Labdarúgás

1 órája

Szécsi Márk: Ez így nagyon meleg…

A Loki újabb vereséget szenvedett Felcsúton. A DVSC szélsője, Szécsi Márk értékelt a lefújás után.

Orosz Krisztofer

A DVSC labdarúgói pénteken a Pancho Arénába látogattak, ahol igyekeztek megszakítani nyeretlen szériájukat. Máté Csaba legénysége keményen beleálltak a meccsbe, az akaratra nem lehetett panasza a Loki drukkereinek. Az első játékrész gólt nem hozott, a másodikban pedig a hajdúsági tréner is igyekezett belenyúlni cserékkel a meccsbe. Az érkező Bárány Donát a 88. percben kapufáig jutott, néhány pillanattal később a hazaiakat segítette Fortuna: Golla fejese a lécről vágódott a kapuba, amellyel meg is nyerte a találkozót a PAFC. A piros-fehéreknél ismét a kezdőben kapott helyet Szécsi Márk, aki végigrobotolta a rangadót. 

DVSC, Szécsi Márk, Loki, PAFC
DVSC: Ezúttal sem jött össze a pontszerzés
Forrás: MW-archív

DVSC: Több volt benne 

A DVSC-nél az utóbi hetekben az egyik problémát az okozta, hogy hiába szerzett találatokat a Loki, rendre három gólt kapott a csapat. A stabilizálás volt a központban a PAFC ellen, ezért Szécsi Márkra esett a választása a vezetőedzőnek. A játékos a lefújást követően az M4 Sportnak nyilatkozott. – Úgy éreztem, a védekezésünk rendben volt, pont a bekapott gól előtt volt egy kapufánk. Ha az bemegy, lehet mi nyerjük a meccset. 

Ismét egy beadás után kaptuk a mindent eldöntő találatot, az egész találkozón koncentráltunk, a végén kihagytunk, talán koncentráció, nem tudom, a gól pedig törvényszerűen érkezett. Sajnos olyan formában vagyunk, hogy nekik bepattan, nekünk nem. Tenni kell többet a dolgokért, hátha sikerül pontokat szerezni. A meccs előtt is nehéz volt a helyzetünk, azt követően még nehezebb. Meglátjuk, a többi csapat mit játszik, de ezzel nem szeretnék foglalkozni, mert ez így nagyon meleg…

 – fogalmazott a szélső. 

A futball olykor kegyetlen 

Egyelőre nincs szerencséje Máté Csabának a DVSC kispadján a bajnoki meccseket nézve: nulla győzelemnél tart az együttes. A cívisvárosi tréner elmondta, hátul szerettek volna stabilak lenni, de a szerencse ezúttal nem velük volt. – Az elmúlt mérkőzéseken sok gólt kaptunk, ezen szerettünk volna javítani szervezett védekezéssel. Úgy érzem, sikerült kizökkentenünk a Puskást, de a vége ismét vereség lett. Megint egy olyan szituból kaptunk gólt. 

Szerencsénk sem volt, de szokták mondani, mindennek van oka, ezeket pedig ne Fortunában keressük. Inkább azt nézzük meg, miben tudunk mi fejlődni, van mit tennünk. 

Vissza kell néznünk a meccset és levvoni a megfelelő következtetéseket. A PAFC ellen ez volt a taktika, de természetesen nem így szeretnénk játszani a jövőben – mmondta a tréner. 

A DVSC így 8 fordulót követően 7 ponttal a tabella 9. helyén áll, és nincs egyszerű helyzetben, hiszen a válogatott szünet után a Pakssal (hazai), a Fehérvárral (idegenben) és a Ferencvárossal (idegenben) mérkőznek a debreceniek.

 A tények: 

NB I. 9. forduló 

Puskás Akadémia–DVSC 1–0 (0–0) 

Felcsút, Pancho Aréna Vezette: Hrúsz 

Puskás Akadémia: Pécsi – Szolnoki, Stronati, Golla, Plsek (Favorov 62.), Maceiras – Duarte, Soisalo (Levi 62.) – Nagy, Nissilla (Puljics 72.) – Colley Vezetőedző: Hornyák Zsolt. 

DVSC: Megyeri – Kocsis G., Dreskovics, Pellumbi, Ferenczi – Szűcs, Dzsudzsák (Szuhodovszki 66.), Lagator – Domingues (Vajda 76.), Szécsi – Silué (Bárány 66.) Vezetőedző: Máté Csaba. 

Gól: Golla 1–0 (89. perc)

Az NB I. pénteki állása 

1. Ferencvárosi TC 6 6 – – 12–2 18 

2. Puskás Akadémia 8 6 – 2 13–8 +5 18 

3. Paksi FC 7 4 1 2 12–11 13 

4. MTK Budapest 7 4 – 3 10–8 12 

5. Diósgyőri VTK 8 3 3 2 7–8 12 

6. Újpest FC 8 3 2 3 12–7 11 

7. Nyíregyháza Spartacus 8 3 1 4 13–16 10 

8. Fehérvár FC 8 2 3 3 10–14 9 

9. Debreceni VSC 8 2 1 5 11–13 7 

10. Zalaegerszegi TE 7 2 1 4 9–11 7 

11. ETO FC Győr 7 1 2 4 5–10 5 

12. Kecskeméti TE 8 1 2 5 5–11 5 

Az előző forduló eredményei: 

Szeptember 27., péntek 

Újpest FC–ETO FC Győr 0–0 

Szeptember 28., szombat 

DVTK–ZTE FC 2–1 

Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus FC 0–2 

DVSC–MTK Budapest 2–3 

Szeptember 29., vasárnap 

Fehérvár FC–Paksi FC 1–2 

Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia 3–0 

A forduló párosításai: 

20.00: Puskás Akadémia-DVSC 1–0

Október 5., szombat 

14.30: ETO FC Győr–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) 

17.00: MTK Budapest–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport) 

19.30: Nyíregyháza Spartacus FC–DVTK (Tv: M4 Sport) 

Október 6., vasárnap 

15.30: ZTE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) 

18.00: Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)

A két klub történelme: 

Puskás Akadémia-DVSC 4–1 

DVSC-Puskás Akadémia 1–0

Puskás Akadémia-DVSC 1-1

DVSC-Puskás Akadémia 0-1

Puskás Akadémia-DVSC 2-1

DVSC-Puskás Akadémia 1-1

DVSC-Puskás Akadémia 1-1

Puskás Akadémia-DVSC 0-2

DVSC-Puskás Akadémia 0-3

DVSC-Puskás Akadémia 2-2

Puskás Akadémia-DVSC 0-0

DVSC-Puskás Akadémia 1-2

Puskás Akadémia-DVSC 2-0 

DVSC-Puskás Akadémia 2-1

Puskás Akadémia-DVSC 0-1

DVSC-Puskás Akadémia 1-1

Puskás Akadémia-DVSC 0-0

DVSC-Puskás Akadémia 3-0

DVSC-Puskás Akadémia 4-2

Puskás Akadémia-DVSC 1-1 

DVSC-Puskás Akadémia 1-1

Puskás Akadémia-DVSC 0-1

DVSC-Puskás Akadémia 2-0

Puskás Akadémia-DVSC 0-1 

DVSC- Puskás Akadémia 2-1 

Puskás Akadémia-DVSC 1-0

A meccs összefoglalója: 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában