Magyarország

2008.04.21. 11:18

Az MSZP sem zárja ki a korábbi választások lehetőségét

<p>Az elkövetkező két évre szóló gazdaságpolitikai irányról a napokban dönt a szocialista párt - közölte Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.</p>

Az elnökhelyettes ennek részleteit nem árulta el, mindössze annyit közölt, "külső emberekkel" való konzultáció után tesznek előterjesztést arra, mi lehet a fő irány.

Juhász szerint a kisebbségi kormányzás valószínüleg jól működik majd, ha viszont mégsem működne, akkor mindenféleképpen kell partner, aki támogatást ad, és bizonyos értelemben stabilizál. Ha így sem megy, akkor nincs mese - fogalmazott az előrehozott választás lehetőségét firtató kérdésre. Vagyis, ha őszig nem sikerül rendet tenni a párton és a kormányzóképességen belül, akkor "nem zárja ki" az előrehozott választások lehetőségét.

Vége van annak a kormányzati szakasznak, mely egyszerre kényszerült stabilizálni és reformértékű lépéseket bevezetni - mondta Juhász Ferenc.

Az elnökhelyettes szerint Kóka János nagyon elvetette a sulykot, hogy vele ismételten együttműködést lehessen kialakítani - a liberálisok elnökválasztását ugyanakkor a párt belügyének tekinti.

A kompromisszumkeresés és a kormányzóképesség fenntartásának szüksége miatt a korábbi koalíciós együttműködés olyan egyveleg lett, melyet igazából senki sem szeretett. Ha most önállóan tudunk politikát formálni, kiderül hogy az a politika, amit szocialista politikának hívnak, megfelelő e - fogalmazott Juhász Ferenc.

Forrás: Napi Online

Kóka: nem drukkolunk a kormány bukásának

Immáron harmadik alkalommal nem reagált a kormány egyetlen tagja sem Kóka János SZDSZ-elnök napirend előtti felszólalására, annak ellenére, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is a teremben tartózkodott.

Kóka beszédében leszögezte: hamarosan megváltozik a viszony az MSZP és az SZDSZ között. Ugyanakkor "ez a viszony nem lesz, nem lehet ellenséges, az SZDSZ nem dukkol a kormány bukásának" - fogalmazott a pártelnök. Kóka János megerősítette: az SZDSZ továbbra is kitart amellett, hogy a jövőben több embernek kellene kevesebb adót és egyszerűbben fizetnie, valamint el kell gondolkodni, hogyan tud az állam olcsóbban működni. Az SZDSZ ezekben a témákban továbbiakban is kész bármikor egyeztetni.

  • Előre hozott választásokat akarnak
  • Gyurcsány 9 millióval keresett többet
  • Támadások Gyurcsány Ferenc ellen?
  • Az MDF is áll az előrehozott választások elé
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!