NB II.

2024.08.19. 10:45

Bódi Ádámék úgy elverték ellenfelüket, hogy rögtön lemondott a volt Loki-edző

Ez volt a Kazincbarcika első győzelme a szezonban. Varga József egy gólt, míg Bódi Ádám két asszisztot jegyzett a meccsen.

Haon.hu

Bódi Ádám két gólpasszt osztott ki

Forrás: Facebook / Kolorcity Kazincbarcika Sport Club

Vasárnap délután rendezték a Budafok–Kolorcity Kazincbarcika mérkőzést az NB II. 4. fordulójában. A borsodiaknál három, egykor a DVSC együttesét erősítő játékos is pályára lépett: az egyaránt korábbi Loki-közönségkedvenc Bódi Ádám és Varga József, valamint Lucas.

Bódi Ádám, Kazincbarcika, Budafok, Dajka László, DVSC, Debreceni VSC, Loki, NB II., mérkőzés, Varga József
A Kazincbarcika kezdőcsapata, soraiban Bódi Ádámmal, Varga Józseffel és Lucasszal
Forrás: Facebook / Kolorcity Kazincbarcika Sport Club

Bódi Ádám és Varga József:  egy gól, két gólpassz

A borsodiak nagyon elporolták a budafokiakat, az 5–0-s idegenbeli diadalból a mesterhármast szerző Pethő mellett Bódi Ádám és Varga József is jelentős szerepet játszott a győzelemben: előbbi két gólpasszt adott, míg utóbbi állította be a végeredményt egy fejessel a 74. percben.

Az óriási pofon után a hazaiak edzője, Dajka László – aki 2002 tavaszán egy nem túl sikeres fél szezon töltött el a Debreceni VSC kispadján – már a mérkőzést követő sajtótájékoztatón lemondott

Labdarúgás: NB II., 4. forduló

  • Budafoki MTE–Kolorcity Kazincbarcika SC 0–5 (0–3)
  • Budafok, 500 néző. V.: Gaál Á. (Szalai, Horváth Z.).
  • Budafok: Auerbach – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár O. – Szabó B. (Szűcs P., 75.), Sztojka D. (Zuigéber, 65.) – Szerető (Rétyi, 44.), Merényi (Németh M., 44.), Kovács D. (Kun, 44.) – Vasvári. Vezetőedző: Dajka László.
  • Kazincbarcika: Fadgyas – Ternován (Balázsi, 77.), Varga J., Debreceni Á., Demeter M. – Lucas (Ferencsik, 63.), Csatári – Pintér Á. (Szabó M., 63.), Kártik, Bódi Á. (Herjeczki, 71.) – Pethő B. (Katona, 63.). Vezetőedző: Erős Gábor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában