Helyi sport

2024.09.11. 14:45

Hat válogatott meghívó érkezett a DEAC női futsalcsapatához

A Debreceni Egyetem alakulatának húzóemberei a Szlovénia elleni összecsapásokon is letehetik a névjegyüket.

Haon.hu

A magyar női futsalválogatott szerdától vasárnapig edzőtáborban vesz részt – számolt be róla a deac.hu. Mint írják, a nemzeti együttesünk tagjai Zalakaroson szállnak meg, míg a tréningeket Nagykanizsán tartja a szakmai stáb. A programban az edzések és a videózások mellett két felkészülési találkozó is szerepel. Frank Tamás együttese pénteken Szlovéniával csap össze idegenben, majd a két gárda vasárnap ismét megmérkőzik egymással, ám ekkor már Nagykanizsa lesz a helyszín.

A szövetségi kapitány ezúttal hat DEAC-játékosnak postázott meghívót: André Antónia, Fülöp Diána, Gajzágó Flóra, Hardon Rita, Krascsenics Csilla és Nagy Anikó került be a keretbe. A debreceni alakulat a szakmai stábban is képviselteti magát, ugyanis Quirikó Vivien pályaedzőként segíti Frank Tamás munkáját.

A deac.hu-n korábban már beszámoltak arról, hogy nemzeti együttesünkre októberben vb-selejtező vár Szarajevóban, ahol a házigazda bosnyákok és a mieink mellett Norvégia és Fehéroroszország alkotja a mezőnyt. A négyes élén végző együttes bejut az elitkörbe, ahol nyolc válogatottból négy kvalifikálhatja magát a 2025-ös világbajnokságra, amelynek a Fülöp-szigetek ad otthont. Érdekesség, hogy női futsalban eddig még nem rendeztek vb-t.

Felkészülési mérkőzések:

Szeptember 13. (péntek) 18.00: Szlovénia-Magyarország, helyszín: Gornja Radgona
Szeptember 15. (vasárnap) 16.00: Magyarország-Szlovénia, helyszín: Nagykanizsa

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában