Kétszer kérdeztem meg, miért akar megölni minket

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Arnold, a pszichés beteg, drogfüggő kamasz már rég herbálozott, amikor a gyerekvédelem ombudsmani nyomásra mozgásba lendült. Pszichiátriai kezelésre volt szüksége, gyermekpszichiátria viszont csak 130 kilométerre volt tőle. Ha korábban eljutott volna, sok szenvedéstől megkímélte volna magát és a családját. Arnoldnak még így is szerencséje volt, pedig nem egyedi a története. Szurovecz Illés cikke az Abcúgon.

Általánosban Arnold volt a rajztanár kedvence. Ösztönös tehetségével könnyen megoldotta az iskolai feladatokat, de a saját füzetébe nem unalmas gyümölcsöstálakat, hanem kitalált karaktereket szokott rajzolni: ahogy lapozza, egymás után jönnek a mozikban futó szuperhősök képei. Batman főellensége, a bizarr, bohóckülsejű tömeggyilkos Joker, a mentálisan szétesett, mégis vicces antihős Deadpool, mértani pontossággal ábrázolt, ijesztő koponyák és depresszív anime-figurák. Színeket nem használ, az egyetlen tájkép is grafittal készült.

A tizenhat éves Arnold imádja a rockzenét. A szobáját zenekarok posztereivel tapétázta ki, az Instagramra pedig még egy videót is feltöltött magáról, amin úgy hörög, akár a legdurvább metálosok. Ahhoz sem kell sokáig győzködni, hogy énekelni kezdjen, a Bon Jovi-féle It’s my life-ot választja, és nem is csinálja rosszul. A polca tetején piros-fekete akusztikus gitár pihen, de csak néhány akkordot tud játszani rajta, inkább le sem veszi.

A posztereket a debreceni gyermekpszichiátria munkatársaitól kapta. Januárban két hétig feküdt bent, ma már jobban van, de ha időben jutott volna segítséghez, sok szenvedéstől megkímélte volna magát és a családját. Mi történik egy pszichés beteg, drogfüggő kamasszal, aki hosszú ideig ellátatlan marad a gyermekvédelmi és az egészségügyi rendszer hiányosságai miatt?

Azt mondta, képtelen vagyok az önálló életre

Úgy nőtt fel, mint út mellett a gaz”

– mondta róla Anna, aki 2014 szeptembere óta neveli őt a fiú édesapjával, Péterrel közösen egy Eger közeli településen. Péter szobafestő, Anna pedig betegsége miatt otthon van.

Arnold gyerekkorát édesanyjával, Péter első feleségével töltötte. “Anyánál minden nap annyiból állt, hogy nem csináltunk semmit. A legtöbbször elment csavarogni, és a nap nagy részében nekem kellett vigyáznom a most kilencéves féltestvéremre. Kivéve, amikor elküldtek minket a nagymamámhoz” – mesélte erről az időszakról. “Anya, ha olyat csináltam, ami nem tetszett neki, akkor manipulálni kezdett. Azt mondta, nélküle senki vagyok, nem érek semmit, nem tudom elkezdeni önállóan az életem. Hát, ebben nem volt igaza, most sem toporog itt a kapuban. Egyáltalán nem keres”.

Arnold ebben az időben egy szomszédos településen élt, ahonnan Péterék sok aggasztó hírt kaptak az anya életmódjáról. Úgy tudták, érzelmileg és fizikailag is elhanyagolja a fiút, és állandóan veszekszik, verekszik az élettársával, aminek a fiú is tanúja. Előfordult, hogy Péter egyedül, bezárva találta otthon Arnoldot. “Rendszeresen nálunk töltötte az iskolai szüneteket, 2012 nyarán pedig kérte, hogy maradhasson velünk, mert nem akar visszamenni az anyjához. Ezután teljesen eltiltotta tőlünk” – mondta Anna. Próbálták jelezni a problémákat a helyi jegyzőnek, de ő illetékesség hiányában semmit sem tett, így Péterék 2012 szeptemberében az ombudsmanhoz fordultak.

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa 2013. áprilisi jelentésében azt írta, hiába szólította fel a kápolnai jegyzőt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a veszélyeztetés ügyében, még választ sem kapott tőle. Amikor Szabó a Heves Megyei Kormányhivatalhoz fordult, kiderült, hogy a jegyző levele azért nem érkezett meg, mert rossz címre postázta. Péterék közben kérvényezték a bíróságon Arnold elhelyezésének megváltoztatását, ezért a füzesabonyi gyermekjóléti szolgálat környezettanulmányt készített, ahol nem állapított meg hiányosságokat. Azonban a tanulmány csak a lakhatási és jövedelmi körülményeit vizsgálta, így az ombudsman szerint nem volt alkalmas arra, hogy megítélje, valóban fennáll-e a veszélyeztetés. Szabó felszólította a járási gyámhivatalt, hogy folytassa le a védelembe vételi eljárást.

Amikor ez megtörtént, Arnold végleg a nagymamájához költözött, de Péteréket továbbra is alig látogathatta. Időközben befejezte az általános iskolát, anyja pedig Budapestre küldte egy német kéttannyelvű építőipari szakközépiskolába. “Utálom a németet, és születésem óta tériszonyom van, mégis azt akarta, hogy oda járjak. Szerintem csak azért, mert kollégiumba akart küldeni, hogy ne legyek útban” – mondta. Arnold alig járt be az iskolába, folyton csavargott, míg végül egy kollégiumi nevelő kereste meg Pétert, mivel az anyát nem tudták utolérni. Arnold 2014 őszén költözhetett hozzájuk, és iratkozhatott be egy egri szakközépiskolába. Szinte minden nap szívott herbált, de erről senki sem tudott.

Csak pár száz forint, és ellazulsz

Amikor hazajött az iskolából, folyamatosan pörgött, hadart, enni sem ült le. Néhány órával később már csöndben ült, és tépkedte a bőrt az ujjáról, véresre harapdálta a száját”

- sorolta Anna az első jeleket, amelyek feltűntek nekik. “Egyre többet vitáztunk a férjemmel arról, hogy hová tűnik a pénz a helyéről, míg szép lassan rájöttünk, hogy nem mi vagyunk a hunyók. Szégyen, nem szégyen, rámentem a Facebookjára, ott találtam egy fotót egy spangliról”.

Ahogy teltek a napok, egyre súlyosabb tünetek jelentkeztek. “Novemberben rombolni kezdett a lakásban. Kirántotta a csaptelepet a helyéről, szétverte a kályhacsövet, gyújtogatni próbált. Az apjának már magától mondta el, hogy herbálozik. Azonnal kértük a beutalót a háziorvosnál az addiktológiára”.

Arnoldot egy iskolatársa kínálta meg először herbállal. “Nem tudom, miért, de valamiért belementem. Elég érdekes érzés volt az első, mert kábé a világomat nem tudtam. Nem flesselsz tőle, csak ellazít. Túlságosan is” – emlékezett vissza. Az állandóan változó összetételű herbál legálisan és könnyen elkészíthető, ráadásul néhány száz forintba kerül, így bárki hozzájuthat. “Mindenki tudja, még a tanárok is. Mindig az egri buszmegállóban várták a vidékről érkező tanulókat, akiknek ingyen adagot adtak, ha segítettek teríteni az iskolában” – mondta Anna. (Arról, hogy a herbál mennyire letarolta Magyarországot, itt írtak bővebben.)

Arnold 2014. december 23-ra kapott időpontot az egri Markhot Ferenc Kórház addiktológiai osztályára. Mivel külön gyermek-addiktológia nincs a kórházban, legfeljebb felnőttek közé kerülhetett volna, ezt viszont Péter nem akarta, mert attól tartott, hogy ott Arnold még nagyobb traumának lenne kitéve. Ráadásul a főorvos ekkor már szabadságon volt, így januárra kaptak új időpontot. Még aznap átmentek a RÉV Szenvedélybeteg-segítő szolgálathoz, ahol zeneterápiával kezdték kezelni, ekkor tanulta azt a néhány gitárakkordot, amit ma le tud játszani. Közben megkeresték a gyermekjóléti szolgálatot is, ahol egy pszichológus foglalkozott vele. Úgy tűnt, minden rendben lesz, az addiktológiára vissza sem mentek, mert azt mondták nekik, ez a két terápia együtt elegendő lesz.

“Mindkét helyről sok segítséget kaptunk, abban is, hogy szülőként hogyan álljunk ehhez” – mondta Anna. A gyermekjóléti szolgálat pszichológusa közben nem tudta tovább vállalni Arnoldot, így tavaly márciusban magánpszichológust kerestek, akihez júliusig járt. „Három hónap után megint elromlottak a dolgok. Lefelé ment az átlaga, és sorra jöttek a helyijárat-bírságok. Eközben úgy tett, mintha minden rendben lenne, pedig egyáltalán nem volt. A pszichológust megtévesztette,a drogambulanciát pedig otthagyta” – folytatta Anna. “Tudatosan csináltam” – ismerte el Arnold. “De nem tudom, miért”. Anna szerint azért tévesztett meg könnyen mindenkit, mert a herbált csak rövid ideig lehet kimutatni a vizeletből, így csakis a fiú szavára lehetett támaszkodni, ő pedig azt mondta, tiszta.

“Az egyik délután nem érkezett haza. Felhívtam az osztályfőnökét, aki azt mondta, egész nap nem látta. Kocsiba ültünk, átfésültük a környéket, de sehol sem láttuk, a rendőrség is hiába kereste. Este nyolc után jött haza gyalog Poroszlóról, ami 25 kilométerre van” – folytatta. Anna ekkor úgy érezte, nem tud felelősséget vállalni Arnoldért, ezért alapellátásba kérte magát a gyerekjóléti szolgálatnál. “Ez azt jelentette, hogy a családgondozó kéthetente találkozott velünk, és nagyon hasznos volt. Az ember nem szívesen beszél az ilyen problémákról, mert könnyen megbélyegzik érte, de előtte mertem sírni, és Arnolddal is jó kapcsolatot ápolt. Nem tudom, hogyan, de sikerült hozzá közel kerülnie, pedig az anyag miatt nagyon dacos volt. Morzsákra hullott az agya”.

Heti két nap, egy orvos, öt perc

Tavaly nyáron megint egy jobb időszak kezdődött, mert nem találkozott az iskolatársaival. Szeptember elsején viszont felgyorsultak az események.

Megváltozhatott az anyag összetétele. Talán patkánymérget tettek bele, ki tudja?”

– mondta Péter. “Sokkal durvább volt, mint korábban. Szétesett, mindent elfelejtett”. A család úgy döntött, újból segítséget kér.

Az egri Markhot Ferenc kórházban nincs külön gyermekpszichiátriai osztály, helyette egy miskolci orvos rendel havi 36 órában. 2015 első felében még ketten voltak, míg az egyikük tartós táppénzre nem vonult, másikuk pedig el nem ment külföldre.

Magukra hagyjuk a pszichés beteg gyerekeket

Nem újdonság, hogy a magyar gyermekpszichiátria szinte a nullával egyenlő. Külön kórházi osztály, ahol fekvőbetegeket is el tudnak látni, csak három városban, Budapesten, Debrecenben és Szegeden működik. Egy korábbi cikkben részletesen bemutatták a helyzetet, akkor Vetró Ágnes, a szegedi klinika gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztályának vezetője azt mondta, sokszor néhány nap után haza kell küldeni a gyerekeket, mert kell a hely másnak, akinek rosszabb az állapota. Sok pszichés beteg gyerek így vagy ellátatlan marad, vagy a felnőtt osztályra kerül, ahol a súlyos ön-és közveszélyes betegek újabb traumát okozhatnak neki. A pszichoterápiás kezelésre szoruló gyerekek többsége magatartászavarral, szorongással, depresszióval, kényszerbetegséggel vagy skizofréniával küzd, ami gyakran alkoholizmushoz, kábítószer-függőséghez vezethet, ahogy Arnolddal is történt.

“Egy egész napot végigültünk a váróban, az orvos még ebédelni sem ment ki, mégis csak néhány percet tudott szánni mindenkire. A folyosó maga volt a káosz, rengeteg autizmus-gyanús gyerekkel jöttek, akik alig bírták a tömegeket, a levegőtlen, szűk tereket. Sokan a szüleiket, a falat vagy saját magukat kezdték ütni, amit éppen értek” – mesélte Anna.

Heves megyében ez az egyetlen gyermekpszichiátriai járóbeteg-ellátás, ahol a kórház tájékoztatása szerint előjegyzés alapján, két héten belül minden indokolt esetet ellátnak. Nagy Katalin, a kórház pszichiátriai gondozójának vezetője kérdésünkre azt írta, minden pszichiátriai betegre annyi időt fordítanak, amennyi indokolt, és az orvos nem egyedül látja el a betegeket, hanem minden indokolt esetben foglalkozik velük pszichológus és mentálhigiénikus szakember is. Aktív és rehabilitációs fekvőbeteg-ellátást viszont nem nyújtanak, így akiknek erre van szükségük, azokat a debreceni Kenézy Gyula Kórházba szokták irányítani. “Nem marad senki ellátatlanul, s amennyiben a szülő úgy ítéli meg, hogy azonnali ellátásra szorul a gyermeke, a házi gyermekorvos, vagy a kórház sürgősségi osztályán dolgozó szakemberek eljuttatják a megfelelő szakellátó helyre” – írta. “Eddig nem kaptunk hivatalos panaszt a jogszabályban előírt betegfogadási rendszerre, az anonim kérdőívekben sem”.

“Bementünk, eldaráltuk a bajunkat, aztán megkérdezték, mit szeretnénk. Hát, tanácsot – válaszoltuk. Gyorsan megbeszéltük, hogy Debrecenbe kellene mennünk, megírták a beutalót, és el is jöttünk. Körbe kellett vonatoznunk a megyét, hogy aztán a megyén kívül segítséget kapjunk”. De addig még volt egy hónap, amit túl kellett élni, Péterék pedig csak magukra számíthattak.

Ha hosszú a várólista, a ház is porig éghet

“Néma csöndben járkált a lakásban, néha arra ébredtem, hogy az ágyam felett áll. Égő gyufákat hagyott szanaszét, kinyomkodta a fogkrémes tubusok és samponos flakonok tartalmát, egymásnak eresztette a kutyákat, szétverte a mosógépet. Egy igazi kis terrorista volt” – mondta Anna, aki szerint csak a véletlenen múlt, hogy nem történt baleset. “Minden reggel és este átnéztem a táskáját, de hiába, mert ahogy leszállt a buszról Egerben, ott várta az a pár suhanc. Reggel indítottak egy herbállal, aztán nagyszünetben is szívtak, és néha iskola után is. Volt, hogy az iskolarendőr a második órára hívott be, mert a gyerek a padon aludt”.

“A férjemet és engem is bántalmaztak gyerekkorunkban, ezért semmiképp sem akartuk megismételni, amit velünk tettek” – folytatta Anna, akinek a kezelés előtti egy hónapban be kellett ismernie maga előtt: retteg a saját nevelt fiától. Egy idő után muszáj volt bezárni Arnoldot éjszakára, mert úgy érezték, nincs más megoldás. “Senki sem tudott tanácsot adni, a családgondozó is csak csodálkozott, hogy Arnold ennyire ellenem fordult.

Kétszer kérdeztem meg, hogy miért akar megölni minket, de Arnold nem tudott rá válaszolni, mert sosem emlékezett rá, hogy mit csinált.”

A fiú utólag azt mondja, azért volt hajlandó befeküdni a debreceni gyermekpszichiátriára, mert kezdett besokallni saját magától. “Volt, hogy a szekrény mellett ébredtem fel állva”.

Debrecenben viszont minden megváltozott. “Olyan volt az egész, mint egy kollégium, csak nem lehetett kimenni” – emlékezett vissza Arnold a kéthetes terápiára. “Reggel hétkor volt ébresztő, utána reggeli torna, reggeli, csoportfoglalkozás, egyéni foglalkozás, csendes pihenő, uzsonna, megint csendes pihenő, és vacsora jött. Így telt minden egyes nap”.

Arnold nem titkolta az iskolában, hogy hová megy, és az osztálytársai kivétel nélkül megértőek voltak vele, ketten még meg is látogatták, amíg bent volt. A herbálos haverjai, az agytraktorok, ahogy most hívja őket, persze lenézték őt. “Nem mondtak semmit, csak az látszott a tekintetükben, hogy mindjárt leköpnek. Azóta nem beszélek velük, elmegyek mellettük. Biztosan most is tolják”.

Arnold jó érzéssel gondol vissza a kezelésre, sikerült új barátokat szereznie, és az ott dolgozó ápolókat is nagyon megszerette. “A többségük rocker volt, állandóan hozták nekem a metál magazinokat, cédéket, posztereket” – mondta. “Nagyon megfogott az egész, a foglalkozásokon főleg nem is a drogról volt szó, hanem arról, hogy miért jöttem ide, és mit szeretnék elérni az életben”. Péterék heti kétszer látogatták meg a 130 kilométerre levő városban, de telefonon mindennap beszéltek. Arnold zárójelentésében alkalmazkodási és emocionális zavarokat írtak le diagnózisként.

Ha nincs pszichológus, marad az otthoni beszélgetés

A család szerint azóta mintha minden 180 fokos fordulatot vett volna, Arnoldnak vannak céljai, és a tanulmányi átlaga is kezd rendbe jönni. Már azt is tudja, hogy felnőttként mozgókép- és animációkészítéssel foglalkozna, amit akár az egri főiskolán is tanulhatna. Pszichológusra most is szüksége lenne, de azt csak magánúton tudnák megoldani, az öt-tízezer forintos óránkénti díjat viszont nem tudják kifizetni. Arnold nem akar visszamenni a korábbi pszichológusához, mert szégyelli magát, amiért hazudott arról, hogy letette a drogot. Ettől függetlenül próbálkoztak, de akit magánúton találtak, nem vállalta Arnoldot, rajta kívül pedig egy női pszichológust javasoltak nekik, Arnold viszont csak férfi szakemberrel beszélgetne szívesen. Az egri gyermekpszichiáterhez azért nem mennek vissza, mert megtapasztalták, mennyire leterhelt, Debrecenben pedig csak akkor foglalkoznának vele, ha befeküdne, de mivel az állapota stabil, ez nem lehetséges. Arnold ezen kívül az iskolapiszchológushoz mehetne, aki szívesen fogadná a fiút, de Annáék szerint nincs külön irodája az iskolában, így nehézkes lenne nyugodtan beszélgetni vele.

“Próbáljuk megoldani mi magunk” – mondta Péter. “Hál’ Istennek úgy működünk itthon, hogy mindent megbeszélünk egymással. Hazajövünk, leülünk, és ha van valami probléma, próbálunk rá megoldást találni. Csak akkor fog beszélni az érzéseiről, ha rajtunk is ezt látja. Nincsenek titkok”.

“Egy olyan közegből került hozzánk, ahol hazudtak, mindent a szőnyeg alá söpörtek, és tele voltak tabukkal. Nagy váltás számára, hogy itt beszélgetni kell” – vette át a szót Anna, aki kettesben is sokat beszélget Arnolddal. “Most ismerkedik a párkapcsolattal, és sokat beszélünk arról, hogyan lehet egy ilyen kapcsolatot úgy fenntartani, hogy közben ne adja fel saját magát. Sosem volt előtte férfi minta, nem volt honnan példát vennie”.

Arnold idejének nagy részét a barátnője mellett most a polgárőrség köti le, ahol a kötelező ötven órás önkéntességi szolgálatát tölti. “Nagyon sokat javított az önbecsülésemen, hogy látom, mi mindenre képes a saját korosztályom. Sokan szanaszét vannak szívva, amikor kimegyünk hozzájuk. Jó érzés, hogy kimondhatom, én már nem vagyok ilyen”.

A régi, herbálos haverokat messziről kerüli. “Az egyiküket próbáltam meggyőzni, hogy hagyja abba, de gyorsan kifújt, elküldött, hogy hagyjam békén. Ahogy én is elküldtem volna bárkit annak idején. Nem is erre lenne szükségük, hanem normális családi háttérre, de ez egyetlen herbálosnak sincs meg. Menekülnek otthonról”.

- Szurovecz Illés | abcug.hu -