Tenisz

2024.07.25. 11:29

Egyesben és párosban is búcsúzott a romániai tornától Bondár Anna

Egyik negyeddöntőben sem volt szerencséje a HSE versenyzőjének.

Haon.hu

Bondár Annának ezúttal nem volt szerencséje

Forrás: NS-archív

A Hajdúszoboszlói SE kiválósága, Bondár Anna ezen a héten a romániai Jászvásáron (Iasi) zajló, 267 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán mérettette meg magát, de szerdán egyesben és párosban is kiesett a versenyből, áll az MTI közleményében.

Bondár Anna egyesben a negyeddöntőben búcsúzott

A nyolcadik helyen kiemelt Bondár Anna számára egyesben a negyeddöntő jelentette a végállomást. A világranglistán elfoglalt 99. helyével a legjobb magyarnak számító játékos szerdán párospartnerével, a szerb Olga Daniloviccsal (148.) találkozott és egy szorosabb (5:7), majd simább (2:6) szettben, 1 óra 49 perc alatt maradt alul.

Párosban sem jött össze a továbbjutás

Bondár Anna a szerb Olga Daniloviccal az oldalán két játszmában kikapott a negyedik helyen kiemelt Angelica Moratelli, Sabrina Santamaria olasz, amerikai kettőstől a páros verseny negyeddöntőjében. Bondár és társa hamar 3:0-s hátrányba került, azonban két brékkel egyenlített. Az esélyesebbnek tartott olasz, amerikai duó rendezte sorait és háromnegyed óra alatt előnyhöz jutott. A második játszmában 1:1-nél vette el a Moratelli, Santamaria kettős riválisa szervajátékát, és már 4:3-ra vezetett, amikor eső miatt az összecsapás közel két és fél órára félbeszakadt. A folytatásban Bondáréknak ugyan volt három bréklabdájuk, de nem éltek vele, így végül 6:3-ra elbukták ezt a szettet és vele a meccset is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában