Kosárlabda

2024.08.27. 08:06

3x3 Debrecen: Lejátszották első meccseiket a fiúk az U18-as vb-n – fotókkal!

A hétvégi Women’s Seriest követően hétfőn elrajtolt Debrecenben a 3x3 U18-as világbajnokság. A Lekli József irányította fiúk kissé megilletődött játékkal alulmaradtak a címvédő Németországgal szemben, ám a nap második meccsén kiütéses sikert arattak Katar ellen.

Haon.hu

Katar ellen diadalmaskodtak a mieink

Fotó: KISS ANNAMARIE

Nehéz feladat várt az első mérkőzésen Lekli József tanítványaira, hiszen rögtön a címvédő német válogatott volt az ellenfél, áll a szervezők közleményében. A találkozó elején nagyon bekezdtek a csapatok, egy perc elteltével már 3-3 volt az eredmény. A folytatásban a germánok hasonló ütemben termelték a pontokat, a mieink azonban teljesen megtorpantak, az első szünetig nyolc egymást követő vendég pont került fel a táblára, így hamar komoly bajban voltak Varga Ferencék (3-11). Ezt követően ugyan sikerült rendezni a sorokat, a védelem is kezdett összeállni, de hiába játszottak sokkal bátrabban a magyar fiúk, túl nagy előnyt adtak riválisuknak, így nem volt reális esélyük látótávolságon belülre kerülni, s végül 17-11-es vereséget szenvedtek.

Katar ellen nyert a magyar csapat

A nap második magyar érdekeltségű meccsén a szintén sima vereséggel kezdő Katar ellen javíthattak Gyenge Bálinték. Esélyeshez méltóan kezdték a találkozót, szempillantás alatt 7-1-es előnyre tettek szert. Ekkor azonban a DEAC Kosárlabda Akadémia kiválósága, Varga Ferenc egy szerencsétlen mozdulatot követően megsérült, így hárman voltak kénytelenek folytatni a küzdelmet. Ez sem zavarta meg a magyarokat, érezhetően nem volt egy súlycsoportban a két csapat, hamar kétszámjegyűre nőtt a különbség, sőt, kishíján sikerült lezárni a mérkőzést a második tv szünet előtt (19-2). Sokat így sem kellett várni a befejezésre, Mészáros Ágoston nyolcméteres duplájával végül kialakult a 22-4-es végeredmény, így a továbbjutás sorsa szerdán dől majd el Üzbegisztán ellen.

A nap többi mérkőzésén nem történt nagy meglepetés, a fiúknál a nagy esélyes Egyesült Államok is megnyerte mindkét összecsapását, igaz, a szintén jó erőkből álló spanyolok ellen igencsak megizzadtak. A hölgyeknél Japán és Kína is simán hozta mindkét meccsét, így a két ázsiai óriás között dőlhet majd el a csoportelsőség sorsa.

Folytatódnak a 3x3 debreceni küzdelmei

Kedden a magyar U18-as lányok lépnek pályára, a fiúkhoz hasonlóan rájuk is egy nagyon kemény felmérő vár az első összecsapáson, hiszen 17 óra 55 perctől rögtön az éremesélyes Franciaországgal találkoznak. A nap második mérkőzésén 19 óra 45 perctől Türkmenisztán lesz az ellenfél.

3x3 U18-as világbajnokság 1. nap :

Thaiföld – Marokkó (női) 15-5

Ukrajna – Mexikó (női) 18-14

Egyiptom – Marokkó (férfi) 20-19

Brazília – Spanyolország (férfi) 17-18

Thaiföld – Ukrajna (női) 11-21

USA – Egyiptom (férfi) 22-8

Marokkó – Brazília (férfi) 6-21

Marokkó – Mexikó (női) 8-11

USA – Spanyolország (férfi) 21-18

Üzbegisztán – Katar (férfi) 21-12

Németország – Magyarország (férfi) 17-11

Kirgizisztán – Kína (női) 3-22

Japán – India (női) 21-12

Magyarország – Katar (férfi) 22-4

Németország – Üzbegisztán (férfi) 21-9

Kirgizisztán – Japán (női) 3-21

Kína – India (női) 21-11

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában