Női kézilabda NB I.

10 órája

Vajon idén kik lehetnek a DVSC Schaeffler fő kihívói?

Noha a Loki már a második fordulóban kikapott, nem történt tragédia. Annak jártunk utána, hogy a bajnokság első játéknapjai után az eddig mutatottak szerint melyik csapatok jelenthetnek veszélyt a DVSC Schaefflerre.

Tóth Huba Elemér

A DVSC Schaeffler csapata a K&H Liga első fordulójában magabiztosan, 39–24-re múlta felül a Vasast idegenben, a harmadik játéknapon pedig az MTK Budapest ideiglenes otthonában 38–30-ra diadalmaskodott. Ami a két meccs között történt, meglepetésnek számít, hiszen a Mol Esztergom 34–28-ra nyert Debrecenben. Mint ismert, a hajdúsági gárda az előző idényben a bajnokságban a negyedik helyen végzett. Szilágyi Zoltán együttesének célja, hogy érmesként zárjon. Ebben a cikkben azt jártuk körül, hogy a csapatok első három fordulóban nyújtott teljesítménye után vajon mi lehet a női kézilabda NB I. végső sorrendje, a piros-fehérek pedig az Esztergom elleni vereséggel mennyire kerültek nehéz helyzetbe.

DVSC Schaeffler
Hajtai Vanessza és Océane Sercien-Ugolin párharca a Mol Esztergom-DVSC Schaeffler mérkőzésen
Forrás: Napló-archív

Átalakult a DVSC Schaeffler játékoskerete

Korábban már többször is foglalkoztunk azzal, hogyan áll fel a DVSC Schaeffler a 2024/2025-ös szezonban. Bár a keret összetétele már a nyár elejére kialakult, néhány hete még érkezett a svéd válogatott, Európa Liga-győztes Jessica Ryde, aki múlt szombaton az MTK Budapest ellen volt először bevetve. Ami a Lokomotív többi új játékosát illeti, a svéd Kristin Thorleifsdottir és a francia Oceane Sercien-Ugolin már a bajnokság első három fordulójában is húzóembernek bizonyult, Tóth Nikolettnek pedig felkészülés során ugyan voltak jó meccsei, az NB I. idei szezonjában egyelőre nem tudta maximálisan megmutatni azt, amire valóban képes. Eddig kevesebb lehetőséget kapott az osztrák Kristina Dramac, aki a folytatásban is valószínűleg rendre csereként lesz bevetve, a játékos kapcsán egyelőre a szurkolók fejében is sok lehet a kérdőjel.

A Vasutastól távozók közül Elinore Johansson finoman szólva nem túl sok sót evett meg a cívisvárosban, de egyelőre úgy tűnik, hogy Kácsor Gréta és Planéta Szimonetta is pótolható. Viszont azzal, hogy Vámos Petra eligazolt, irányító poszton a gárda minden bizonnyal gyengült. Szabó Nina az előző idényben már többször is jó játékkal hívta fel magára a figyelmet, és bár az első fordulókban nem emelkedett ki, 71 százalékos lövőhatékonysága így is jól mutat.

20240914_DVSC Schaeffler-Esztergom K&h_MP_HBN (14)
Gabrijela Bartulovics és Catherine Gabriel mellé érkezett Jessica Ryde. Nagyobb lehet a Loki kapusai között a verseny – vajon hatékonyabbak is lesznek?
Forrás: Napló-archív

A Győrnél és a Fradinál is történt változás

A papírforma alapján idén is a BL-résztvevő zöld-fehér csapatok sajátíthatják ki az NB I. első két helyét. Azonban hosszú idő után fordul elő, hogy az Ferencváros talán minimálisan, de esélyesebb a Győrnél.

A budapestiek ugyanis megtartották az összes kulcsjátékosukat, melléjük pedig még négy klasszist igazoltak – Darja Dmitrijeva (irányító, Krim Ljubljana), Laura Glauser (kapus, CSM Bucuresti), Orlane Kanor (balátlövő, Rapid Bucuresti), Valerija Maszlova (jobbátlövő, Brest). Az ETO pedig hat új elitjátékost – Kristina Jörgensen (irányító, Metz), Kristine Breistöl (balátlövő, Esbjerg), Dione Housheer (jobbátlövő, Odense), Bo van Wetering (balszélső, Odense), Kelly Dulfer (balátlövő, SG BBM Bietigheim), Hatadou Sako (kapus, Metz) – szerződtetett, minden bizonnyal most is kiélezett csaták várhatóak a nagycsapatok között. Bár a DVSC tavaly többször is közel járt ahhoz, hogy pontot csenjen valamely együttestől, valami mindig hiányzott, és az alakulatoknál történt változásokat ismerve ez továbbra is bravúrral érne fel.

Tavaly a bajnokság legelején a Mosonmagyaróvár legyőzte a Győrt, majd később a Lokit is, amely befolyásolta a bronzérem sorsát. Azonban a Móvár idén nem kezdett jól, hiszen a Győr és az FTC után az Alba Fehérvártól is kikapott, így jogosan tehetjük fel a kérdést: vajon most melyik csapatok versengenek majd a dobogóért?

CM20240823_DVSC Schaeffler_Vipers Kristiansand_HAON (23)
Szabó Nina jó teljesítménye is szükséges ahhoz, hogy a Loki a dobogón végezzen
Forrás: Napló-archív

Szorosabb lehet a női kézilabda NB I. a tavalyinál

Az erőviszonyok alapján a Vasas, a Kisvárda, a Dunaújváros és a Békéscsaba valószínűleg a kiesés ellen küzd majd, az MTK és a Vác pedig valószínűleg már biztonságban érezheti majd magát. A középmezőny nagyon sűrűnek ígérkezik, lehetnek bőven körbeverések, éppen ezért itt a végső sorrend megjósolhatatlan. Több alakulatnak is meggyűlhet a baja a kimondottan jól erősítő budaörsiekkel, akiktől a szintén remekül kezdő fehérváriak két góllal kaptak ki.

A Loki a válogatott szünet után szombaton hazai pályán az eddig hibátlan szombathelyieket fogadja – a Békéscsaba, a DKKA és a Kisvárda maradt alul velük szemben. A Vas vármegyeiek egyébként a DVSC-hez hasonlóan hat légióssal rendelkeznek, és bár a tippünk szerint a végelszámolásnál „csak” a középmezőnyben végeznek majd, újoncként ez több mint jónak számít.

Ugyan a Mosonmagyaróvár gyengült, de a csapattal még így is számolni kell a dobogóért való küzdelemben, és úgy néz ki, hogy a debrecenieknek van más kihívója is. Nagy kérdés, hogy a több rutinos, korábban a válogatottban is megfordult fradistákkal teletűzdelt, Elek Gábor által irányított Esztergom mire lesz képes. 

Mint arról a kisalfold.hu írt, a Móvárnál már a klub szurkolói is kifejezték nemtetszésüket, a 4. fordulóban az MKC–Budaörs találkozó után a csapatok közötti erőviszony-különbség még inkább kirajzolódhat. 

A DVSC Schaeffler játékosai számára az Esztergom elleni első felvonáson ugyan gyakorlatilag nem jött össze semmi, de a visszavágó bizonyára más lesz. Nem történt tragédia, még rengeteg meccs van hátra – de ahhoz, hogy a Loki odaérjen a dobogóra (a keretértékek alapján a Fradi és a Győr után erre a hajdúságiaknak van a legnagyobb sansza), a közvetlen riválisokkal szemben több hiba nem igazán fér bele. Néhány hónap múlva bizonyára már a szurkolók is jobban láthatják, mi lehet a csapatok számára a realitás.

A női kézilabda NB I. állása:

  • 1. Győri Audi ETO KC 3 3 0 0 111–68 6
  • 2. FTC-Rail Cargo Hungaria 3 3 0 0 102–68  6
  • 3. Szombathelyi KKA 3 3 0 0 103–84 6
  • 4. MOL Esztergom 3 3 0 0 96–80 6
  • 5. DVSC Schaeffler 3 2 0 1 105–88 4
  • 6. Alba Fehérvár KC 3 2 0 1 86–79 4
  • 7. Moyra-Budaörs Handball 3 2 0 1 70–85  4
  • 8. MTK Budapest 3 1 0 2 89–93 2
  • 9. Vác 3 1 0 2 76–82 2
  • 10. Kisvárda Master Good SE 3 1 0 2 69–85 2
  • 11. Vasas SC 3 0 0 3 79–99 0
  • 12. Motherson Mosonmagyaróvári KC 3 0 0 3 73–93 0
  • 13. TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 3 0 0 3 89–111 0
  • 14. DKKA 3 0 0 3 74–107 0

Arról, hogy a csapatoknál az elmúlt időszakban milyen változás történt, a klubvaltas.hu oldalon tájékozódhatnak, a sorsolást pedig az mksz.hu oldalon tekinthetik meg.

A DVSC Schaeffler legutóbbi bajnoki mérkőzése itt nézhető vissza:

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában