Nagyvilág

2013.03.08. 19:43

Munkacsoport készíti elő a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását

Budapest, 2013. március 8., péntek (MTI) - Március végéig létrejön az a magyar-szerb munkacsoport, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását készíti elő - közölte Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár pénteken az MTI megkeresésére.

Budapest, 2013. március 8., péntek (MTI) - Március végéig létrejön az a magyar-szerb munkacsoport, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását készíti elő - közölte Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár pénteken az MTI megkeresésére.

A mintegy 350 kilométer hosszú vasútvonalból 160 kilométernyi van Magyarországon és 190 kilométernyi Szerbiában. A vonalvezetés nem változna, csak a jelenlegi egyvágányú helyett kétvágányú lesz a pálya. A magyar szakasz átlagos életkora csaknem ötven év.

Jelenleg mind a magyar, mind a szerb fél újratervezi a megvalósíthatósági tanulmányokat, hogy azokban csak a legszükségesebb fejlesztések szerepeljenek. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a korábban tervezett 160 kilométer/óra végsebesség mellett megvizsgálják a 200 kilométer/óra sebesség eléréséhez szükséges költségeket is. A pálya végig villamosított lesz.

A középtávú személyszállítási tervben az szerepel, hogy Budapest és Belgrád között 5-6 pár nemzetközi gyorsvonat, Budapest és Kiskunhalas között kétóránként sebesvonat, Budapest, Kunszentmiklós és Tass között óránként, csúcsidőben pedig félóránként elővárosi személyvonat közlekedjen.

Jelenleg a magyar és a szerb vasúttársaság is a költségbecslést készíti, ezután lehet döntést hozni az ütemezésről és a munkálatok megkezdésének időpontjáról - közölte írásos válaszában az államtitkár.

A beruházás finanszírozásával kapcsolatban Szijjártó Péter emlékeztetett: tavaly áprilisban rendezték meg Varsóban a Lengyelország-Közép-Európa-Kína gazdasági fórumot, ahol Ven Csia-pao, Kína miniszterelnöke bejelentette, hogy Peking 10 milliárd dolláros hitelkeretet tesz elérhetővé a kínai és kelet-közép-európai térség gazdasági együttműködési programjának finanszírozására. Emellett megvizsgálják, hogy elérhető-e ennél hatékonyabb finanszírozás. Amennyiben nem, úgy a kínai forrásra fog pályázni Magyarország Szerbiával közösen - közölte az államtitkár.

- MTI -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!