Nagyvilág

2013.05.13. 19:51

Obama: az adóhivatalnak semlegesnek kell lennie

Washington, 2013. május 13., hétfő (MTI) - Botrányosnak és felháborítónak nevezte Barack Obama amerikai elnök hétfőn azt, hogy az adóhivatal (IRS) jelentések szerint célzott vizsgálatokat folytatott konzervatív csoportok ellen.

Washington, 2013. május 13., hétfő (MTI) - Botrányosnak és felháborítónak nevezte Barack Obama amerikai elnök hétfőn azt, hogy az adóhivatal (IRS) jelentések szerint célzott vizsgálatokat folytatott konzervatív csoportok ellen.

Az elnök, aki először szólalt meg a nyilvánosság előtt az üggyel kapcsolatban, hangsúlyozta, hogy az adóhivatalnak semleges, pártok felett álló intézménynek kell lennie, és ha annak munkatársai szándékosan vették célba a konzervatív csoportokat, akkor az érintetteket maradéktalanul felelősségre fogják vonni.

Obama azt mondta, hogy az ügyről a pénteken megjelent sajtójelentésekből értesült.

Az amerikai elnök politikai indíttatásúnak és pótcselekvésnek nevezte a bengázi terrortámadás kormányzati kezelésével kapcsolatban a republikánusok nyomására indított vizsgálatot. Rámutatott, hogy a múlt hét végén szenzációként tálalt kormányzati belső üzenetváltás anyagát a Fehér Ház már hónapokkal ezelőtt a kongresszus rendelkezésére bocsátotta. (A hivatalok közötti e-mailekből az derült ki, hogy külügyminisztériumi nyomásra törölték az incidensről készített hivatalos összefoglalóból a terrorizmusra és az iszlamista szélsőségesekre történő utalást.)

Max Baucus, a szenátus pénzügyi bizottságának demokrata párti elnöke hétfőn bejelentette, hogy az általa vezetett testület vizsgálatot indít a feltételezett adóhivatali visszaélések ügyében.

Az IRS-botrány pénteken robbant ki. Hétfőn vezető amerikai napilapok egy kormányzati belső vizsgálatra hivatkozva arról számoltak be, hogy az adóhivatal nemcsak azon konzervatív csoportok ellen indított pótlólagos vizsgálatot, amelyek elnevezésében a "tea party" vagy a "hazafi" kifejezés szerepelt - ahogy az a hét végén nyilvánosságra került információkból kiderült -, hanem azok ellen is, amelyek aggályukat fejezték ki az állami kiadások mértéke vagy éppen az ország kormányzásának módja miatt.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!