DEAC

2024.07.14. 17:19

Lejátszotta első edzőmeccsét a DEAC futsalcsapata

A Debreceni Egyetem alakulatában mindenki játéklehetőséget kapott Tihanyi Csaba vezetőedzőtől.

Haon.hu

A DEAC csapata

Forrás: DEAC

Az NB I.-es DEAC férfi futsalcsapata néhány nappal ezelőtt megkezdte az alapozást az új szezonra, írja a debreceniek hivatalos oldala. Tihanyi Csaba legénysége a felkészülés első hetét az élvonalba feljutott TFSE elleni edzőmeccsel zárta pénteken. A két gárda megállapodása szerint a találkozó három harmincperces etapból állt.

A fővárosiak kétszer is megszerezték a vezetést, ám előbb Vass Ottó, majd Krajnyák Zsolt góljával egalizáltak az egyetemisták. A hajrá a fővárosiaknak sikerült jobban, így a DEAC 5-2-es vereséggel zártak idei első edzőmeccsét. – Három kapus mellett tizenegy mezőnyjátékos alkotta a keretünket, és mindenkinek bizonyítási lehetőséget adtam. Összességében ez egy ikszes találkozó volt, ám a végén három gólt is kaptunk. A vereség ellenére jól szolgálta a felkészülésünket ez a mérkőzés. Az is kiderült, hogy sok munka vár ránk, de ezzel már az edzőmeccs előtt tisztában voltunk. Ezen a héten főleg erőnléti feladatok szerepeltek a programunkban, ami érződött, mivel a lábak olykor nehezebben mozogtak – összegzett Tihanyi Csaba vezetőedző.

A következő felkészülési mérkőzés majd július 23-án jön, ekkor az előző szezonban az NB I.-ben bronzérmet szerző Nyíregyháza lesz az ellenfél.

Edzőmeccs

TFSE–DEAC 5–2

A DEAC gólszerzői: Vass, Krajnyák

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában