Az egész világon kevés van belőlük, de a hortobágyi pusztán jól érzik magukat

Hortobágy - A Pentezugban élő Przewalski-lovak vadállatként élnek, az emberek gondoskodó felügyelete mellett.

A Hortobágyi Nemzeti Park egy 2400 hektáros területe, a Pentezug vadlórezervátum néven is ismeretes lakóiról, a Przewalski-lovakról, akik a hortobágyi tulkokkal együtt „társbérlik” a visszavadított területet.

Vadállatok

Egy ugyanolyan füves pusztáról van szó, mint a Hortobágy többi része, de villanypásztor veszi körbe, melyen belül sajátos állattartás folyik: pásztorok nélküli, nem irányítjuk, csak nyomon követjük az állatokat – mutatja be a különleges körülményeket Kerekes Viola, a rezervátum vezetője. Hozzáteszi, természetesen felügyelik az állatokat, időjárástól függően néhány naponta kimennek ellenőrizni.

Ezek a lovak vadállatnak számítanak, amellett veszélyeztetett faj. Elszállítani, kezelni őket vagy más módon beavatkozni az életükbe csak a kijelölt szakember, a koordinátor engedélyével lehet.”

Befogni csak akkor szoktuk őket, ha szállítani kell. Nem is lehet közel menni, és megfogni egy Przewalski-lovat; ha szükséges, a budapesti állatkertből szokott érkezni egy állatorvos, aki kábítóinjekciót lő az állatba, és így tudjuk elvinni – magyarázta Kerekes Viola.

Hányatott sorsú alfaj

Mint felidézte, 1997-ben született az a döntés, hogy a Pentezug legyen egy vadon jellegű, emberi beavatkozás nélküli terület, és ehhez kerestek állatokat, a választás a Przewalski-lovakra és a tulkokra esett. A lovakat ebben az évben hozták a pusztára különböző állatkertekből.

Valamikor egész Eurázsia sztyeppéin elterjedtek voltak az ősi vadlovak (az őstulokkal és a vadszamárral együtt), de az ember térhódításával fokozatosan visszaszorultak és Európában ki is haltak. Az európaiak azt hitték, ez a vadló teljesen kipusztult, de a XIX. század elején felfedeztek Belső-Mongólia félsivatagos vidékein egy vadlovakhoz nagyon hasonló lópopulációt, melyről úgy gondolták, hogy az ősi vadlovak közvetlen leszármazottai. Pontosan úgy néztek ki, mint az ősemberek barlangrajzain szereplő vadlovak. Minden állatkert szeretett volna egyet e ritka állatból, ezért megindult a befogásuk. Sajnos, 1960 körül a Przewalski-lovak is kipusztultak a természetből, de szerencsére európai állatkertekben fennmaradt néhány példányuk. 1989 környékén kezdték visszatelepíteni őket Belső-Mongóliába, utolsó lelőhelyükre – ismertette e lovak (egész pontosan: a lovak egy alfaja) hányatott sorsát Kerekes Viola.

A mongolok nemzeti szimbólumuknak tartják (ott takhi a neve), sokat tesznek érte, amihez az európai állatkertek anyagi támogatást nyújtanak. Mostanra Mongóliában 3-400 lehet a Przewalski-lovak száma.

Kíváncsiak

A jelenleg elő Przewalski-lovak és a házi lovak genetikailag elkülönülnek, ezért külön alfajba soroljuk őket. Egészen mostanáig azt feltételezték, hogy mind a két csoport az ősi vadló leszármazottja, de a Przewalski-ló soha nem volt háziasítva. Érdekes módon, egy közelmúltban publikált, DNS-szekvenáláson alapuló vizsgálat szerint a Przewalski-lovak kb. 5500 éve háziasított lovak elvadult leszármazottjai lehetnek.

– A Przewalski-ló zömök, sörénye mindig rövid, felálló, ha oldalra dől, akkor rossz kondícióban van. Póniméretű, de vaskosabb feje, erőteljesebb lába van, erős testfelépítésű. Viselkedésében részben a házi lóra hasonlít; a barátok, családtagok szeretik vakarászni egymást, de ha nem tetszik nekik valami, akkor farral fordulnak, rúgnak. Másrészt viszont jóval életképesebb, mint a házi ló, hiszen megtalálja magának a táplálékot – mutatja be kedvenceit Kerekes Viola. Megjegyzi azonban, hogy ha úgy alakul, a házi ló viszonylag könnyen visszavadul, ahogyan ez történt a musztángokkal is Észak-Amerikában.

Fontos, hogy vadállatként kell tekintenünk őket, nem keressük velük a kapcsolatot. Néha közel jönnek, főleg a csikók, kíváncsiságból, de megérinteni nem lehet őket és úgy 5 méternél közelebb nem is tanácsos megközelíteni.”

Néha, ha sokat vagyunk a közelükben, lótársként tekintenek ránk, ha azonban befogadnának, e szerint viselkednének. Nem tudják, hogy sérülékenyebbek vagyunk, lehet, hogy például finom figyelmeztetésként, rosszindulat nélkül fejberúgnának egy kicsit, ami ránk nézve azért igen veszélyes – magyarázta a szakember, miért is nem olyan szoros a viszony, mint a közönséges lovakkal lenne.

Mindet felismerik

A hortobágyi állomány ma 340 egyedből áll. Háremcsapatokban élnek, melyek egy ménből, néhány kancából és csikóikból állnak. Az utódok egy idő után elhagyják a csoportot, ezzel elkerülve a beltenyészetet. Vannak a fiatal mének alkotta „agglegénycsapatok”, ezek az állatok 5-6 éves korukig felkészülnek arra, hogy majd saját háremük lesz. A Hortobágyon jelenleg 31 háremcsapat és 10 „agglegénycsapat” legel.

– Ennyi elég is. Egyedileg kell felismernünk őket és ez feladja a leckét – mondta Kerekes Viola. – Továbbá, a terület eltartóképessége is ennyit bír. Érdekes, hogy a csoportok nem elkülönülve, hanem lényegében együtt vannak, és ennek az okát még nem tudjuk. Mongóliában egy-egy külön területen belül mozognak, ahol rendszerint van valami értékes számukra, például egy vízlelőhely. Itt viszont nagyon jó adottságú legelő, bőséges vízforrás áll rendelkezésükre, ezért valószínűleg nincs szükségük rá, hogy valamihez ragaszkodjanak, hanem, mint a zebrák Afrikában, mind együtt mozognak.

Míg a musztángok ránézésre is sokfélék (eltérő színűek, mintázatúak) a Przewalski-lovak többnyire egyöntetű homokbarnák. Vannak azonban olyan kisebb jegyek (egy lábcsík, egy forgó, vállkereszt), amik alapján meg lehet különböztetni őket. Míg az idősebb lovak gyakran igen karakteresek, a fiatalok még változnak, náluk a legnehezebb az azonosítás.

– Folyamatosan fotózzuk az összes lovunkat, katalógus van róluk, s tudjuk, melyik ló melyik csoport tagja, illetve figyeljük, ha esetleg másikhoz csatlakozik.

Általában minden csoportban van egy-két állat, amelyik valamely jellegzetessége alapján jól beazonosítható, így először meghatározzuk, melyik csoportról van szó, s csak azon belül, nem 340 állat közül kell felismerni valamely egyedet”

– magyarázza Kerekes Viola.

Van terük

Európában a mi Prze­wals­ki-állományunk a legnagyobb, van még Franciaországban és néhány további kisebb más országokban. Nyugat-Európában általában nem elég nagyok számukra a természetvédelmi területek. Oroszországban, Orenburgnál 2016-ban indult a tenyésztés, most 30 állatuk van; Hortobágyról szállítottak oda lovakat, igaz, ott 15 ezer hektár áll rendelkezésükre. Ukrajnában szintén foglalkoznak a tenyésztésével. Mongóliában 3-400 Prze­walski-ló él, de ott, ha van egy erősebb tél, az állomány 30-40 százaléka is elpusztulhat. Több visszatelepítési projektjük működik, a legsikeresebb a főváros, Ulánbátor melletti nemzeti parkot érinti; ez a helyiek által szentnek tartott terület, ahova háziállatokat nem hajtanak be. Egy másik, félsivatagos területen végzett programban gondot okoz, hogy a Przewalski-lovak a házi lovakkal keverednek.

– Meg kell jegyezni, genetikailag a két alfaj nagyon közel áll egymáshoz, igaz, a vadlónak 66, a házi lónak 64 kromoszómája van, de szaporodóképes utódokat hoznak létre. Nemrég átfogó nemzetközi vizsgálatok kimutatták, hogy már Mongóliából úgy kerültek ide a vadlovak, hogy valamennyi házi ló vérhányad volt bennük. Minden mai vadlóban van valamennyi házi ló. Ezt próbálják mindenhol szelektálni; mi is mintát veszünk az állatainkból, az Egyesült Államokba küldjük vizsgálatra, és nézzük a keveredést. Azt mondhatom, nagyon jó alapító állománnyal kezdtünk, eddig csupán egy lovat kellett kivennünk a tenyésztésből túlzott házi ló behatás miatt – mondta Kerekes Viola.

- Szőke Tímea -

Prágában vezetik a törzskönyvet

Többek közt az EAZA (Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége) felel a veszélyeztetett fajok fenntartásáért, a Przewalski-program koordinátorát is ők nevezik ki. Nekik rálátásuk van az európai állományra, és természetesen fogadják a tenyésztők információit, javaslatait is. A Prze­walski-ló esetén most épp váltás van, a korábbi koordinátor nyugdíjba ment és egy új koordinátorral kell majd megismerkedniük a tenyésztőknek. Az európai Prze­wals­ki-lovak törzskönyvét Prágában vezetik. (Az alfaj nevét egy orosz tábornokról, Nyikolaj Przsevalszkijról kapta, aki 1881-ben elsőként írta le ezt az állatot a természettudomány számára, miután egy expedíció során rátalált. – Wikipedia)

[related-post post_id="3784972"]