Buszsofőrök, tanárok húzzák meg magukat munkásszállókon

Aki képtelen megfizetni az egekbe szökött budapesti albérletárakat vagy éppen nagycsaládosként gyerekekkel hiába keres kiadó lakást, fix bérleti díjért akár hónapokig, évekig is ellakhat egy munkásszállón, valamelyik szebb napokat is látott külvárosi ipartelep tőszomszédságában. A 100-150 fős tömegszállásokon így a melósok mellett egyre gyakrabban húzzák meg magukat sokgyerekes családok. Neuberger Eszter cikke az Abcúgon.

A fővárosban munkát vállaló vidéki szakmunkás, akinek a hét minden napja hosszúra nyúló munkanap, olcsó és biztos szállást keres. Netán valamelyik állami vállalat foglalkoztatottja, akinek sok másik alkalmazottal együtt egy tömegszálláson biztosít lakhatást a munkaadója.

Ők lennének a munkásszállók lakóinak alaptípusai, és a Budapest külvárosi területein fekvő óriás lakókomplexumokban most is sok olyan bérlőt találni, akire ráillik valamelyik leírás. Mellettük azonban mára már egyre több gyerekes család vagy idős nyugdíjas húzódik meg a külvárosi tömegszállásokon. Sokan krízishelyzetben, átmeneti megoldásként vesznek ki munkásszállón szobát, de többen közülük aztán évekig maradnak. A régi, szocializmus korabeli szerepéhez képest mostanra alaposan megváltozott a munkásszállók funkciója, lakosságának összetétele.

Ágy, asztal, tévé

“Hát hiszen ezen az épületen még én is dolgoztam!” – újságolja nevetve egy pestszentlőrinci munkásszálló egyik lakója, a 66 éves Béla. Ő ugyanis végzettsége szerint kőműves – több épülethez van a városban köze, mint gondolnánk – mondja. Az építőipar pangása miatt azonban már jó ideje nem talál a szakmájában munkát, most egy multicég raktárában dolgozik árumozgatóként.

Béla vidékről költözött Budapestre több mint 5 évvel ezelőtt. “40 évig éltem Debrecenben a családommal, de a feleségem 48 éves korában elhunyt, a gyerekeim meg kirepültek, én pedig nem sokkal később megismertem a mostani páromat, aki már akkor Budapesten lakott. Több munkásszállón is éltem azóta, de még ez az egyik legjobb” – mesélte Béla, aki három hete költözött be a 18. kerületi szállóba. “Minden nap, hétvégente is dolgozom, úgyhogy ide jóformán csak aludni járok, lefekvés előtt esetleg még a tévét nézem” – mondta.

Akár egyetlen éjszakára, akár évekre

A dél-pesti munkásszálló, ahol Béla lakik, csak egy a sok olcsó tömegszállás közül, amelyeket Budapest külvárosi iparnegyedei közelében találni. Az egykori Csepel Művek, a főváros egyik legnagyobb levitézlett iparkomplexuma területén vagy Kőbányán és Angyalföldön leginkább magáncégek hirdetik kiadó szobáikat, amelyeket egyetlen éjszakára, de akár hónapokra, sőt évekre is kibérelhetnek az ügyfelek.

Fizetni mindenhol előre kell – megegyezés szerint hetente vagy havonta -, az ár azonban fix: nem jön rá se rezsiköltség, sem más pótdíj. Ez teszi vonzóvá a munkásszállókat azoknak, akik – még ha találnak is megfizethető áron albérletet a mostani égbe szökött bérleti díjak mellett – a havi összköltség ingadozására nincsenek anyagilag felkészülve.

100-150 ember lakik most itt, és nagyjából tele is vagyunk – mondja a dél-pesti szálló portása. A portásfülke ablakára kiragasztva egy papíron megtalálható az árlista: attól függően, hogy egyedül vagy szobatársakkal szeretne lakni az ügyfél, 29-től 40 ezer forintig terjed egy ágy havi bérleti díja. Ezen felül külön táblázat tájékoztat a kiskorú lakókra vonatkozó árakról – ez is mutatja, hogy ma a munkásszállókon nem csak dolgozó felnőttek laknak.

Családdal a munkásszállón

Három óvodáskorú kisgyerekkel él egy budapesti munkásszállón Velkei István és élettársa Jakab Rozála is, akiknek a történetét az Abcúg olvasói már korábban megismerhették. István és Rozi maguk is egy munkásszállón ismerkedtek össze, és első gyerekük, a most 6 éves Dávid születése előtt költöztek jelenlegi lakóhelyükre, az egykori Csepel Művek területén található munkásszállóra.

Istvánék havi 70 ezer forint bérleti díjat fizetnek az egy szobából és egy vizesblokkból álló lakrészért, a férfi saját keresetéből és az állami gondozásban nevelkedett Rozi járandóságából fedezik a szobabérlés költségeit. “A lehetőségeinkhez képest megpróbáltunk egy komfortos lakószobát kialakítani a gyerekeknek és magunknak” – mondta István, aki igyekszik a gyerekeit minél távolabb tartani a munkásszálló lakóterükön kívül zajló életétől. “Épp elég gyerek él itt alkohol- és drogfüggő emberek közelében, én próbálom megóvni az enyéimet ettől” – mondta. Ezért aztán, ha nincsenek épp óvodában, a két fiú és a kishúguk a szobában – vagy ha jó idő van – a játszótéren viháncolnak.

Az ötfős család azonban hamarosan kinövi majd a helyiséget, és István és Rozi is tudják, hogy előbb-utóbb a gyerekeknek is saját szobára lesz szükségük. “Azt sem akarom, hogy az óvodában vagy az iskolában kiközösítsék őket, mert egy munkásszállóból indulnak el reggelente és oda mennek haza” – magyarázta István. A pár abban bízik, hogy a csepeli önkormányzatnál sikerrel pályázhatnak majd egy szociális bérlakásra. Albérletet ugyanis, mint mondják, három kisgyerekkel szinte lehetetlen találni.

Nem gyereknek való

Míg a legtöbb magánkézben lévő munkásszálló kérdés nélkül felvesz gyerekes családokat, ha minden hó elején megfizetik a következő 30 napra vonatkozó bérleti díjat, a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) munkásszállóin kizárólag felnőttek lakhatnak.

“Kizárólag kétágyas szobáink vannak, saját fürdőszoba nélkül – a szobáink mérete és felszereltsége nem alkalmas arra, hogy családok vehessék ki őket” – magyarázta Keserű Zsolt, a BMSZKI egyik, Budapest Gyáli úti munkásszállójának vezetője. Hozzátette: a BMSZKI üzemeltet egy átmeneti otthont kifejezetten családoknak, így, másik tagintézményben ugyan, de a gyerekeseken is tudnak segíteni.

A BMSZKI munkásotthona hasonlóan működik mint a magánkézben lévő munkásszállók, annyiban, hogy a bekerüléshez elég kaucióval együtt kifizetni, majd lelakni egy havi lakbért, amire nem jön rá semmilyen plusz költség. A BMSZKI Gyáli úti munkásszállóján a beköltöző szobabérlők választhatnak, hogy egyedül vagy egy szobatárssal megosztva vesznek ki szobát – előbbi 32 ezer, utóbbi 52 ezer forintba kerül.

“Elsősorban szociális munkások vagyunk”

Egy fontos különbség mégis van a BMSZKI intézménye és a piaci alapon működő munkásszállók között: Keserű Zsolt és kollégái mindannyian szociális munkások. “Ennek megfelelően magunkra veszünk olyan szerepeket, amelyeket egy hagyományos munkásszálló vezetőinek nem kell” – magyarázta Keserű Zsolt. Munkatársaival például igyekeznek nyomon követni minden szállólakó sorsát, hogy a BMSZKI kínálatából a legmegfelelőbb szállásformát sikerüljön megtalálni a számukra.

“Vannak, akiknek egyszerűen szükségük van még némi kontrollra az életükben, mert vagy életvezetési, pénzkezelési problémáik vannak, vagy éppenséggel alkoholproblémákkal küszködnek. Ezeket az embereket indokolt esetben áthelyeztetjük az átmeneti szálló részlegünkre, ahol szociális munkás is foglalkozik az ügyfelünkkel” – magyarázta Keserű Zsolt, hangsúlyozva: a BMSZKI-nél alapvetően fejlődési folyamatban gondolkodnak, amelynek a végén ideális esetben önálló életvezetésre képes emberek kerülnek ki az központ intézményeiből. “Ebben a folyamatban a munkásszálló valahol középen helyezkedik el, ahonnan nem csak felfelé, de sajnos lefelé is vezet út” – mondta Keserű.

Időskori menedék

A BMSZKI által üzemeltetett munkásszálló 2008 óta működik a mostani formájában, előtte sok éven keresztül nővér- és pedagógusszálló működött az épületben. Az átvételkor minden lakó maradhatott, aki maradni akart, így – mondta Keserű Zsolt – még most is több, főleg idősebb lakó él a szállón a régebbi időkből, többen például nyugdíjazott tanárok.

Nyugdíjas tanár a szállón lakó 73 éves Anna néni is, igaz, csak nemrég – decemberben – került a Gyáli úti munkásszállóra. Anna néni egyedül bérel egy szobát, ahol ottjártunkkor is fogadott minket. “Nekem ez most egy mentsvár, egy hely, ahol összeszedhetem magam” – kezd bele a történetébe az egykori orosz-német szakos tanár, aki a rendszerváltás után olasz-német szakossá képezte át magát.

Anna néni ugyanis sok éven keresztül alkoholfüggő volt. “A válásom után kezdtem lefelé csúszni anyagilag és lelkileg is, ekkor jöttek az alkoholproblémák is. A családom is emiatt szakította meg velem a kapcsolatot, se az orvos fiam, se a jogász lányom nem szeretné, hogy az életük része legyek” – magyarázta. Ez fáj a legjobban az asszonynak, akinek az alkoholfüggőségből való kigyógyuláshoz is a szerettei visszaszerzése adta a motivációt.

Csak idősek otthonába menni ne kelljen

Amikor azonban a kapcsolatfelvétel mégsem sikerült, Anna néni ismét visszaesett. Végül a Merényi Kórházba feküdt be elvonókúrára, és sok segítséget kapott az anonim alkoholisták klubjában is. “Rájöttem, hogy nem mások, hanem csakis a magam kedvéért kell leszoknom” – magyarázta Anna néni, szerinte miért járt végül az utolsó próbálkozása sikerrel.

Az idős tanárnő jól érzi magát a munkásszállóbéli kis szobájában. Azt mondja, a legjobban azt szereti, hogy itt teljesen önálló lehet. Magánórákat ad olaszból, az idegennyelvű könyvtárba vagy kávézókba jár, és sokat olvas. Egyedül attól tart, hogy hamarosan – ha már nem tudja majd ellátni magát – idősek otthonába kell költöznie. Úgy érzi, ott sokkal behatároltabb lesz az élete, és tudja: még a nyugdíját is le kell adnia, amelynek csak egy részét kapná vissza zsebpénz gyanánt.

Szükséglakás lett belőle

“Jelenleg is több olyan időskorú lakónk van, akiknek nincsenek élő rokoni kapcsolataik, főleg, hogy az idősek otthonába való bejutás is nehezebb lett az utóbbi időben” – mondta Keserű Zsolt. Ezeknek az időseknek ez biztonságos környezet, a lakhatás havi költsége pedig – mivel nincs rezsi – nem ingadozik. Az egekbe szökött albérletárak mellett azonban nem csak az idősek, hanem az átlag 80-120 ezer forintos jövedelmű munkaképes korú, jórészt szakmával rendelkező réteg számára is vonzó lakhatási megoldás lett a munkásszálló. A BMSZKI szállójában laknak például buszsofőrök, gyermekotthonban dolgozó nevelők, vendéglátóipari, építőipari, sőt a nyugdíjfolyósítónál dolgozó alkalmazottak is. “Jelenleg is 52-en várnak saját szobára, állandó túljelentkezés van és hosszú várólista” – mondta Keserű Zsolt. Jelenleg mintegy 110 emberrel állnak szerződésben, akik 75, egyenként kétágyas, mosdókagylóval és hűtőszekrénnyel felszerelt szobában laknak, kollégiumi színvonalon.

“A legtöbb ember kényszerből van itt, mert mást nem tudnak kifizetni, de sajnos az átmeneti megoldásként, krízishelyzetben itt meghúzódókból sokszor életvitelszerű lakók lesznek” – folytatta Keserű Zsolt, majd hozzátette: tud olyan lakóról, aki már 10-12 éve a szállón lakik.

Budapest: a lehetőségek városa

Csak minden hónapban egyszer utazik haza vidékre, egy Borsod megyei kistelepülésre családjához Sándor, aki a Fővárosi Vízművek szakembere. 2006 óta él Budapesten, munkásszállóról munkásszállóra költözik. Eddig egy helyen átlagban 2 évig lakott, a pestszentlőrinci szállón, ahol találkoztunk vele, december eleje óta bérel egyedül szobát. “Hetente volna egy szabadnapom, de én inkább szeretem a hónap végén egyben kivenni a négy napot, és akkor hazautazom a családomhoz, de ők is jönnek hozzám kéthetente” – magyarázta a családi rutint az ötvenes éveiben járó férj és édesapa. Sándor legidősebb gyermeke 35, a legfiatalabb 14 éves.

“A fizetésem a feleségem számlájára megy, a háztartás fenntartására és a még velünk élő gyerekek ellátására. Én a túlórapénzt nyúlom le, hogy itt ételre meg némi zsebpénznek elég legyen” – mondta. István abban a szerencsés helyzetben van, hogy az állami vállalat fedezi a szállás költségének 75 százalékát – “és ez tényleg szerencse” – mondta, ugyanis manapság már ritkaság, ha egy cég biztosít valamilyen formában szállást a dolgozójának. Így például a napi 5500 forintos bérből jó, ha marad 2500 forintja a melósnak.

Pedig Sándor szerint a falvakban – legalábbis ott, ahonnan ő jön – “csak azok maradnak, akik közel vannak a tűzhöz és az önkormányzat foglalkoztatja őket, meg akik nem is akarnak dolgozni”. Falun a munkaképesek 80 százaléka feljön a városba dolgozni, mert itt a 3-4-szeresét megkeresi annak, amit otthon keresne – mondta. “Nekem négy szakmám van, de otthon ezzel 60-65 ezer forintot nem kapnék kézhez, itt pedig állandó túlórázással havi 250 ezer forintot megkeresek” – tette hozzá.

- Neuberger Eszter / abcug.hu -