Kultúra

2016.02.08. 18:05

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal: elkészült a középdöntők sorsolása

Budapest - A Dal 2016 szombati első középdöntőjében Agárdi Szilvia, Benji, a B the First, a Karmapolis & Szécsi Böbe, a Kállay Saunders Band, a Mushu, Oláh Gergő, Petruska és Tolvai Reni áll színpadra.

Budapest - A Dal 2016 szombati első középdöntőjében Agárdi Szilvia, Benji, a B the First, a Karmapolis & Szécsi Böbe, a Kállay Saunders Band, a Mushu, Oláh Gergő, Petruska és Tolvai Reni áll színpadra.

A február 20-i második középdöntőben Berkes Olivér és Tóth Andi, a ByTheWay, az Egy Másik Zenekar, Freddie, Gáspár Laci, Nika, a Parno Graszt, a Passed és Vásáry André mutatja be újra dalát - közölte a műsor kommunikációjával megbízott cég hétfőn az MTI-vel.

A két középdöntőben a továbbjutott dalok újragondolt formában is bemutatkozhatnak, hiszen a művészek a zsűri észrevételei és saját tapasztalataik alapján áthangszerelhetik dalukat.

A középdöntőkben kilenc-kilenc előadót nézhet és hallhat újra a közönség, közülük a zsűri és a nézők pontszámai alapján három-három, vigaszágon pedig egy-egy előadó jut tovább a döntőbe.

A most szombati első középdöntőben derül ki, hogy melyik előadó vagy formáció kapja a zsűri által odaítélt A Dal felfedezettje díjat.

A Dal 2016 a Duna és a Duna World csatornán szombatonként 19 óra 40 perctől látható. A zenei műsor három elődöntőből, két középdöntőből és a fináléból áll, utóbbi február 27-én lesz. A elődöntőkből 18 produkció jutott tovább, a középdöntők után a döntőben nyolc versenydal hangzik el.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!