DEAC

2024.09.07. 08:53

Nagy falat volt a Haladás, kikaptak a debreceni futsalosok

A Debreceni Egyetem futsalcsapata már a 11. percben háromgólos hátrányba került. Végül 6-1-es vereséggel zárta a DEAC a pénteki bajnokit.

Haon.hu

A férfi futsal NB I. negyedik fordulójának nyitómeccsén a DEAC a címvédő Haladást fogadta pénteken a DESOK-ban. A szombathelyiek ebben a szezonban is nagy célokat tűztek ki, így nem várt könnyű mérkőzés Tihanyi Csaba legénységére – olvasható a deac.hu-n.

Kikapott a Haladástól a DEAC futsalcsapata
Kikapott a Haladástól a DEAC futsalcsapata
Forrás: deac.hu / Derencsényi István

Nem volt ellenszere a DEAC-nak

Már a második percben megszületett a találkozó első gólja: egy szabadrúgás-variáció után a lekészített labdát Dróth Zoltán lőtte Faragó Ádám kapujába. Nem sokkal később Hadházi Sándor Máté cselezgetett, majd tüzelt, de szerencsére Faragó védett. A DEAC kapusának a folytatásban is többször akadt dolga, ennek ellenére az eredmény egy ideig nem változott. A félidő közepén Dróth megint megvillant, a Hali klasszisa Kovács Ádám szorításában kapura fordult, a bombája pedig a kapufát is érintve jutott a gólvonalon túlra. Nem sokáig szerepelt 0-2 a kijelzőn, mivel a 11. minutumban Da Rosa Schlemper is beköszönt, ezzel már hárommal vezettek a vendégek. A 15. percben kozmetikázott a Debrecen az eredményen: Gonzalo Galán Carsí lőtte a kapu előterébe a labdát, amit végül Győri Balázs kotort be. A szünet előtt Dróth még kiosztott egy gólpasszt is, az akciót Vatamaniuc-Bartha Dávid fejezte be, ezzel pedig visszaállt a háromgólos különbség.

A szünet után Vass Ottó veszélyeztetett, de a Hali kapusa üggyel-bajjal hárított. A Haladás a fórja ellenére sem vett vissza, ezt támasztja alá, hogy Hadházi egy balról érkező centerezés után betalált, majd a 34. percben Sipos Gergő is feliratkozott a gólszerzők listájára. A hátralévő időben nem tudott közelebb zárkózni a DEAC, vagyis a szombathelyiek 6-1-re diadalmaskodtak. Az egyetemi klub legközelebb szeptember 12-én bizonyíthat a bajnokságban, ekkor Kecskeméten vendégeskedik.

A tények

Férfi futsal NB I., 4. forduló

DEAC-Haladás VSE 1-6 (1-4)

DESOK, vezette: Szilágyi Norbert, asszisztensek: Goneth Béla, Balla Levente.

Gólszerzők: Győri (15.), ill. Dróth (2., 10.), Da Rosa (11.), Vatamaniuc-Bartha (18.), Hadházi (28.), Sipos (34.).

A DEAC összeállítása: Faragó Á. – Vass, Franchu, Erdei Sz., Gonzalo Galán Carsí. Cserék: Vincze, Faragó L., Balázsi, Erdei K., Krajnyák, Győri, Tóth B., Kovács Á., Magyar. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában