. Pár minutum elteltével jött az újabb purparlé, Fűzfői Márknak is jutott meleg víz a zuhanyzóban, így a hazaiak kilenc emberre fogyatkoztak. Természetesen ezt már a hazai nézők sem bírták cérnával, szólt ott minden, mi szem-szájnak ingere.

A lefújás után újfent kiderült, miért szerethető a vármegyei labdarúgás: azok a játékosok és szakemberek, akik a kilencvenvalahány perc alatt időnként erőseket mondtak egymásnak, immár lehiggadva, mosolyogva gratuláltak kölcsönösen egymásnak. Az a furcsa eset állt elő, hogy a hármas sípszót követően mindkét csapat ünnepelt: a nánásiak a megérdemelt kupagyőzelmet, míg a monostoriak az ugyancsak vitathatatlanul jogos bajnoki címet.